Hiába büntetik, még évekig tarthat az óratekerés

A használt járműveknél a tényleges futásteljesítmény 25 százalékkal magasabb a hirdetettnél.

Amíg a vásárlók egyszerre szeretnének olcsó és keveset futott autót találni, addig virágozni fog a műszerek manipulációja. Hiába jár érte börtön, még évekig pöröghet a kilométeróra-tekerés, amiben nem a vételárkülönbség összege az igazi veszteség, hanem a futásteljesítményről szóló téves tájékoztatás, amely akár életveszélyes is lehet.

Ha például kellő információ hiányában nem cserélik időben a vezérműszíjat, és az nagy sebességnél elszakad, akkor leáll a motor, elmegy a kormányszervó és fékrásegítés. Ha nem történik baleset, a motorban keletkezett kár akkor is elérheti a félmillió forintos tételt. Nem véletlen, hogy szigorít az EU, hiszen ez fontos és kollektív közlekedésbiztonsági kérdés, ezért tervezik a fekete doboz, az automata segélyhívó és a ráfutásos baleseteket megelőző vészfékrendszer 2015-től történő kötelezővé tételét az új autókban.

Az Autós Nagykoalíció Egyesület elnöke, Knezsik István lapunknak elmondta, hogy milliónál több Magyarországon futó járműben van már olyan berendezés, amely pontos adatot ad előéletéről, ám a szupertechnika is manipulálható, a digitális kilométer-számláló is visszatekerhető, csak többe kerül, mint a hagyományosé. A fekete doboz vélhetően megoldja majd ezt a kérdést, és központi adatrögzítéssel az is azonnal kiderül, hogy alkalmas-e a jármű a közúti közlekedésre.

Ez azért is fontos, mert napjainkban a 3,5 milliós magyarországi gépkocsiállományból közel félmilliónak nincs érvényes műszaki vizsgája. Itthon a feketeszervizelés aránya ötvenszázalékos, összehasonlításul a németeknél nem éri el a nyolc százalékot. Olajat cserélni bárki tud, de fékjavításhoz már komoly műszerezettség kell, enélkül igencsak kockázatos vállalkozás sufniműhelyben javíttatni.

A kilométeradatok nyilvántartását előíró és 2012 januárjától életbe lépett szabályozás egyelőre nem szorította vissza számottevően a visszatekerés gyakorlatát a személyautók körében – derül ki a Hasznaltauto.hu elemzéséből, amely vizsgálta a hirdetésekben jelzett futásteljesítmények változását.

Az órapörgetés visszaszorulásának évekig tartó folyamatát egyrészt az óraállás regisztrációjának gyakoribbá tétele, másrészt a cselekményt büntetőjogi tényállásként feltüntető új Btk. hatálybalépése gyorsíthatja fel. Fodor László, a Hasznaltauto. hu értékesítési vezetője szerint nem meglepő, hogy a tavalyi év eleji mintához hasonlóan a kínálat jelenleg is a 100 ezer kilométeres határ előtt csúcsosodik ki, mert a 80-90 ezer kilométer a vevők által még elfogadott futásteljesítmény.

Évjáratonként vizsgálva a palettán az tűnik fel, hogy 100-150 ezer futott kilométer felett továbbra is kevesen bíznak a jármű sikeres, gyors értékesítésében, ezért ebben a kategóriában napjainkban is sokan manipulálják a kilométerórát.

Szakmai becslések és kereskedők tapasztalata szerint a tényleges futásteljesítmény átlagosan 25 százalékkal magasabb a meghirdetettnél, de a nagyobb értékű dízelmodelleknél nem ritka a 100-150 ezer kilométeres kozmetikázás sem.

Miközben 100 ezer kilométer alatt a 2-5 éves autók kínálatában valóban nőttek az átlagos megadott kilométeradatok (még a féléves mérési különbség hatását figyelembe véve is), az ennél idősebb autók meghirdetett futásteljesítményei azonban egyre jobban elmaradnak a reálistól. A 2005-ben vagy annál korábban gyártott autók hirdetett kilométerátlaga szinte pontosan megegyezik az egy évvel előtti adatsorral, pedig ezek az autók azóta újabb évet töltöttek forgalomban.

A börtönnel is büntethető óratekerésben komoly változást csak évek múlva hoz a jelenlegi nyilvántartás, pedig a kilométer-számláló manipulálása többszörösen is károsítja a vevőt: először a reálisnál magasabb vételár miatt, ezt követően pedig a rosszabb műszaki állapotból eredő magasabb szervizköltségek révén. Jelentős károsodáshoz vezethet a kilométerhez kötött alkatrészcserék elmaradása is.

Ezért jelent pozitív fejleményt a kilométeradatok központi nyilvántartását tavaly januárjától előíró szabályozás, mely viszont csupán a tulajdonosváltás és a műszaki vizsga alkalmával teszi kötelezővé a kilométerállások regisztrálását, új autó esetében négy, használt autónál két év telhet el új adat rögzítése nélkül, ami tág teret hagy a futásteljesítmény manipulálására.

Egyelőre a 3,5 milliós magyarországi autópark jelentős részéről még egyáltalán nincs nyilvántartott kilométer adat, és önmagában egyetlen szám még nem jelent sokat, ha nincsen korábbi érték, amihez azt viszonyítani lehet.

A szigorúbb jogszabályok sem javították a kilométerszámlálók hitelét
A szigorúbb jogszabályok sem javították a kilométerszámlálók hitelét
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.