Finomhangolt rezsicsökkentés

Ha egy lakossági szolgáltató egy későbbi időszakra számlát bocsát ki, ám időközben megváltoznak a díjak, 30 napon belül módosított számlákat kell kiállítania az új díjakkal – derül ki a Magyar Közlönyben megjelent friss rendeletből, melyet Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter jegyez. Az új szabályt Németh Szilárd, a Fidesz-frakció rezsicsökkentést ellenőrző bizottságának vezetője helyezte kilátásba szombati sajtótájékoztatóján. Előzetesen kiderült, hogy az Elmű–Émász néhány fogyasztónak még a januári 10 százalékos lakossági áramárcsökkentésről szóló kormánydöntés előtt a tavalyi, azaz a mostaninál magasabb tarifákkal küldött ki februári-márciusi számlákat. Az áramcsoport már szombaton üdvözölte a tervet, az eddigi szabályozást érthetetlenül bonyolultnak nevezve. Leszögezték, hogy a tavaly megküldött idei számlákat nem kell befizetni, helyettük új készül, az esetlegesen befizetett többletet pedig jóváírják vagy visszaigényelhető.

Az első, január 1-jétől hatályos csökkentett számla februárban érkezik. Annak kapcsán, miszerint egyes fogyasztóknak nehézségekbe ütközne a január 1-jei mérőállás bediktálása, egy új telefonos menüpontot vezettek be. Az EDF Démász múlt heti közleménye megerősíti, területükön a kormányzati szándéknak megfelelően 2013. január 1-jétől 10 százalékkal csökken a lakossági villamosenergia-szolgáltatás ára. A számlába foglalt áramár és hálózathasználati díj együttesen adja ki a 10 százalékos végfelhasználói csökkentést. Az egyetemes szolgáltatásban vételező kisüzleti felhasználók átlag 4,5 százalékos áramszámla-mérséklődést tapasztalhatnak – írják. (Munkatársunktól)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.