Balatoni vakáció napi ezernyolcszáz forintért?

Kevés külföldire, jobbára vékony pénztárcájú belföldi vendégekre számítunk – így fogalmaztak érdeklődésünkre a megkérdezett balatoni szálláshely-közvetítők többségénél.

Szinte kivétel nélkül megjegyezték: emiatt az árakat egyáltalán nem, vagy csak minimális mértékben emelték a házak és apartmanok kiadói, sőt arra is van példa, hogy a tavalyinál kedvezőbb tarifákat szabtak. Ezzel együtt a közvetítők szerint – a nyaralók számára kedvező tendenciák ellenére is – inkább „rendkívül változatosként” lehet jellemezni az idei szezonban várható árakat.

Többen is megemlítették, hogy a legfelkapottabb településeken – például Balatonfüreden, Siófokon, Keszthelyen – a frekventált helyen lévő, jól felszerelt apartmanok, házak idén is „bármilyen áron elkelnek”, így ezeknél az ingatlanoknál maradtak a magas bérleti díjak. Apartmannál a napi 15-20 ezer, házaknál a napi 20-32 ezer forintos tarifa sem ritka. A kisebb üdülőtelepüléseken a legmagasabb árak is kedvezőbbek, a déli parti Alsóbélatelepen például már 10 ezer forintért találni jól felszerelt, víztől nem túl távoli, 5-6 személy számára kiadó házat. Szabó Zénó, a szálláshely-közvetítéssel foglalkozó Balatonozz.hu működtetője is arról tájékoztatta lapunkat, hogy szokatlanul változatosak a tarifák: kínálatukban például – éjszakánként, személyenként – 1800 és 8000 forint között változnak az árak. Vagyis négy személy esetében ez azt jelenti: napi 7200 forintért és 32 ezerért is akad kiadó ház. Hozzátette: nagy általánosságban nemcsak az igaz, hogy a városok és azok környékén magasabbak az árak, hanem az is, hogy az északi part drágább a délinél. Az északi parti településeken személyenként, éjszakánként átlagosan legalább 3000 forinttal kell számolni, míg a déli parton ennél 500-1000 forinttal kedvezőbbek a tarifák.

A közvetítőirodák szerint az idei legnagyobb változás az, hogy a kínálatban egyre nagyobb számban jelennek meg a még balatoni mérce szerint is kifejezetten olcsónak számító ajánlatok. Igaz – hívják fel a figyelmet a szakemberek –, a nagyon alacsony árért általában valamilyen kompromisszumot kell kötni. Mind több a balatoni „háttértelepüléseken” az olcsón kiadó szoba és ház, ami elsősorban azok számára lehet jó választás, akik nem bánják, ha öt-tíz kilométeres kerékpártúrákat kell tenniük a strandolásért. Emellett – említették meg a közvetítők – egyre több az „egycsillagos” motel, ahol már személyenként akár 1800-2000 forintért is adnak szállást. Ezekben a jobbára volt üdülőkből kialakított motelekben viszont számolni kell azzal: a lehető legegyszerűbbek a szobák, és szerény színvonalúak a szolgáltatások.

Ma már egyre több szállásadó ad kedvezményt – találtunk olyan irodát, ahol 75 százalékos engedményt ígértek a főszezonon kívüli időszakra – előfoglalás esetén, sok helyen elfogadnak üdülési csekket, Széchenyi Pihenőkártyát is. Ugyanakkor az idegenforgalmi szakemberek a balatoni vakációt tervező családok figyelmét felhívják arra is, hogy nem csak a változatos árak, az akciók, a különböző fizetési lehetőségek miatt érdemes rendkívül körültekintőnek lenni a szálláskereséskor. Sok helyen ugyanis az árak nem tartalmazzák a – településenként változó mértékű – idegenforgalmi adót. (Ezt csak felnőttek után kell fizetni, a gyerekek adómentesek.) Ma már ez a tarifa akár napi 420 forint is lehet, ami két felnőtt esetében egy hétre majd’ hatezer forint, vagyis bizonyos esetekben kétnapi szállás ára. De akadhatnak más „rejtett” költségek is, amik jelentősen megdrágíthatják az amúgy olcsó szállást. Érdemes például a foglalás előtt tájékozódni az adott üdülőhely egyéb árairól. Sok helyen még mindig fizetős a strand, ráadásul egy-két fürdőhelyen a parkolásért is fizetni kell, ezek a kiadások pedig egy család esetében egy hét alatt akár húszezer forintos pluszköltséget is jelenthetnek. Vagyis olykor kifizetődőbb lehet egy kicsit drágább, de ingyenes strand közelében lévő szállás.

A pénztárnál megállt az idő

A balatoni szállodák üzemeltetői már tavaly is panaszolták, hogy csak rendkívül nyomott árakon tudnak nagy számban vendégeket csábítani. Az akkori helyzetet egy hoteligazgató úgy jellemezte: „háromcsillagos árakon lehet négy-öt csillagos hotelekben üdülni.” A négycsillagos siófoki Residence Hotel igazgatója, Hoffmann Henrik érdeklődésünkre úgy fogalmazott, hogy az idén sem változik jelentősen a helyzet: „A piac egyszerűen nem bír el áremelést, vagyis maradnak a tavalyi, nyomott árak.” A szakember kérdésünkre példaként megemlítette: a két kisgyermekkel érkező családok egy hetet már 200-210 ezer forintért pihenhetnek főszezonban egy négycsillagos hotelben, félpanziós ellátással. (B. A.)

Idén is főként kispénzű belföldi vendégekre számíthatnak a tóparti szállásadók
Idén is főként kispénzű belföldi vendégekre számíthatnak a tóparti szállásadók
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.