Összeállt a csomag

A foglalkoztatást és az uniós pénzek felhasználását is érinti a kormány által tervezett kiigazítás.

Megjelentek a Magyar Közlönyben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter múlt pénteken bejelentett megszorítócsomagjának még 2012-re vonatkozó elemei. A kormány annak érdekében, hogy idén – az eddig tervezett 2,5 százalékkal szemben – 2,7 százalékon tudja tartani a GDP-arányos költségvetési hiányt, összesen 133 milliárd forintot kíván zárolni. A most nyilvánosságra hozott intézkedések ebből valamivel több mint 116 milliárd forintos elvonásról szólnak: nagy vesztes a foglalkoztatás, az uniós fejlesztések, a tárcák közül pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma húzta a legrövidebbet. A kormányzat szerint ugyan változatlanul nincs szó megszorításról, ám a számok és a tények nem ezt mutatják. 

Nem sok időt kaptak a minisztériumok, hogy az őket érintő megszorításokon elmélkedjenek, ugyanis a nemzetgazdasági miniszter még ma, a Magyar Államkincstár pedig jövő hétfőig várja megoldási javaslataikat a számukra előirányzott zárolásokról. Összesen 48,78 milliárd forintról van szó. A legnagyobb érvágás, több mint 17 milliárd forintos, az Emberi Erőforrások Minisztériumát érte, majd a fejlesztési tárca következik 6,5 és a közigazgatási 5,4 milliárd forinttal. A legkevésbé érintett az amúgy sem nagy költségvetésű honvédelmi tárca, amelynek mintegy 770 millió forinttal kell összehúznia a nadrágszíjat.

Az előbbiekre még mondhatjuk, hogy igaz, amit Matolcsy György mondott, miszerint a zárolások a takarékos állam irányába mutatnak, és közvetlenül nem érintik a lakosságot. A csomag másik, több mint 67 milliárd forintos részéről azonban ez már nem mondható el. A Nemzeti Foglalkoztatási Alapnak (NFA) például 15,6 milliárd forintot nem szabad felhasználnia akkor, amikor a munkahelyek megőrzése és az új állások létrehozásának támogatása évek óta a kormányzati kommunikáció központjában van, s számos képzési, illetve munkaerő-piaci programnak is ez az alap a forrása. Nem beszélve arról, hogy a NFA finanszírozza a bérkompenzációt, a munkanélküli-ellátásokat és a közmunkát is. Az elvonásnál bizonyára abból indultak ki, hogy az NFA idén kevesebb mint 200 milliárd forintot költött, ami az éves előirányzat mintegy 60 százaléka, azaz onnan vesznek el, ahonnan még van mit.

Összeférhetetlen a kormányzati kommunikációval az is, hogy az EU Önerő Alapból további 20 milliárd forintot vonnak el. Az eredetileg 60, majd 50 milliárdosra csökkentett, s most tovább szabdalt alapot azért hozták létre, hogy segíteni tudjanak az önkormányzatoknak abban, az elnyert uniós támogatáshoz hozzátehessék a szükséges saját erőt, így megkezdődhessenek a hosszú idő óta húzódó fejlesztések. Ezzel az volt a cél, hogy felgyorsuljon a közösségi pénzek kifizetése, azaz Magyarország minél többet tudjon felhasználni a rendelkezésére álló forrásokból. Úgy tűnik, részben ezekről a célokról is lemondott a kormány, vagy nem látja annak az esélyét, hogy az önkormányzatok még idén képesek lennének felpörgeti a fejlesztéseiket.

A Nemzeti Kulturális Alap esetében 900 millió, a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapnál pedig hárommilliárd forint az előírt megtakarítás. Utóbbi területen több változás is várható, hiszen módosulnak az innovációs járulék szabályai, amelytől további 15 milliárd forint pluszbevételt vár a kormány, s ami sok vállalkozást fog érzékenyen érinteni, hiszen a korábbinál jóval szélesebb kör lesz fizetésre kötelezve.

A Magyar Közlönyben megjelent csomag legnagyobb összegei közé tartozik az a 20 milliárd forint, amelyet a költségvetés tartalékaiból, ezen belül is a Miniszterelnökség rendkívüli kormányzati intézkedések cím alatti kiadási előirányzatából zárolnak. Ez különösebben nem fog fájni, hiszen még így is sokkal több pénz van a tartalékban, mint korábban bármikor.

Elemzők szerint az idei évre tervezett intézkedések elegendőek lesznek ahhoz, hogy tartható legyen a 2,7 százalékra módosított GDP-arányos költségvetési hiány. Az igazi feketelevest azonban a következő évre főzi a kormány, és arról már végképp nem lehet azt mondani, hogy nem a lakosságnak készül.

A közmunkások keretéből is lecsippent a kabinet
A közmunkások keretéből is lecsippent a kabinet
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.