Lehetetlen munkahelymentés

Nem bízik a Kika hazai vezetésében a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), az osztrák tulajdonostól szeretné hallani, tényleg ő döntött-e úgy, hogy le kell faragni a dolgozók juttatásaiból. A vezetés szerint a döntés hátterében a bútor-kiskereskedelem forgalmának visszaesése áll, de ennek ellenére szeretné megőrizni a munkahelyeket.

„Sikerünk motorja: a munkatársak – (Európa-szerte) kb. 7700 munkatársunk gondoskodik arról, hogy vásárlóink mindig elégedettek legyenek” – olvasható a Kika áruházlánc honlapján a személyzeti politikáról. A szakszervezet szerint azonban a valóság másként fest. A KASZ éles bérvitát folytat az áruházlánc vezetésével. Az érdekképviseletek azt állítják: a cég a nehéz piaci körülményekre hivatkozva mára lehetetlen helyzetbe kényszerítette a munkavállalóit, akik a cégvezetés döntései nyomán átlagosan 20-40 ezer forinttal kevesebbet visznek haza.

Inflációkövető béremelést és a tavalyival megegyező szintű cafeteriakeretet szeretnének. A KASZ szerint két ütemben is csökkent a cafeteriakeret, előbb tavaly szeptemberben, majd idén januárban. Az első lépcsőben a dolgozók többségénél a keretet a munkaadói járulék mértékével, vagyis 35,7 százalékkal mérsékelték, sőt a jobban keresőktől teljes egészében meg is vonták. Ezt követte a januári lépés, amikor a csökkentett keretet is megfelezték.

Ráadásként a dolgozók napi munkaidejét is lerövidítették egy-két órával, ami újabb bérkiesést okozott. A menedzsmentből erre azzal válaszoltak: ők 2012 óta nem kapnak semmiféle cafeteriajuttatást. Úgy vélik, hogy a megszorító intézkedésekre azért volt szükség, mert az utóbbi négy hónapban a lakberendezési tárgyak és a bútorok kereskedelme jelentős forgalomcsökkenést szenvedett el, a cég pedig inkább megpróbálja megőrizni a munkahelyeket.

Más kérdés, hogy az ágazat visszaesése nem négy hónapja, hanem inkább négy éve tart. A KSH adatai szerint 2007 óta folyamatosan csökkent a szektor (a bútor-, háztartásicikk-, vasáru-kiskereskedelem) eladásainak volumene, csak 2011 végén volt némi, a karácsony hozta növekedés. A Kika Lakberendezési Kft. eredményei is hasonló ívet írhattak le: 2009 és 2011 között folyamatosan nagymértékű veszteséget könyvelt el, miközben forgalma a 2010-es visszaesést követően 2011-ben enyhén növekedett, és elérte a 19 milliárd forintot.

Nem csupán a szakszervezeteket vádolja a menedzsment azzal, hogy nem veszi figyelembe az ágazat helyzetét, ez fordítva is így van. Az érdekvédők szerint a társaságnál alkalmazott eladási jutalékrendszer éppen azért okoz jelentős feszültségeket, mert a menedzsment nem veszi figyelembe, hogy szűkül a piac. A társaságnál alkalmazott rendszerben a próbaidő alatt elért eladási teljesítmény az alap, ezt korrigálják a későbbiekben. A korrekciós szorzó persze évről évre emelkedik, és a terv 90 százalékát mindig el kell érni. Ettől – egyes munkavállalók szerint – a dolgozó állása is függ, de a keresete biztosan.

Miután a rendszeren nem változtattak az elmúlt években, azoknak a dolgozóknak, akik a válságos idők előtt léptek be, jóval nagyobb teljesítményt kell elérniük, mint az új dolgozóknak, akik a válság után kerültek a céghez. Az érdekvédők szerint ráadásul a cégvezetés a válság ellenére is folyamatosan növeli a terveket, ezzel pedig voltaképpen a bújtatott leépítést segíti elő. A Kika vezetősége szerint ez utóbbi megállapítás mindenképpen alaptalan.

Az eltelt fél évben – mondják – vagy saját döntésükből, vagy közös megegyezéssel távoztak dolgozók az áruházlánctól, olyan nem volt, hogy felmondtak volna bárkinek is. Másképp tudják a dolgozók: szerintük a cég azzal érte el a „közös megegyezést”, hogy folyamatosan csökkentette az érintettek óraszámát, míg a dolgozó már nem tudta volna eltartani magát. A menedzsment a jutalékrendszerrel kapcsolatban viszont csak annyit mondott: az évek óta változatlanul működik.

A listákkal is gond volt

Nem ez a magyar Kika első csetepatéja a szakszervezettel. Korábban az üzemi tanács tagjainak megválasztása lehetetlenült el – a dolgozók szerint – amiatt, hogy az üzemitanács-választásokon „megfigyelőként” részt vettek az egyes áruházak vezetői, és listát készítettek a szavazókról. A cég akkor a választások tisztaságával indokolta a lépést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.