Orbán fogorvosából kincstári szállító?

– Uram! Ez egy fogászat – válaszolták nyolcból hét helyen a Malév Air Tours új „irodáinak” tárcsázásakor tegnap. Egyedül az egyik fővárosi rendelőben mondták azt néhány másodpercnyi kínos szünetet követően, hogy „ja igen” – majd visszahívást és tájékoztatást is ígértek az utakról. Pedig mindegyik fogászat engedéllyel rendelkező utazási irodaként szerepel a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által vezetett hatósági nyilvántartásban. Minderre van magyarázat.

Telephelyeinek rapid, a valóságban pedig alig látszó bővítésével a Malév Air Tours a kormányzati utazások lebonyolítására kiírt, 8,4 milliárd forintos tenderen tehet szert előnyre. A cég fiókhálózata eredetileg, honlapjuk szerint két tagból állt, ám most a fogászati rendelők bevonásával gyorsan 11-re bővült az irodáik száma. Ez azért lehet különösen fontos, mert az állami utazásokra kiírt pályázat feltételei szerint az ár mellett más bírálati szempontot is figyelembe kell venni – épp a magyarországi irodák számát. Igaz, eddig ez nem volt kiemelt szempont, hiszen az utazási ügyintézés általában elektronikusan zajlik.

A kormányzati utazások esetén a repülőjegyet a központi közbeszerzésen előre megszűrt irodáktól rendelhetik az állami intézmények. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság legutóbb 2011 végén írt ki tendert, 3,5 milliárd forint értékben két évre – több nyertessel. Némi meglepetésre ezt 2012. december 5-én követte az újabb, a nagyobb keretösszegű, immár a furcsa, fiókhálózati bírálati szempontokat is tartalmazó kiírás. (A hivatalos magyarázat szerint a kormányzati hivatalnokok egy év alatt szinte leutazták a kétéves keretet.)

Az irodáknak gyorsan kellett reagálniuk: az előminősítésre a kiírástól számított nyolc napon belül kellett jelentkezni, és akárki nem is indulhatott: szigorú referenciakövetelmények mellett a pályázóknak még igazolniuk kellett olyan feltételt is, miszerint „két évnél nem régebben, etikus hackerképesítéssel rendelkező szakember vagy cég által az informatikai rendszerének külső black box sérülékenységi vizsgálatát” elvégeztették és a biztonsági kockázatokat megszüntették, illetve csökkentették.

Szerencse, hogy a Malév Air Tours kiváló szakembereinek ez nem okozott gondot. A kiírás dátuma ugyanis szempontjukból azért különösen fontos, mert cégük éppen december 3-án került új tulajdonoshoz, nevezetesen a Magyar Fogászati Turizmus Szervező Kft.-hez. A társaság a Malév felszámolásával szerezte meg a neves irodát, amely korábban is jelentős szereplő volt ezen a területen, de nem volt piacvezető. Most viszont jobbak az esélyeik.

Az új tulajdonos, a Magyar Fogászati Turizmus Szervező Kft. nem ismeretlen vállalkozás. A cég Szűcs László és az Orbán Viktor kormányfő családi fogorvosaként emlegetett Bátorfi Béla közvetett érdekeltségében van – a hozzájuk tartozó cégcsoport, köztük az utazási irodát is birtokló vállalkozás bonyolítja a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Programot. Ez utóbbi esetében korábban a Népszabadság írta meg, hogy a központi pénzek szétosztásával megbízott magántulajdonú cégcsoport pályázati feltételei szerint csak akkor kaphatják meg a rendelők a támogatást, ha jelentős, sokszor több millió forintos összeget fizetve csatlakoznak a programhoz.

A pénzt hivatalosan az egyik társaság adja, míg a programhoz a másiknál lehet csatlakozni – ám a kettő tulajdonosi köre azonos, mindegyik közvetve vagy közvetlenül Szűcs Lászlóhoz és Bátorfi Bélához köthető.

A tenderen az eredeti kiírás szerint február elsején kellett volna eredményt hirdetni. A piaci szereplők némi csúszás után ezekre a napokra várják a végső eredményt, amelynek kihirdetésekor – és ez kétségtelen tény – nem szempont, hogy a bírálat során oly fontos nagyszámú iroda mindenütt valóban működjön, csak az, hogy a nyilvántartásban szerepeljen.

Hivatalos látogatásra érkezik a miniszterelnök és kísérete
Hivatalos látogatásra érkezik a miniszterelnök és kísérete
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.