Pár napig tartott a dinnyekartell

Rövid életűnek bizonyult a Budai Gyula parlamenti államtitkár, Simonka György fideszes képviselő – aki egyben a Magyar Dinnyeszövetség vezetője –, illetve a Vidékfejlesztési Minisztérium által a nagy kereskedelmi láncokkal tető alá hozott dinnyekartell.

Bár a hipermarketek a napokban Fazekas Sándor agrárminiszter jelenlétében jelentették be, hogy a megegyezésük alapján júliusban nem viszik le a dinnye árát 99 forint alá, ám ezt a megállapodást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellnek értékelte, és vizsgálatot indított. A hipermarketek erre a hétvégére már csökkentették áraikat, így több helyen már 95 forint vagy az alatti a kilónkénti kiskereskedelmi ár.

Bár a hivatalos vizsgálatot, különösen kartellügyekben hosszas adatgyűjtés előzi meg a GVH-nál, azonban a szervezetnek most nem lesz különösebben nehéz dolga, mivel a kartellben részt vevő kereskedők és a dinnyeszövetség sajtótájékoztatón jelentette be a kartellezési szándékát.

A hivatalos indoklás szerint a 99 forintos dinnyeár optimális összeg lett volna: a termelők kilónként 35-40 forintos felvásárlási árat kapnak, a kereskedőknek is marad hasznuk az üzleten, továbbá a „vásárlóknak is jó”. Hogy pontosan miért is jó a vásárlóknak a mesterségesen magasan tartott kiskereskedelmi ár, azt sem a minisztérium, sem az érintettek nem indokolták meg részletesen. Az üzlettel leginkább a nagy hipermarketekkel kapcsolatban lévő felvásárlók jártak volna jól, mivel így állami hátszéllel lényegében arra vették rá a kereskedőket, hogy azok a szezon egészében tőlük vásároljanak dinnyét, ráadásul fixált áron, és a kereskedők ne nyúljanak a jóval olcsóbban előállított görög vagy olasz importtermékhez. A GVH véleményét egyébként ki sem kérték a megállapodásról.

Kérdés, hogy a megállapodásban részt vevő Budai Gyula az események tükrében folytatja-e az áruházláncokkal való tárgyalásait. Mint azt megtudtuk, a hipermarketekkel történt megegyezés értelmében augusztus második felében a dinnyéhez hasonló, árfixáló akciót terveztek be az alma és a paprika esetében is. Budai Gyula lapunknak azt is elmondta: jelenleg a húságazat és a nagy kereskedőláncok között közvetít, hogy a gyümölcspiachoz hasonló feltételekkel megállapodást hozzon létre a felek között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.