Nem dől a panasz a rezsicsökkentés miatt

A fogyasztóvédelemhez befutó, az energiacégek ellen szóló feljelentések 95 százalékát kivizsgálni se érdemes. Különböző hatóságok azonban különböző eredményre jutottak ugyanabban az ügyben.

Az energiaszolgáltatók elleni kormánytámadások közepette az érintett körülbelül 4 millió háztartásból eddig körülbelül hétszázan tettek bejelentést rezsicsökkentés témájában a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságokhoz. Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivőjének tájékoztatása szerint az első fokon eljáró fogyasztóvédelmi felügyelőségekhez január óta közel ötszáz, az NFH központi szervéhez pedig több mint kétszáz lakossági megkeresés érkezett a rezsicsökkentés kapcsán telefonon, személyesen és írásban.

A megkeresések túlnyomó többsége tájékoztatással, számlamagyarázattal megnyugtatóan orvosolható volt – fogalmazott a szóvivő. Közel 5 százalék (tehát néhány tucat ügy – a szerk.) igényelt további vizsgálatot. Ezek most is zajlanak – tette hozzá.

Mindazonáltal a vizsgálat alá vont esetek is ismert problémákra világítottak rá.

Például: az áram- és gázszolgáltatók továbbra sem alkalmazzák teljesen a február 4-én kihirdetett, február 19-től hatályos új, egyebek mellett a kormány rezsiintézkedését hirdető számlaformátumot. Ezt a rövid átállási időre hivatkozva maguk az energiacégek is elismerik. A másik panasz szerint számos településen érzékeltek a fogyasztók az engedélyezett 4,2 százaléknál magasabb víz- és szemétdíjemelést. Ennek kivizsgálása viszont nem a fogyasztóvédők, hanem a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hatásköre.

Gyűlnek rezsicsökkentést támogató aláírások is a feljelentések mellett. A papír mindent kibír
Gyűlnek rezsicsökkentést támogató aláírások is a feljelentések mellett. A papír mindent kibír

A hatóság – miután Németh Szilárd rezsicsökkentésért felelős Fidesz-képviselő „azonnali vizsgálatot” követelt – lefolytatta eljárását az Elmű késleltetett számlái, a cég helyzetismertető tájékoztatója, illetve a Főtáv ama figyelmeztetése kapcsán is, miszerint a januári nagy fogyasztások miatt a tízszázalékos tarifacsökkentés ellenére sem feltétlenül lesz mindenki számlája tizedével alacsonyabb. A fogyasztóvédők egyik levélben sem találtak hatáskörükbe tartozó jogszabálysértést. A hatóság tehát folyamatosan vizsgálódik, de egyelőre egyik energiacéget sem kapták rajta díjtrükközésen; igaz, ez a jövőre nézve nem is zárható ki – szűrhető le a lapunknak adott részletes tájékoztatásból.

A szabályok szerint a panaszosnak először a szolgáltatónál kell reklamálnia. A felügyelőségek azt vizsgálják, hogy a szolgáltató az eljárás során betartotta-e a jogszabályokat, és eleget tett-e a rezsicsökkentésnek.

Sokan azt jelentették, hogy januárban nem csökkent tizedével a számlájuk. Őket tájékoztatták, hogy a januári számla a decemberi fogyasztás alapján érkezik, amire így még nem volt érvényes az árcsökkentés. A „ versenypiaci” energiacégek ügyfelei is hiába reklamáltak, mivel az árcsökkentés csak az „egyetemes” árra vonatkozott. Volt, aki magasabb fogyasztás mellett is 10 százalékkal kevesebbet akart fizetni. Volt, aki a PB-gáz, a víz, a szemétszállítás, a kéményseprés árát hánytorgatta – ez a kormányban értő fülekre talált. És voltak, akik tudván, hogy törvény szól a számlakép módosításáról, hiányolták a számláról például a rezsicsökkentés hatását hirdető narancssárga kockát.

Annak kapcsán, hogy Németh Szilárd a lehető legmagasabb fogyasztóvédelmi bírság kiszabását kérte a fogyasztóvédelmi hatóságtól a számlaformátummal kapcsolatos szabálytalanságok miatt, Fülöp Zsuzsanna annyit jegyzett meg, hogy ha több százezer-millió fogyasztó is hibás számlát kapott, akkor az „a fogyasztók széles körét érintő jogsértés”. Ebben az esetben pedig nem tekinthetnek el bírság kiszabásától. A várható mértéket nem kívánta megbecsülni, de emlékeztetett, hogy az elmúlt évtizedek során az csak a legsúlyosabb néhány esetben rúgott több százmillióra. A bírság a cselekménnyel „arányos” lehet, tekintettel kell lenni a cég által így elért „előnyre” és arra is, hogy az érintett e tekintetben mennyire visszaeső. Németh Szilárd egyik tájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy ha az NFH, a jelenleg a parlament előtt fekvő – a fogyasztóvédelmi hatóság által üdvözölt – törvényjavaslatát alkalmazná, akkor ilyen esetben akár több tízmilliárdos kötbért is tartoznának fizetni az energiacégek, mégpedig nem az államnak, hanem a fogyasztóknak.

A vizsgálatok befejeztének idejét Fülöp Zsuzsanna szintén nem kívánta megjósolni. Annak kapcsán, hogy egyes energiacégek még akár négy hónapot is kértek a teljes átállásra, elmondta: esetleges fellebbezések, illetve bírósági eljárások miatt a jogerős döntés szintén húzódhat.

A különös hangsúllyal végzett vizsgálatok ellenére eddig egy energiacégnél sem bizonyosodott be, hogy a ténylegesen kibocsátott számlákban ne érvényesítette volna a januári tízszázalékos rezsicsökkentést – tájékoztatott kérdésünkre a szóvivő. Ilyen tartalmú határozatot ugyanakkor a jövőre nézve nem is zárt ki.

A 4,2 százalékot esetleg meghaladó víz- és csatornadíj-emelések kapcsán a panaszokat továbbították az illetékes Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatalhoz.

2012-ben 4731, 2011-ben 5703 panasz érkezett a fogyasztóvédelmi hatósághoz közüzemi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan – tájékoztatott a szóvivő. Noha 2013-as adatok egyelőre nincsenek, a korábbi panaszok mind számukban, mind tartalmukban jelentős eltérést mutatnak a mostani rezsikampányhoz képest. Ezeknek ugyanis közel fele „érdemi intézkedést” igényelt. Az ügyfelek jellemzően a számlázási, panaszkezelési és a kikapcsolási gyakorlatot hánytorgatták fel. Kérdésünkre Fülöp Zsuzsanna leszögezte, bírságot is szabtak ki már energiacégekre, bár közleményeikben az érintett társaságot nem szokták megnevezni.

Trükkgyanús Főtáv

Németh Szilárd rezsitémáért felelős Fidesz-honatya a parlamentben sima számlatrükknek nevezte a Főtáv levelét, melyben az önkormányzati hátterű távhőcég arra figyelmezteti fogyasztóit: a januári hidegek miatt nőtt a fogyasztás, így a 10 százalékkal alacsonyabb egységár ellenére a végösszeg nem feltétlenül lesz tizedével alacsonyabb.

Emiatt azonnali vizsgálatokat követelt a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságtól (NFH) és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivataltól (MEKH). Lapunk körkérdése alapján olybá tűnik, a két hatóság ellentétesnek tűnő végkövetkeztetésre jutott, bár ezt magyarázhatják az eltérő szempontok. A mért adatok tükrében vitatható a Főtáv ama közleményének megalapozottsága, mely szerint a távhőszámla a tízszázalékos rezsicsökkentés ellenére, a nagyobb januári hideg és hőfogyasztás miatt magasabb lehet, „mint más téli hónapokban” – szögezte le megkeresésünkre Horváth Andrea, az ügyben vizsgálatot lefolytató MEKH kommunikációs munkatársa. A hivatal felmérése szerint a Főtáv idén januárban kevesebb hőt értékesített, mint tavaly decemberben, illetve valamivel többet, mint tavaly ugyanakkor. Az átlagos középhőmérséklet is hasonlított a tavaly januárira. A hivatal tájékoztatást kért a Főtávtól a félrevezető, pontatlan közlés indokairól. A társaság elismerte, hogy körültekintőbb megfogalmazással el lehetett volna kerülni a félreértéseket – tette hozzá Horváth Andrea.

A Főtáv előírás szerint csökkentette a tarifáit, a fizetendő összeg azért lehetett nagyobb, mert a fogyasztás is magasabb volt az előző hónaphoz képest – közölte ugyane téma kapcsán Fülöp Zsuzsanna, az NFH szóvivője.

Telefonon nincs panasz

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal ingyenes rezsicsökkentési vonalán csak tájékoztatást nyújt, a panaszokat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kezeli – közölte lapunk megkeresésére Horváth Andrea.

Panasz esetén az ügyfelet a fogyasztóvédőkhöz irányítják, ha egy témában nagyobb számú jelzés érkezik, arra külön is felhívják az NFH figyelmét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.