A NAV mentette meg a Közgépet

Megmentette a Közgép Zrt.-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy több százmilliós fizetési kötelezettségtől: a társaság konzorciuma az adóhatóság új telephelyének építésére tekintettel, tavasszal egy év haladékot kapott a vásárosnaményi Tisza-híd beruházásának befejezésére. A halasztással több mint félmilliárd forint kötbér megfizetését ússza meg a társaság.

A 41-es főúton autózók 2008 óta várják, hogy a Tiszán Vásárosnaménynál átívelő II. Rákóczi Ferenc híd így vagy úgy, de átépüljön. A közlekedők számára mindennap újabb megpróbáltatás az óránként harminc kilométeres sebesség-, illetve húsztonnás súlykorlátozás mellett váltakozó irányba, egy sávon használható átkelőn történő átjutás. Az ukrán határ közelében fekvő híd építésére kétszer is leszerződött Közgép Zrt.-nek viszont az idő pénz, igaz, egyszer neki, máskor ellene dolgozik.

Az idő mindaddig a szövetségese volt, amíg az évek múlásával a II. Rákóczi Ferenc híd korszerűsítése egyre drágább mulatsággá vált. A Közgép aktuális cégpartnerével először a hídszerkezet felújítására,majd egy új felépítmény megépítésére szerződhetett 2011 elején. Két év alatt így a megbízás összege 1,2 milliárd forintról 4,2 milliárdra ugrott.

Az idő akkor kezdett a Közgép ellen dolgozni, amikor a 2011-es munkakezdést követő hónapokban egyre bizonyosabbá vált: az építők nem tudják majd tartani a szerződésben szereplő 2012. áprilisi átadási határidőt. A számítások azt mutatták, hogy az új hídszerkezet 2012 végére, a kapcsolódó munkák 2013 tavaszára készülhetnek el. Márpedig egy ekkora késés költséges mulatságot jelentett volna a mélyépítő cég számára.

A 4,2 milliárd forintos építési árból és a szerződés szerint napi 0,2 százalékos kötbérből kiindulva minden elvesztegetett huszonnégy óra 8,4 millió forint kötbért termelt volna. Vagyis önmagában a hídszerkezet átadásának nyolc hónapos csúszása több mint kétmilliárd forintba kerülne. Aminek láttán a Közgépnél gondolhatták: tiszta szerencse, hogy ekkora kötbért a hídépítésre kötött szerződés nem enged meg, a maximális összeg az építési ár 15 százaléka lehet.

A Közgépnél 2012 februárjában alighanem már bele is törődtek, hogy nincs mit tenni, a késedelemért kárpótlásul úgy 630 millió forintot be kell majd fizetniük a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kasszájába. Ekkor azonban a NAV-nál felismerték, hogy a vásárosnaményi híd szomszédságában az adóhatóságnak feltétlenül szüksége van egy a kamionok ellenőrzésére szolgáló telephelyre. Ezt pedig mindenképpen a Tisza-híd beruházásához kapcsolódóan kell megépíteni.

Az ellenőrző pont létesítésének megkerülhetetlenségét a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) is belátta, legalábbis erre utal, hogy a szaktárca a vásárosnaményi híd szerződésének módosítására kérte a NIF-et. Ennek nyomán néhány nappal később a 4,2 milliárd forintos beruházás szerződése kiegészült egy 29,9 millió forintos telephelyépítés feladatával is, és ezzel köddé vált a vaskos kötbér fizetésének réme is, mivel változtak a határidők is. Az irányonként egy forgalmi sávos új Tisza-hídnak 2012 decemberére kell elkészülnie. A kapcsolódó ártéri munkákkal, egyéb feladatokkal pedig 2013 májusára kell végezni.

De minden még most sincs rendben. Miközben közeleg a híd forgalomba helyezésének új időpontja, a környezetvédelmi hatóság tavasz óta nem adja áldását a NAV telephelyének építésére. Talán azt gondolják: a Tisza árterületén nem feltétlenül szerencsés ötlet az ellenőrzés kedvéért mondjuk veszélyes anyagot, esetleg olajat szállító kamionokat összegyűjteni egy telephelyre. Bármi is legyen azonban, amiért a környezetvédelmi engedély kiadása késlekedik, így az adóhatóság ellenőrző állomásának tervei sem születhetnek meg, és borulhat a beruházás jövő májusi befejezésének határideje is. Igaz, ez már aligha a Közgép baja lesz, hiszen a cég már eleve késve kapja meg a területet és a terveket, ha egyáltalában megkapja.

Munkába igyekvő beregiek mennek át a másfél kilométerre lévő Vásárosnaményba 2009-ben, az autóforgalom előtt akkor teljesen lezárt Tisza-hídon
Munkába igyekvõ beregiek mennek át a másfél kilométerre lévõ Vásárosnaményba, az autóforgalom elõtt lezárt Tisza-hídon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.