Németh Lászlóné bemutatkozása: Tisztelt bíróság! Bocsánat, bizottság!

Pontosan tudja, milyen kockázatos posztot vállalt el – súgott össze az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsági ülésének rosszindulatú közönsége, amikor Németh Lászlóné, a fejlesztési miniszteri poszt várományosa, bizottsági meghallgatásán a leírt szöveget felolvasva is bakizott. Mondandójának közepén a „Tisztelt Bíróság” megszólítással élt, majd rövidesen javított a „Tisztelt Bizottság” fordulatra.

A miniszterjelölt meghallgatásának ez volt a legemlékezetesebb momentuma: a jó szakember hírében álló, ám a Fidesz gazdasági hátországát jelentő üzletemberekhez kötött, jelenleg MFB vezérigazgató-helyettes Némethné Serényi Zsuzsanna igen gyenge verbális képességekről adott számot a szakbizottság előtt. Mindezzel persze senki nem foglalkozott, mert mindenki arra volt kíváncsi, hogy az Orbán-kabinet legújabb tagjának van-e felsőfokú végzettsége. Életrajzát a sajtónak nem, csak a képviselőknek osztották ki.

Rogán Antal segít bekapcsolni Németh Lászlóné mikrofonját

Baja Ferenc ennek ellenére rákérdezett a végzettségére és a nyelvtudására. A miniszterjelölt azonban, mintha mindig is politikus lett volna, a nyelvtudását firtató kérdésre kifejtette, hogy felsőfokú angolnyelv-vizsgája van és középfokon beszél németül. A tanulmányairól azonban nem beszélt.

Így csak a politikusoknak kiosztott életrajzokra rálesve tudhatjuk, hogy felsőfokú szakmai végzettség gyanánt 1976-ban a felnőttképzéssel foglalkozó Külkereskedelmi Oktatási és Továbbképző Központ (KOTK) külkereskedelmi szaktanfolyamát végezte el. A most 58 éves Németh Lászlóné már 1971-től az Artex külkereskedelmi vállalat exportbonyolítójaként tevékenykedett – ebben az évben érettségizett a budapesti Zrínyi Ilona gimnáziumban. 1997-ben üzletkötőként a skandináv országokban, majd német és svájci területen tevékenykedett. Mint megjegyzik, azzal szerzett tapasztalatot, hogy Vietnamban vásárolt nádbútorokat és kosarakat, melyeket Nyugat-Európában értékesítettek.

1990-ben az izraeli Leumi Bank budapesti fiókjánál helyezkedett el, és került egyre fontosabb beosztásokba. Előzetesen Budapesten szaktanfolyamon, Tel-Avivban szakmai gyakorlaton vett részt. Arra ugyan nem térnek ki, hogy a honi Leumi-leányvállalat ezután tönkrement, de arra igen, hogy 1995-ben az OTP Bankhoz került, ahol szintén egyre felelősségteljesebb feladatokat látott el.

Az első Orbán-kormány alatt az állami Magyar Fejlesztési Banknál (MFB) dogozott hitelezésért felelős ügyvezető igazgatóként. Ekkor több MFB-hátterű vállalkozásban, például követeléskezelő, tőkebefektető cégnél, a posta egy leányvállalatánál, a titkosszolgálati kapcsolatokkal hírbe hozott Defendnél vagy egy gázipari beruházónál is vezető beosztásokat töltött be.

2002-ben a választásokat követően visszatért az OTP Bankhoz, ahol ügyvezetőigazgató-helyettes volt. 2010 májusában – azaz a Fidesz újbóli győzelmét követően –visszahívták az MFB-hez, ahol mostanáig igazgatósági tagként és üzleti vezérigazgató-helyettesként tevékenykedett. Ezalatt beválasztották a Magyar Villamos Művek igazgatóságába és egy honvédségi erdőgazdaság felügyelőbizottságába.

Tegnapi meghallgatásán elővezetett elképzelései magukon viselték szakmai előéletének nyomait. Mivel az MFB-nél vállalatok finanszírozásával foglalkozott, miniszteri tervei között is ez kapott hangsúlyos szerepet. A szakterület egyéb feladatait, így a közlekedést, az energiagazdaságot vagy az informatikát illető kérdések elől úgy tért ki, hogy azokat az elkövetkezendő napok során tekinti át. A bizottság végül a fideszes tagok igen szavazatával támogatta a miniszteri jelölést.

Elégedetlenségének leginkább a jobbikos Volner János bizottsági alelnök adott hangot, aki a jelöltet elsősorban a bemutatkozás formai elemei miatt ítélte alkalmatlannak. A fideszes Rogán Antal bizottsági elnök többször is védelmébe vette Némethnét, számon kérve képviselőtársán például a hölgyekkel szembeni tiszteletet. Hangsúlyozta, hogy a jelölt most vett részt életében először ilyen típusú meghallgatáson. Mandátuma január elsejétől szól, addig pedig bizonyára lesz ideje a különböző szakkérdésekben álláspontját kialakítani – érvelt a bizottsági elnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.