Falvak maradnak tévé és net nélkül

Több mint száz, a legszegényebbek közé tartozó településen szűnhet meg a tévé- és az internetszolgáltatás a közműadó miatt, mert sok kisebb kábeltévés cég dönthet úgy, hogy abbahagyja a szolgáltatást – tudta meg a Népszabadság.

A 28 ezer háztartást érintő kivonulás értesüléseink szerint nem üres fenyegetőzés: már most is vannak olyan települések, ahol a szolgáltatók elkezdték lebontani a hálózatokat. Az ok: a közműadó a kisebb településeken szolgáltatókat a sávos adókedvezmény ellenére is veszteségessé teszi, ugyanis az egy előfizetőre jutó adó sokszor több ezer forintos nagyságrendű, ezt pedig nem tudják a fogyasztókra hárítani. (Az adó méterenként 25 forint a legkisebb cégek esetében.)

Utca Hollókőn. Átváltanak tányérosra?
Utca Hollókőn. Átváltanak tányérosra?

Mindez azt jelenti, hogy az ország legelmaradottabb területein élők ezentúl nem tudják majd nézni a nemritkán egyetlen szórakozási lehetőségnek számító tévét, de nagyobb bajban vannak, akik az internet segítségével dolgoztak: több településen ugyanis a kábeltévés hálózatok jelentik az internetelérés egyedüli módját.

Szép látvány fogadhatja például januártól a világörökségbe tartozó Hollókő látogatóit. Ha a helyiek a jövőben tévézni akarnak, a festői szépségű faluban a házak tetején sorban jelenhetnek meg a parabolaantennák. A helyi szolgáltató, a Gergely Háló Kft. vezetése ugyanis azt tervezi, lebontja a kábelhálózatot. A negyven nógrádi falut kiszolgáló cégnek a 4,5 millió forintos nyeresége mellett mintegy tizenhat millió forint közműadót kellene fizetnie a vezetékei után. Hollókőn ugyan mindössze pár tucat házban szolgáltatnak internetet és tévét, de a fizetendő adó így is csaknem százezres tétel.

– Mindez azért van, mert már az első méter vezeték után is fizetni kell a 25 forintos kedvezményes adót. Egy ilyen kis településen is van néhány kilométer kábel, miközben alig jut rá előfizető – részletezi a problémakört Nagy László tulajdonos. A helyzetet bonyolítja, hogy néhol a hálózatokat EU-támogatásból építették, s ez így történik ma is. – Van olyan települési munkánk, amely után meg sem kaptuk a támogatást, még (az adó miatt biztosan veszteségessé váló) szolgáltatás sem indult el, de januártól már fizetni kellene az adót egész évre. Egyszerűbb lebontani az egészet, és hagyni a támogatást – mondta a tulajdonos.

Az edelényi kistérség négy piciny falujában már döntöttek a hálózat bontásáról. Oláh Gábor cége jelképes összegért még az önkormányzatoknak is felajánlotta a hálózatot, hiszen azoknak a saját tulajdonú hálózatért nem kell fizetniük. A helyhatóságoknak azonban nincs kapacitásuk arra, hogy megállapodjanak a tévécsatornákkal, számlázzanak, végezzék a műszaki karbantartást – így a lakosságnak marad a műholdas tévé, ha azt fizetni tudja, internet azonban nem lesz. A hetven előfizető kiszolgálásához elég vezeték után ugyanis 150 ezer forintnyi adót kellene fizetniük. Oláh Gábor azt részletezi, hogy e mellett az áramszolgáltatók oszlopainak bérleti díja, a hálózat rezsije és a tévéműsorok jogdíjai jelentik a főbb tételeket, a szegény településeken pedig nincs akkora árrés, amiből kijönne az adó is.

Persze vannak olyan települések is, ahol a hálózat az önkormányzaté volt, ott az üzemeltetési jogot visszaadták, s jobb híján segítik a helyhatóságokat, hogy elinduljanak az új iparágban, kábeltévé- és internetszolgáltatóként.

A megoldást az jelentené, ha a hátrányos területeken szolgáltató cégek adóját jelentősen mérsékelnék, vagy adott esetben mentességet is kaphatnának. Akad olyan település, ahol egy előfizetőre nyolcezer forintos adóteher jut, miközben az általa egy év alatt fizetett díj húszezer forint alatt marad. Ráadásul 59 olyan településen fenyeget a szolgáltatás megszűnése, ahol uniós támogatásból valósult meg a kábelhálózatok építése. Néhány településen pedig a jelenleg futó gazdaságfejlesztési operatív program égisze alatt épülhetnek kábelhálózatok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.