Az utolsó fillérig költekeznének

A 2007–2013-as fejlesztési források – mintegy 8500 milliárd forint – nagyjából 70 százalékát már odaítélték, ugyanakkor a kifizetések 31 százalékon állnak, eddig 2897 milliárd forint jutott el a pályázókhoz, illetve a kiemelt és a nagyprojektek kezelőihez. Ezt szeretnék felpörgetni, kérdés, milyen eséllyel.

A július eleji megalakulása óta eddig kilenc alkalommal ülésezett a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság (NFK), s összesen 78 előterjesztésről tárgyaltak a tagok – tudtuk meg a Kormányszóvivői Irodától. Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár 38 kormányhatározatról, több jegyzőkönyvi határozatról döntött, köztük milliárdos turisztikai fejlesztések akciótervi nevesítéséről, a szegedi lézerprojekt felülvizsgálatáról vagy éppen a kettes metró szerelvényeinek cseréjéről uniós forrásból.

Habár az NFK gőzerővel dolgozik, az uniós pénzek felhasználásának gyorsulását továbbra sem érzi a piac. Arra a kérdésünkre, hogy a kormánybizottság felmérte-e, vagy készítettek-e a számára elemzést arról, hogy hol vannak a legsürgetőbb beavatkozási pontok az uniós források felhasználásának területén, rövid választ kaptunk. E szerint az NFK működésének legfontosabb célja, hogy teljesüljön az a miniszterelnöki elvárás, hogy Magyarország a jelenlegi európai uniós programozási ciklusban a számára jutó forrásokat maximális mértékben fel tudja használni. Ennek az NFK tagjai szerint megvan a reális esélye.

Ehhez képest piaci szereplők arról panaszkodnak, hogy több hónapos csúszásokat tapasztalnak a döntésekben az NFÜ részéről, hogy pályázati felhívások a megfelelő kitöltő programok és mellékletek nélkül jelennek meg, hogy úgy módosít az NFÜ pályázati felhíváson, hogy sokan már beadták a dokumentációt, tekintettel a beadási határidőre. A napokban az Index Szebeni Dávid, a Corvinus egyetem tanárának tanulmányát idézte, amely végigmegy az egyes operatív programokon, és megállapítja, hogy szinte mindenütt gondok vannak a kifizetésekkel és a források felhasználásával, beleértve a legtöbb pénzt tartalmazó közlekedésfejlesztési vagy éppen a legfontosabb, a vállalkozásoknak szóló gazdaságfejlesztési programot.

Arra a kérdésünkre, hogy érkezett-e az NFK-hoz visszajelzés arról, hogy még mindig nem eléggé gördülékeny a rendszer, azt válaszolták, hogy az NFK a működése során csak azáltal, hogy kiiktatta a maga döntései elől a bürokratikus akadályokat, több határozatot tudott hozni, mint azt előzően a kormány. Különben is az NFÜ az uniós projektek végrehajtásáért felel, az NFK pedig azokban a kérdésekben hoz gyors döntést, ami amúgy nem tartozik az NFÜ hatáskörébe, azaz egymást kiegészítve működnek. Így az NFK a kormány helyett dönt minden, az uniós pénzek felhasználásával kapcsolatos fontos kérdésben.

A fejlesztési miniszter helyett az NKF dönt az egyes operatív programokon belüli költségvetési átcsoportosításról. A kormánydöntést igénylő fejlesztéspolitikai dokumentumok kizárólag az NFK jóváhagyását követően terjeszthetők a kormány elé. Az NFK hatásköre dönteni azokról a nagyprojektekről, amelyeket jóváhagyásra be kell nyújtani az Európai Bizottságnak. Ugyancsak a grémium nevezi meg a kiemelt projekteket, valamint a jóváhagyása szükséges az egymilliárd forintot meghaladó támogatási igényű fejlesztési javaslatokhoz. Ráadásul az NFK felelős a 2014–2020 időszakra vonatkozó uniós tervezési ciklus során alkalmazandó eljárásrend és szervezeti környezet kialakításáért.

Mint megtudtuk, az NFK az elmúlt hetekben több alkalommal is tárgyalta a 2014–2020-as programozási időszakkal összefüggő kérdéseket. Még idén ősszel döntenek arról, hogy az érintett intézmények között milyen feladatmegosztás legyen, ki miért lesz felelős, milyen legyen az operatív programok struktúrája, s kijelölik a főtárgyalót is, aki az EU-val folytatott megbeszéléseket vezeti. A hivatalos tárgyalások az utolsó negyedévben folytatódnak majd a következő programozási időszakról.

Sokan várakozással tekintenek a tárgyalások elé, hiszen ahogyan Heil Péter fejlesztéspolitikai szakértő korábban megfogalmazta a Haza és Haladás Alapítvány blogoldalán megjelent elemzésében, 2014-től akár 25-30 százalékkal is csökkenhet a Magyarországnak jutó támogatás. Ennek egyik fő oka az – amellett, hogy az EU spórolni akar –, hogy Magyarország növekedési kilátásai sokkal rosszabbak, mint a hozzánk hasonló országoké. A támogatás elméleti plafonját pedig a GDP/GNI függvényében határozzák meg.

A miniszterelnök bizonyos mértékig számíthat a visegrádi partnerekre, hiszen a lengyelek, csehek, szlovákok és a többi kelet-európaiak érdeke a mienkhez hasonló. Ugyanakkor versenytársaink is, ezért Orbán Viktornak szüksége lenne olyan érvekre is, amelyek kifejezetten Magyarország igényeit támasztják alá. Ami segíthetne, az egy jól megírt 2014–2020-as fejlesztési terv, amit időben megismertetve az EU-val és a tagállamokkal, fel lehetne használni arra, hogy bizonyítsuk: Magyarországnak határozott és kivitelezhető elképzelései vannak arról, miként kell az EU támogatásait hatékonyan felhasználni.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Döntéshozók
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Döntéshozók
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.