Kifizetik a MÁV Biztosító összes tartozását

Több mint tízezer kárigényt kell rendezni 7,1 milliárd értékben. Február végéig mindent elutalnak.

Megkezdte a még 2008-ban tönkrement MÁV Biztosító által nem rendezett, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) kapcsolódó károk kifizetését az egyesület vagyonelszámolásával megbízott Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. – derült ki a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) tegnapi közleményéből. A tavaly ősszel elfogadott törvény alapján most azokkal számol el a cég, akiknek a MÁV Biztosító ügyfelei okoztak kárt, vagy harmadik félként fizettek a károkozó helyett (ilyenek például azok a biztosítók, melyek casco szerződés alapján javíttatták meg ügyfeleik autóit), illetve azokkal, akik az egyesület ügyfeleiként maguk álltak helyt az okozott kárért – vagyis mindenkivel, akinek így vagy úgy, de kárt okozott a MÁV Biztosító kgfb-üzletága.

Az említett jogszabály alapján a Hitelintézeti Felszámolónak fél éve van a folyamat lezárására, de lapunkat a társaságnál arról tájékoztatták, hogy február végéig minden érintettnek elutalják, postára adják a neki járó összeget. A károk rendezése azonban ennél tovább tart majd, mivel az eddigi tapasztalatok alapján a kifizetések 15 százaléka visszaérkezik a jogosultak bankszámlaszáma, elérhetőségének megváltozása miatt. A cégnél ezért azt kérik, hogy akinek megváltozott valamely adata, az a kárszám vagy a rendszám feltüntetésével jelezze azt a vagyonelszámolónál postai úton, személyesen, faxon vagy e-mailben.

Több mint tízezer kárigényt rendeznek a mostani folyamatban, ez mintegy hétezer jogosultat jelent (több olyan biztosító is van, melynek sok száz követelése van az egyesülettel szemben). A kgfb-károk összértéke 5,4 milliárd, kamatokkal együtt 7,1 milliárd forint. A MÁV Biztosító vagyona ezzel szemben 1,7 milliárd forint, ráadásul ennek egy részét az egyéb károk, kötelezettségek teljesítésére kell fordítani. A különbözetet a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) és közvetve a kgfb-vel foglalkozó biztosítóknak kell állniuk. Ez 3,3 milliárd forintot jelent, ami azért kevesebb, mint az említett 1,7 és 7,1 milliárd forint különbsége, mert a Mabisz maga is több milliárd forintot követel a MÁV Biztosítótól. Ezt az összeget azonban nyilván felesleges lenne átutalni, így az a Mabisz, illetve a kötelezővel foglalkozó biztosítók vesztesége.

A Hitelintézeti Felszámolóval kötött megállapodás alapján a Mabisz három részletben utalja át a szükséges összeget. Január 7-én elment az első, egymilliárdos részlet, február elsején másfél milliárdot, míg egy héttel később további 800 millió forintot utalnak – tudtuk meg Gilyén Ágnestől. A Mabisz kommunikációs vezetője elmondta még, hogy az összeget a kártalanítási alapban tavaly év végéig összegyűlt 3,5 milliárd forintból teljesítik, így egyelőre nem kellett rendkívüli befizetést elrendelni. A kártalanítási alapot egyébként a MÁV Biztosító tanulságaiból okulva 2010 januárjától kellett létrehozniuk, illetve bevételeik arányában folyamatosan tölteniük a kgfb-vel foglalkozó biztosítóknak. Adott esetben ez az alap hivatott rendezni az olyan károkat, melyre egy csődbe ment, kötelezővel foglalkozó biztosító vagyona nem nyújt fedezetet.

Befizetett, kifizetik
Befizetett, kifizetik

A MÁV Biztosító vagyonelszámolása a tervek szerint még a nyáron véget érhet. A Hitelintézeti Felszámoló amennyit tud, kifizet az egyéb károkra és kötelezettségekre, bár több mint százmillió forintra így sem lesz fedezet (a Mabisznak csak a kgfb-s károkért kellett helytállnia). Ugyan több folyamatban lévő bírósági ügy is van még – köztük olyan, melynek révén vagyonelemeket akar visszaszerezni a MÁV Biztosító egykori vezetőitől –, ám az elképzelések szerint ezeket az ügyeket a Mabisz veszi át. Így adott esetben, ha megnyeri a pereket, a szövetség sokmilliárdos veszteségét enyhítheti majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.