Repülőtér: Megtámadták a telekadót

Alkotmánybírósághoz fordult a Budapest Airport (BA), mert szerinte aránytalanul, az 2011-es évi teher 330 százalékára nőtt a rá kivetett telekadó mértéke.

Mint írják, a cég a dél-pesti régió legnagyobb adófizetője, csak tavaly hétmilliárd forint adót fizetett. Emellett a repülőtér üzemeltetője a 2006-os tulajdonosváltás óta több mint 76 milliárd forintot fektetett be a repülőtér infrastruktúrájának fejlesztésébe és bővítésébe.

A Budapest Airport szerint az adó azért emelkedhetett meg ilyen mértékben, mert Riz Levente fideszes XVII. kerületi polgármester kezdeményezésére a korábbi gyakorlattal szemben, idén már nem mentesülnek az adó alól olyan területek, mint a futópálya vagy a gurulóutak, illetve a telekadót a XVIII. kerület is kivetette a cégre. Összesen 2,25 milliárd forintot vár a két helyhatóság az üzemeltetőtől.

A repülőtér szerint azért is aránytalanul magas az adó, mert a területe ugyan 1515 hektár, de az üzemelés jellege és biztonsága miatt másra nem hasznosítható földekre is szüksége van. Ráadásul a BA a Malév csődjét követően, a helyzete javítása érdekében olyan javaslatcsomagot tett le a nemzeti fejlesztési tárca asztalára amelyben szerepelt a telekadó csökkentése.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.