Búcsú a nullás számláktól? A tranzakciós adó elintézi

Levelet küldött ügyfeleinek a Citibank. A pénzintézet tájékoztatása szerint a tranzakciós illeték bevezetése miatt januártól változnak egyes, a lakossági banki fizetési műveletekre vonatkozó díjtételek. Hogy pontosan mi és mennyivel módosul, drágul jövőre, azt egyelőre nem lehet tudni.

Az érintettek a november elsején megjelenő, az új kamat- és díjfeltételekről szóló hirdetményből tájékozódhatnak majd a bankfiókokban, illetve a pénzintézet internetes oldalán.

A Citibank anno elsőként vezette be a valóban nullaforintos számlacsomagot. Havi 150 ezer forintos jóváírás esetén jelenleg nem kell fizetni a számlavezetésért, az átutalásért, a készpénzfelvételért, illetve nincs kártyadíj sem. Hasonló konstrukcióval azóta több bank is előrukkolt, legutóbb augusztusban a Budapest Bank, amely már akkor jelezte, hogy a tranzakciós illetéket részben vagy egészben, átalány formájában, vagy tényleges ügyféltranzakció alapján átháríthatja ügyfeleire.

Ugyan a Citibank az első, de biztosan nem az utolsó bank, amely arról értesíti ügyfeleit, hogy a tranzakciós illeték miatt kénytelen változtatni díjszabásán. Mivel az elszámolási rendszerek átállítása 30–60 napot igényel, ezért valószínűleg még október–november folyamán a legtöbb pénzintézet közzéteszi a januártól élő módosításokat.

Ezt minden további nélkül megtehetik, sőt még azt is beleírhatják a számlaértesítőbe, hogy az ügyfél adott havi költségeiből mennyi tett ki a tranzakciós illeték. A pluszteher nagyobb részét azonban valószínűleg ennél szofisztikáltabban terhelik majd tovább a bankok. A pénzintézeteknek számtalan eszközük van arra, hogy az illetéket áthárítsák: megemelhetik például a hitelek kamatait, miközben csökkentik a betétek hozamát – ahogyan tették azt a bankadó esetében.

Alakul az uniós változat

Az Európai Bizottság szerint a kezdeményezés minden jogi feltételnek megfelel, ezért támogatja, hogy tíz tagállam bevezesse az egységes európai pénzügyi tranzakciós adót.

Az induláshoz még szükség van az Európai Parlament és az Európai Tanács áldására, a rendszerhez azonban később bármely tagország csatlakozhat. Egyelőre nem tudni pontosan, milyen tranzakciókat érintene az adó, de a bizottság eredeti javaslata szerint a kötvény- és részvénykereskedést egyezrelékes, míg a származékos ügyleteket tizedekkora teherrel sújtanák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.