Ezentúl a kormány mondja meg, kit vesznek fel a buszok

Orbán Viktornak különleges érzéke van arra, hogyan hangolhat maga ellen valakit. A szabadságát töltő miniszterelnök most egyszerre haragíthatja magára az autóbuszok bérletes utasait, a fogyatékkal élőket és a kisgyermekeseket. Méghozzá úgy, hogy az elmúlt két hét gyakorlatával ellentétben most még csak meg sem szólalt, csupán aláírta az autóbuszos személyszállítás szolgáltatási feltételeit szabályozó, főbb pontjaiban jövő márciusban életbe lépő kormányrendeletet.

A héten közzétett jogszabályról a hetedik paragrafusa miatt számolt be a Hír 24: itt ugyanis előírják, hogy ha az utasok nem férnek fel a szolgáltató szerződés és menetrend szerint kiállított autóbuszára, kik szállhatnak fel először, és kik maradhatnak a megállóban. Az országos járatok esetében például a tömegből először az előre megváltott és a járatra érvényesített jeggyel, helyjeggyel rendelkezőket kell felengedni. Utánuk „a nagyobb távolságra” utazók kapaszkodhatnak fel a lépcsőn, majd a sorban őket a fogyatékkal élők és a csökkent mozgásképességűek követhetik. És ha még van hely, buszra szállhatnak a kisgyermekesek, majd a bérletesek.

Az országos járatoknál a sorrend kivételes esetekben változhat. Ha olyan busz áll a megállóban, amit felszereltek a fogyatékosok, mozgáskorlátozottak vagy kisgyermekesek fel- és leszállását megkönnyítő berendezéssel, ezeké az utasoké az elsőbbség. Az azonos elbírálás alá eső utasok esetében elvileg az érkezési sorrend dönt, arra azonban nincs válasz, hogy ezt a buszvezető hogyan tartathatja be.

Más szabályok lépnek majd életbe 2013 márciusában a regionális és az elővárosi buszjáratoknál. A felszállás elsőbbsége itt is az előre megváltott jeggyel rendelkezőké, de ezeken a buszokon a bérletesek „előrefuthatnak”, és másodikként juthatnak fel a fedélzetre. A sor végére a fogyatékkal élők, a csökkent mozgásképességűek és a kisgyermekesek kerülnek. Az azonos elbírálás alá esőket, tehát mondjuk a tumultust kihasználva esetleg egymás elé tolakodó kismamákat viszont ezeknél a járatoknál is az érkezés alapján kell sorba állítani.

A helyi buszjáratoknál senki nem kivétel. A kormány rendelete szerint a gyerekkel utazók, idősek, fiatalok, bérletesek elszállításánál a szolgáltatónak kizárólag érkezésük sorrendjére kell tekintettel lennie. De hogy az utasok hol húzhatnak sorszámot, arra a rendeletben nincs válasz. Apró könnyítés, hogy a mozgássérültek, kisgyermekesek felszállását segítő eszközökkel szerelt buszokon éppen úgy él az elsőbbségi szabály, mint az országos járatoknál.

Az utasok felszállási sorrendje nem új dolog, a Volán-társaságok üzletszabályzata eddig is előírta, hogy ha nincs elég férőhely a buszokon minden utas elszállításához, kiket kell előrevenni vagy hátrasorolni. A rendszer annyiban volt más, hogy a szabályok egységesek voltak. Az országos, a regionális és az elővárosi buszozás között csak az új személyszállítási törvény megszületése óta tesznek különbséget. A sorrend is más volt: a kisgyermekesek, mozgássérültek a Volán-„know-how” szerint mindig elsőbbséget élveznek.

Kismamák hátrányban

Utas buszmegállóban nem marad, még rendkívüli helyzetben sem – reagált a Hír 24 portál buszokról lemaradó bérletesekről és kismamákról szóló írására a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A szaktárca úgy tartja: a kormány márciusban életbe lépő, az autóbuszok utasainak felszállási sorrendjét is rögzítő rendelete „az európai uniós jogszabályokat is figyelembe véve előreveszi a hátrányos helyzetű csoportokat, köztük a mozgáskorlátozottakat, a kismamákat”. Ráadásul a felszállási sorrend alkalmazása nem újdonság: a rendkívüli esetekben, például balesetek vagy időjárási körülmények okozta járatkieséseknél ezt a jelenleg érvényes szabályozás is előírja. Az NFM hangsúlyozza: a közszolgáltatási szerződések alapján a Volán-társaságok nagyobb utaslétszám esetén többletjáratot állítanak be, a szolgáltató a lehető legkorábban elviszi az esetleg lemaradó utasokat is.

Az azonos elbírálás alá esőket érkezési sorrendben engedheti fel a sofőr
Az azonos elbírálás alá esőket érkezési sorrendben engedheti fel a sofőr
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.