Lefogyasztják a transzzsírt

Jogszabállyal készül betiltani a túlzottan magas transzzsírtartalmú termékek forgalmazását az Emberi Erőforrások Minisztériuma – értesült a Népszabadság.

A héten Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a Hír TV-nek kijelentette: „A transzzsírok esetében az lesz, hogy egy bizonyos idő után, egy bizonyos szint felett be fogjuk tiltani a használatukat.” Több, egymástól független piaci forrás által megerősített információnk szerint a még formálódó rendelettervezet 2014 tavaszától tiltaná meg az olyan termékek forgalomba hozását, amelyben a transzzsírok aránya meghaladja a két százalékot.

A tervek szerint 2014 tavaszára száműznék az egészségtelen adalékot
A tervek szerint 2014 tavaszára száműznék az egészségtelen adalékot

A növényi alapanyagokból hidrogénezéssel előállított mesterséges transzzsírokat a kenyéren kívül több pékáru, gyorsétteremben zsiradékban sütött ételek (például krumpli), valamint nagy zsírtartalmú édesipari termékek (kakaós tejmassza, nápolyi, töltött kekszek), továbbá levesporok tartalmaznak. (Korábban a margarinokban is volt, de mára az összes nagyobb gyártó átállt egyéb zsiradékokra.) A transzzsírok használatával a termék krémesebb állagú, illetve gyorséttermi felhasználás során a transzzsírokat tartalmazó olajban gyorsabban és ropogósabbra sül az étel.

Élelmiszer-ipari szakmai berkekben is köztudott, hogy az egészségügyi államtitkárság részéről korábban többször jelezték, hogy „rendezni fogják” a transzzsírok kérdését. A transzzsírokat súlyosan veszélyesnek tartják a szív- és érrendszerre, így dietetikusok szerint napi két gramm feletti bevitelnél már komolyan megnő egy későbbi súlyos betegség kockázata. A Magyar Kardiológusok Társasága által alapított Magyar Nemzeti Szívalapítvány szerint évente ezer életet lehetne megmenteni itthon a mesterséges transzzsírok használatának betiltásával.

2003-ban Dániában született meg az első olyan törvény, amely megtiltotta, hogy az élelmiszerek két százaléknál több transzzsírt tartalmazzanak. 2008-ban Svédország is követte a példát. Úgy tudni, hogy a jelenleg alakuló magyar jogszabály is főbb vonalakban a dán jogszabályt veszi alapul. Magyarországon semmiféle szabályozás nem vonatkozik az egészségügyi körökben a szív- és érrendszeri betegségek egyik komoly okának tartott transzzsírokra, így nálunk nem kell feltüntetni a termékek transzzsírtartalmát sem.

A gyártók folyamatosan csökkentik termékeik transzzsírtartalmát, de – mint azt megtudtuk – egyes termékeknél nem lehet teljesen kiváltani a transzzsírokat. – A gyártók egyetértenek a transzzsírok csökkentésére irányuló kormányzati törekvésekkel, azonban a jogszabály jelenleg ismert, tervezett bevezetésére hosszabb időre lenne szükség – mondta Bélai Krisztina, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára. Szerinte ahhoz, hogy az érintett gyártók a határérték alá tudják szorítani a termékük transzzsírtartalmát, meg kell változtatni a termék receptúráját és gyakran a gyártási technológiáját is.

Ez viszont nemcsak költséget jelent a gyártónak, de hosszas eljárás lehet. Ilyenkor a termékek kötelező szavatossági idejét is újra tesztelni kell, ami önmagában egy évig tartó vizsgálat – érzékeltette Bélai Krisztina, aki szerint az ipar amellett van, hogy a rendelet majdani életbe léptét valamivel későbbre tolják ki, különben a gyártók lényegében megoldhatatlan problémákkal néznek szembe. Az államtitkárság egyelőre nem kommentálta értesüléseinket, ahogy Szócska Miklós Hír TV-nek elmondott nyilatkozatához sem fűztek részletes magyarázatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.