Abroncsgyári tempóváltás

A japán Bridgestone 267 millió eurós (a jelenlegi árfolyamon mintegy 75 milliárd forint) beruházással a jelenlegi háromszorosára, napi 18 ezerre emeli tatabányai üzemének személygépjárműabroncs-gyártókapacitását. A vállalat tegnapi bejelentése szerint a fejlesztés 2017 első felében fejeződik be. A Bridgestone 190 millió euróból felépült tatabányai üzemét 2008-ban adták át, a jelenleg 350 embert foglalkoztató telephelyen most naponta hatezer személygépjármű-abroncs készül.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közleménye szerint a kormány üdvözli a projekt megvalósítását, mivel magas technológiai szintet képviselő, környezetbarát termelést valósít meg, és közvetlenül több mint ötszáz munkahely létrehozásával jár, nem számítva a beszállítóknál létrejövő közvetett foglalkoztatási hatást.

Garamhegyi Ábel szakállamtitkár és a Bridgestone vezetése a gyár 2008-as avatásán
Garamhegyi Ábel szakállamtitkár és a Bridgestone vezetése a gyár 2008-as avatásán

Az NGM szerint Magyarország Kelet-Közép-Európa autóipari központjává vált, ezt erősíti az újonnan bejelentett beruházás is, amely hozzájárul az ország exportjának bővüléséhez. A külföldi befektetők érdeklődése Magyarország iránt folyamatosan nő, amit egyrészt a folyamatban lévő projektek növekvő száma mutat, másrészt a már bejelentett fejlesztések és átadott beruházások. A közelmúltban megkezdett autóipari beruházások teljes termelése nagyságrendileg két százalékban járul majd hozzá a magyarországi GDP-hez – tájékoztatott az NGM.

A Bridgestone, a világ vezető gumitermék- és -abroncsgyártója, termékeivel ellátja a személyautókat, a kisteherautókat, a, teherautókat, a motorokat, a mezőgazdasági és földmunkagépeket, valamint a repülőket. A Bridgestone vállalatot 1931-ben alapította Shojiro Ishibashi. A cég világszerte több mint ötven üzemmel rendelkezik, és 138 ezer embert foglalkoztat, ezen belül Európában 13 ezer alkalmazottja dolgozik gyártási, fejlesztési, tesztelési és értékesítési területen. Kelet-Európában a Bridgestone-csoportnak három abroncsgyára van: a lengyel Poznanban és Stargard Szczecinskiben, valamint Tatabányán. A tatabányai gyáron kívül a Bridgestone-nak van még egy teherautóabroncs-futózó üzeme is Magyarországon. A régió egyik legmodernebb ilyen üzemét 2011 áprilisában adták át, a beruházás kétmillió euróba került.

A másik nagy magyarországi abroncsgyártó, a dél-koreai Hankook, a múlt héten jelentette be, hogy tovább bővíti itteni gyárát. A vállalat 2,4 milliárd forintos beruházásból egy újabb keverőgépet és üzemcsarnokot telepít Rácalmásra. A részben, félmilliárd forint erejéig uniós forrásból megvalósuló fejlesztéssel a jövő év első felében készül el a Hankook. A csoport 2007 nyarán adta át abroncsgyárát, melynek kapacitását 2011 őszével a duplájára növelte. Jelenleg 2200-an dolgoznak Rácalmáson, ahol naponta 34 ezer abroncsot gyártanak személygépkocsikhoz, sportterepjárókhoz és kisteherkocsikhoz német és dél-koreai autógyártóknak, valamint az európai piacra. A Hankook eddig 550 millió eurót költött magyarországi gyártóbázisára.

A két említett multi mellett jelen van Magyarországon a Michelin is, amely 1996-ban vásárolta meg a Taurus gumigyárat, s azóta több százmillió eurót fektetett be nálunk. Csak a nyíregyházi üzemére az elmúlt öt évben több mint százmillió eurót költött a francia csoport. A legutóbbi fejlesztést idén áprilisban adták át, ennek eredményeként a gyár kapacitása évi kétmillió abroncsra nőtt. A Michelinnek Nyíregyházán kívül Budapesten is van egy üzeme, ahol évente több százezer teherautó-abroncsot állítanak elő.

267 MILLIÓ

A JAPÁN abroncsgyártó 267 millió eurót költ tatabányai üzemének bővítésére. A beruházás révén a gyár kapacitása a jelenlegi triplájára nő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.