Újabb megszorítás előtt az Orbán-kormány

Magyarországnak már az idén szakítania kell a deficittúllépéssel, tartósan és fenntartható módon a hazai össztermék (GDP) három százaléka alá kell szorítania költségvetési hiányát – szögezi le az Európai Bizottság által Magyarország számára megfogalmazott ajánlás, amelyet keddi ülésén tárgyal meg, és minden valószínűség szerint el is fogad az Ecofin, vagyis az uniós pénzügyminiszterek tanácsa.

Brüsszeli forrásaink szerint 2012-ben 2,5 százalékra kell hozni a hiányt, ehhez az Európai Bizottság szerint még a GDP fél százalékának megfelelő (145 milliárd forintos) kiigazítást kell tennie a kormánynak, a már meglépett 1,9 százalékos GDP-arányos intézkedéscsomagot meghaladóan.

A bizottság ugyanis korábbi hiányvárakozását aktualizálta, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2,8 százalék helyett háromszázalékos idei, és a 3,25 százalékos helyett 3,6 százalékos jövő évi deficitet vár – amennyiben nem történik semmilyen érdemleges hiánylefaragási intézkedés.

A Széll Kálmán Tervben megfogalmazott szerkezeti reformok következetes végrehajtását is számon kéri a bizottság, a konvergenciaprogramban lefektetett vállalásokon túl. Ezekkel összefüggésben fel kell készülni az olyan egyszeri tételek pótlására, mint amilyenek a 2013-ban kivezetendő válságadók és amilyen a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások elvonása volt 2011-ben. A GDP egy százalékát, 286 milliárd forintot érintő tételről van szó 2013 vonatkozásában.

Megfelelő tartalékokat kell beépíteni a büdzsébe ahhoz, hogy a költségvetési célok elérését az időközben felmerülő váratlan események ne veszélyeztethessék. Ismert, hogy az idén háromszázmilliárd forint feletti tartalékot képezett a kormány, majd azt rögvest zárolta is, s így szeptember végéig nem is lehet ezekből egyetlen forintot sem elkölteni. (A várakozások szerint később sem.)

A költségvetési szigorral párhuzamosan a kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy a GDP-arányosan 81 százalék környékén mozgó államadósság a következő három évben folyamatosan csökkenjen, véletlenül se termelődhessen újra.

A költségvetési folyamatok középtávú átláthatósága és tervezhetősége, s ezeknek a törvényi garanciái rendkívül fontosak Brüsszel szemszögéből, ezért a Költségvetési Tanács –2010 végén egyszer már szétzavart – elemzői gárdájának „feltámasztására” tesznek javaslatot, pontosabban az elemzői kapacitás szélesítését ajánlják a kormány figyelmébe.

Az Európai Bizottság a kormánynak szeptember 13-ig szabna határidőt, hogy a fent vázolt célok eléréséhez megtalálja a megfelelő eszközöket. Úgy tudjuk, a pénzügyminiszterek kedd délelőtti ülésükön még változtathatnak a szövegen. Szó lesz az ülésen a Magyarországnak jövőre járó kohéziós támogatások 495 millió eurós csökkentéséről is. Orbán Viktor miniszterelnök szerint egyetlen peták támogatást sem veszíthetünk el, a probléma technikai jellegű, és kezelhető.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.