Kérdés, Brüsszel tud-e már a sárgacsekk-adóról?

Mindenképpen pozitív, hogy a Széll Kálmán Terv 2.0 azokat a költségvetési sarokszámokat mutatja fel, amelyeket Magyarországgal szemben a nemzetközi szervezetek megfogalmaztak – hangsúlyozták egybehangzóan a lapunknak nyilatkozó elemzők.

Tóth Gergely, a Buda-Cash stratégája kiemelte: kedvező, hogy a többi között a makropálya, az inflációs növekedés, a hiánycélok immár találkoznak a piaci várakozásokkal. Mindezek alapján Samu János, a Concorde Értékpapír Zrt. és Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője is úgy vélte: a program alkalmas alap lehet arra, hogy a piaci bizalmat visszaszerezze az ország, és a túlzottdeficit-eljárást megszüntessék.

Az már kevéssé pozitív, hogy a kiadási oldal esetében nem tudnak például olyan részletes elemzéseket, amelyek alapján lehetne látni a számok magalapozottságát – jegyezte meg Samu János. Emellett a költségvetés függése az alkalmazott változtatásokkal erősebb maradt a külső konjunktúrától, mint ha tartósabb kiadáscsökkentő intézkedéseket tettek volna.

Tóth Gergely egy másik területet emelt ki: a kamatkiadások mértékében markánsan alacsonyabb teherrel kalkulálnak, mint ahol a jelenlegi szintek húzódnak. Ebben a kérdésben még mindig optimistának tűnik a kormányzat.

Az előzetes munkára a Buda-Cash elemzője is kitért: arról sem nagyon lehet tudni, hogy az öt új adó közül a két legmarkánsabbról, vagyis a pénzügyi tranzakciós adóról és a „telekomadóról” egyeztettek volna Brüsszellel, vagy ezzel kapcsolatban kikérték-e az Európai Bizottság véleményét. Ezen még sok múlhat.

Erre mutatott rá Török Zoltán is: szerinte éppen ezért nem előlegezhető még meg a program sikere, de temetni is kár lenne már most az új Széll Kálmán Tervet. Hozzátette: azon múlik a siker, hogy ezek a lépések hogyan csapódnak le az unió központjában. Erről pedig hamarosan híreket is kaphatunk, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével ma találkozik, ahol valószínűleg lesz utalás a tervek elfogadhatóságára.

Török Zoltán szerint az a legnagyobb kérdés, hogy a pénzügyi tranzakciós adó ütközik-e valamely európai uniós előírással, jogszabállyal. Ha ez az unió illetékes szerveinél nem veri ki a biztosítékot, alighanem akkor lehet csak arról beszélni, hogy a Széll Kálmán Terv új változata megnyithatja az utat a túlzottdeficit-eljárásból való kikerülés felé.

Tóth lapunknak kiemelte: nagyon sok múlik a folytatáson. A nemzetközi szervezetekkel ugyanis mindentől függetlenül fagyos a kapcsolat. Így nem lesznek megkerülhetőek további olyan lépések, amelyeket elvárnak tőlünk. Ezek között megemlítette az szja-rendszer jelenleginél progresszívabbá tételét és az önkormányzati finanszírozás markánsabb átalakítását.

Az új program ugyan számol egy markánsabb megtakarítással, ám ennek pontos hátterétől egyelőre nem sokat lehet tudni. Alapvetően mindhárman azt fogalmazták meg, hogy jó irányba tett lépésekről lehet beszélni, ám a bizonytalanság még mindig nagy.

Kérdésünkre azt is kifejtették: az új adónemek fékezhetik a lakosság fogyasztását. Persze ez a legtöbb költségvetési kiigazítással így van. Ezek alapján viszont valószínűsíthető, hogy a gazdaság a belső fogyasztás növekedése jelentette pillérre továbbra sem tud majd támaszkodni. A fejlődést továbbra is a kivitel élénkülése teremti meg.

Ülésezik az Európai Bizottság
The College of the meeting of European Commissioners on the infringement proceedings concerning Hungary in Strasbourg January 17, 2012. Jose Manuel Barroso, President of the European Commission, said on Tuesday the European Commission had decided to start legal proceedings against Hungary because of its failure to make changes to a raft of new laws governing its central bank, the judiciary and data protection authority. REUTERS/Jean-Marc Loos (FRANCE - Tags: POLITICS)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.