Meghátrálhat a kormány

A nagy cégek felháborodtak a cafetériát sújtó adóemelés miatt. Ha visszalépnek, dől az egész rendszer.

Sajtóértesülések szerint a kormány eltekintene a cafeteria után fizetendő egészségügyi hozzájárulás (eho) 10-ről 27 százalékra emelésétől, bár még a törvénymódosító javaslat sem született meg. A közteher emelésének híre váratlanul – hogy ne mondjuk, letaglózóan – érte a cafeteriapiacot, amit egy másik kihívás tartott mostanában lázban: a legnagyobb SZÉP-kártya-kibocsátó, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. néhány hete azért indított kampányt, hogy a kedvezményezettek elköltsék a kártyájukra tavaly feltöltött, az év végén lejáró félmilliárd forintot.

A béren kívüli juttatások kedvezményes adójának tervezett eltörlése hírére a turisztikai szakma is sokkot kapott. Nem véletlenül. Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, a kormány két héttel ezelőtti bejelentésére reagálva máris több nagy nemzetközi cég jelezte, hogy ha emelik a cafeteriaelemek terhelését, jövőre nem adnak semmit a munkavállalóiknak. Márpedig ha a nagy cégektől nem érkezik jövőre utalás a SZÉP-kártyákra, akkor a cafeteriapiac reformja máris befejeződik, mégpedig csúfosan.

Más szakértők szerint lehet összefüggés a meghatározó foglalkoztatók elutasító álláspontja és a kormány állítólagos meghátrálása között: a kabinet felmérhette, hogy jóval nagyobb kárt okozna az eho emelése, mint amennyi abból befolyna az állami kasszába. Az ugyanis nem kérdés, hogy az üdülés, a meleg étkeztetés és a rekreációs tevékenységek munkáltatói támogatása; konkrétan a kedvezményes adóval adható keret nélkül a belföldi turizmus, a vendéglátás és számtalan szabadidős szolgáltató forgalma drasztikus mértékben meg fog csappanni, kis- és középvállalkozások tízezrei járnának rosszul, nem beszélve a beszállítókról.

Ha ez a vihar elcsitul, újra a levegőben lógó félmilliárd forint sorsa kerülhet középpontba. A Széchenyi Pihenőkártya, azaz SZÉP-kártya tavaly a szálláshelyi kínálattal indult, amire 2011 utolsó heteiben 1,5 milliárd forint felöltés érkezett az üdülési csekk utódjaként debütált kártyát elsőként kibocsátó OTP partnereitől dolgozóik javára. Az összegből 350 millió forintnyi, szálláshelyi díjra elkölthető pénz érintetlenül ketyegett az elektronikus zsebben, márpedig azt idén fel kellene használni.

Az ünnep miatti négynapos munkaszünet sokat számított az előző héten is, de még így is komoly összeg vár elköltésre. Ami megmarad, az a kártyakibocsátóé lesz, de – mint Róth Lajos fogalmazott – ők azt szeretnék, hogy az utolsó forintig elköltsék a kedvezményezettek a kártyákon lévő pénzt. Erre e-mailen, plakátokon és minden lehetséges formában emlékeztetik az ügyfeleket, akiket a semmiből pillanatok alatt felépített infrastruktúrával maradéktalanul ki tudnak szolgálni.

A cafeteriapiac elektronikus reformja kapcsán az év elején sokan tamáskodtak, hogy az üdülési csekket és a papíralapú étkezési utalványt felváltó kártya képes lesz-e betölteni hivatását. A példátlan gyorsasággal kiépített rendszerbe a bankok –a kibocsátók mindegyike kizárólag pénzintézet lehet a szigorú előírások és feltételrendszer miatt – sok pénzt invesztáltak, és tették ezt minden valószínűség szerint egy nem tiszavirágéletű üzlet reményében.

Milliárdokról van szó

A SZÉP-kártyákra idén 46,6 milliárd forintnyi béren kívüli juttatást töltöttek fel csak az OTP Pénztárszolgáltatónál. A társaság a piac 75 százalékát fedi le, azaz a teljes feltöltés értéke a többi kibocsátókhoz érkezetteket is hozzáadva meghaladja a 60 milliárd forintot. Az idei feltöltések jövő december 31-ig használhatók fel az azóta két zsebbel bővült, vendéglátásra és szabadidős tevékenység számlájának fizetésére is használható SZÉP-kártyáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.