Segélyek kusza kavalkádja

Az E.ON-nál március 15-e és június 15-e között méltányossági részletfizetési lehetőséget biztosítanak fizetési nehézségekkel küzdő lakossági ügyfeleik számára – közölték a csoportnál.

– Ez nemcsak azoknak az ügyfeleinknek nyújt segítséget, akik az akció keretében az eddigi négy hónapnál hosszabb ideig törleszthetnek, hanem azoknak is, akik közvetlenül kikapcsolás előtt állnak – fogalmaztak. Szociális vagy fogyatékossági alapon megítélt, védendő státusú ügyfeleiknek két éve biztosítják azt a lehetőséget, hogy a felhalmozott tartozás felét – amennyiben a másik felét kifizetik – a cég elengedi. Ezzel sok védendő ügyfelük élt is.

Évek óta patronálják a nehéz sorsúakat segítő Családjainkért, illetve a Héra Alapítványt, amelyek mellett újólag az Ökumenikus Szeretetszolgálattal és a Baptista Szeretetszolgálattal is együttműködnek. Az alapítványokon és szervezeteken kívül is sok olyan kezdeményezést segítenek – így például a Bátor Tábort vagy a Reménység Napközi Otthont –, amelyek valamilyen formában a családok, a beteg gyerekek életminőségének javításáért tevékenykednek. A Főtáv a helyi önkormányzatok mellett a Hálózat a Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért Alapítványra, a Vicus, illetve a Héra Alapítványra hívja fel az arra rászoruló díjfizetők figyelmét.

Az EDF Démász több lehetőséget kínál a nehéz helyzetbe került fogyasztók számára – közölték. Ha a 12. hónapban készült elszámolószámla minimum 10 százalékkal meghaladja a részszámlák összegét, a fennmaradóra egy hónap fizetési haladékot biztosítanak. Havi 450 forintért váratlan nehézségek esetén is garantáltan áramhoz jutnak ügyfeleik, mert a biztosító kifizet helyettük havi 10 ezer forintot az EDF Démász részére. Szociálisan rászoruló ügyfeleik kezdeményezhetik előre fizetős mérő felszerelését. Jelenleg már több mint 3500 ügyfelük fogyaszt így. Az áramszolgáltató csoport 100 millió forinttal támogatja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hátralékkezelő programját is. Az Elmű az Ökumenikus és a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, valamint a Nemzetközi Vöröskereszttel is együttműködik.

Vannak olyan cégek ugyanakkor, amelyek szándékosan nem adnak számlakönnyítő pénzt civil szervezetek számára. Egyesek szerint ugyanis az a pénz kerülővel ugyanúgy hozzájuk jut vissza, ami aggályosnak tetszik. A „megszólítottak” szerint a kerülőre azért van szükség, mert a tényleges rászorultságot az alapítványoknál dolgozók képesek megállapítani. Ők viszont úgy kontráznak: egyes cégek bizonyára azért tettek le a rászorulók külön támogatásáról, mert e kiadás már nem számít bele az áramtarifa-emeléskor elismerhető tételekbe. Ezt a másik oldal cáfolja. Nem hivatalosan szinte minden energiaszolgáltatónál hozzáfűzték: ellenőrizhetően kirívó esetekben egyedi méltányosság elképzelhető. Arra a kérdésünkre, hogy Erzsébet-kártyával lehet-e majd energiaszámlát fizetni, a megkérdezettek körében kitérő választ kaptunk, mondván: amennyiben pontosan ismertek lesznek a feltételek, megvizsgálják a kivitelezés lehetőségeit.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.