Megint sztrájkra készülnek

Elfogyott a szakszervezet türelme Dunaújvárosban. Úgy határoztak az érdekvédők, hogy ha jövő péntekig nem sikerül megállapodni az idei évre szóló bérfejlesztésekről a munkaadójukkal, akkor február 20-tól általános sztrájkot hirdetnek a Dunaferr területére – tájékoztatta lapunkat Borbély Zoltán, a ISD Dunaferr vasas-szakszervezeti és üzemi tanácsi elnöke.

Elmondása szerint már csak a 2013-as bérekről egyeztetnének a munkáltatóval, az elmúlt évre vonatkozó, eredményt nem hozó tárgyalásokat nem kívánják folytatni. – Az előző évről nincs mit egyeztetni, csak az idei a fontos – fogalmazott. Kérdésünkre elmondta: a tervezett infláció mértékének megfelelő, 5,2 százalékos béremelést szeretnének elérni. Úgy fogalmazott, lényegében ez az egyetlen elvárásuk, ehhez viszont keményen és makacsul ragaszkodni fognak.

A vasmű bejárata. Nehéz időket élnek
A vasmű bejárata. Nehéz időket élnek

– A munkáltató bérfejlesztési elképzeléseiben 2,1 százalékos emelés szerepel, ezt azonban elfogadhatatlannak tartjuk, mert eközben olyan elvonásokat hajtanak végre, amelyek következtében összességében csökkenne a fizetés – jelezte a szakszervezeti vezető, hogy mi a kifogásuk.

Arra jutottak, hogy ha az egyeztetések nem hoznak eredményt, a korábbi években tapasztaltaknál sokkal határozottabb és hosszabb munkabeszüntetésre készülnek. Február 20-tól általános sztrájkot hirdetnek a Dunaferr területére, s az orosz nagykövetség előtt is demonstrálnak. Mindennek tetejébe eltorlaszolnák a síneket az Ukrajnából vasúton érkező bugák előtt, vagyis azokat nem engednék a gyár területére. (A cégcsoportnak, amelyhez a dunaújvárosi vasmű is tartozik, számos olyan ukrajnai üzeme van, ahol nagy mennyiségben állítanak elő bugát, a meleg- és hideghengerművek alapanyagát.)

Borbély Zoltán szerint nem derűlátóak a megegyezést illetően, de bíznak a megállapodásban. Ígéretet mindenesetre kaptak rá, hogy az orosz tulajdonos Vnyesekonombank képviselője a közeljövőben találkozik az érdekvédelmek vezetőivel. Ennek ideje még nem ismert. Ezen túl a cég menedzsmentjével is szeretnének egyeztetni: megpróbálják meggyőzni őket az emelés fontosságáról. Ennek részeként ma levélben válaszolnak a munkáltató által elküldött béremelési javaslatra.

A Dunaferrel kapcsolatban mostanában gyakori téma a béremelés és leépítések körüli egyeztetés, a munkabeszüntetés. Erre volt is példa áprilisban, de a szakszervezet által elvárt fizetésemelést nem sikerült elérni, sőt a cég 800 főt érintő leépítést is bejelentett. A létszámcsökkentés eddig inkább egyes tevékenységek kiszervezésével valósult meg.

Lőrincen nincs változás

A Lőrinci Meleghengerművel kapcsolatban fejleményről nem tudott beszámolni a szakszervezeti vezető. Termelés nem folyik a gyárban, a dolgozók állásidőn vannak, az erre biztosított juttatásokat adják meg, ami azt jelenti, hogy a munkadíjuk 80 százalékát kapják meg. Legutóbb azt a tájékoztatást kapta az ottani üzemi tanács és a szakszervezet, hogy a mintegy 220 fős állományból 35 embert megpróbálnak átirányítani Dunaújvárosba. Az erről szóló egyeztetések most zajlanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.