Sokan járnak rosszul jövőre

Miután a kormány pénteken benyújtotta a parlamentnek az adócsomagot, már tisztább képet kaphatunk arról, hogyan alakulnak jövőre a keresetek, kinek mennyi marad a borítékban.

Az elképzelés szerint havi 202 ezer forintos bruttó fizetés felett megmarad az úgynevezett félszuperbruttó, vagyis a tényleges személyi jövedelemadó- (szja) terhelés ebben a jövedelemkategóriában továbbra is 20,32 százalék marad.

Ennél alacsonyabb keresetnél megszűnik a félszuperbruttó, és az szja valóban 16 százalék, ezzel együtt azonban megszűnik az adójóváírás is, így az adóterhelés valójában emelkedik. Egyedül a gyermekek után járó adókedvezmény marad meg, amely jövőre két gyermekig gyermekenként 62 500 forint, három vagy több gyermek esetében pedig 206 250 forint adóalap-kedvezményt jelent.

A félszuperbruttó fenntartására a kormány indoklása szerint azért van szükség, hogy az szja-t érintő módosítások nyomán rosszabbul járó, alacsony bérjövedelemmel rendelkező adózókat kompenzálni lehessen. A kompenzáció módja és folyamata még nem ismert, annyit azonban már lehet tudni, hogy azok a munkáltatók számíthatnak segítségre, akik legalább ötszázalékos bérfejlesztést hajtanak végre, ami egyébként egybeesik a kormány versenyszférára vonatkozó béremelési javaslatával – emlékeztet Kalocsai Zsolt, az RSM DTM adótanácsadó elnök-vezérigazgatója.

Márpedig kompenzálni bőven lesz majd mit, legalábbis a vállalkozásoknak jelentős bérfejlesztéseket kell végrehajtaniuk ahhoz az alacsony bérkategóriákban, hogy munkavállalóik ne keressenek jóval kevesebbet annál, mint amennyit az idén hazavihettek. A legalacsonyabb bérkategóriákban húsz százalék feletti béremelésre lesz szükség, nem véletlenül javasolja a kormány, hogy a minimálbér 92 ezer, a garantált bérminimum pedig 108 ezer forintra emelkedjen. A gyermeket nem nevelők havi bruttó 220 ezer forintos kereset alatt járnak rosszul, eddig az összegig az adórendszer átalakítása csökkenti a nettó jövedelmet.

Az átlagos keresetűek (bruttó 202 ezer forint) kétezer forinttal vihetnek haza kevesebbet jövőre, mint az idén. Az egy vagy két gyermeket nevelőknél is 220 ezer forintnál fordul át nyereségbe, míg a három vagy több gyermeket nevelők mindenképpen rosszul járnak az új adótáblával, nincs olyan jövedelemkategória, ahol az új rendszer ne járna a nettó keresetek csökkenésével. Az átlagbér esetében ez náluk is kétezer forintos érvágást jelent.

A költségvetés tervezete alapján a kormány 2012-ben 84,6 milliárd forintot szán a bérkompenzációra, ám ez valószínűleg nem lesz elég. A jövő évi költségvetés előirányzata alapján 187 milliárd forint szja-többletbevétellel kalkulál a kabinet, s az összeg jelentős része az adójóváírás kivezetése miatt keletkezik, tehát a magasabb adófizetési kötelezettségből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.