Eladják a hazai OMV-kutakat?

Az elmúlt évtizedben az OMV volt a magyar piac egyik legéhesebb szereplője, a Q8, a BP és az Aral kútjait is az osztrák vállalkozás vásárolta fel. Jelenleg 200 kútjával a magyar piac harmadik legnagyobb szereplője. Úgy tudni, az egész régióból kivonul.

A cseh CT24 nevű tévé hétvégi értesülései szerint az OMV fontolgatja cseh, szlovák és magyar benzinkúthálózatának értékesítését. Tegnap aztán a lehetséges listára felkerültek a társaság olasz és bolgár egységei is. A hírek szerint ugyanakkor az energiacég megtartaná román és török hálózatát – bizonyára összefüggésben azzal, hogy ezekben az államokban megvásárolhatták a központi finomítóvállalatot. A hétfői prágai és pozsonyi napilapok úgy tudják, hogy elsősorban az orosz Lukoil, de több más társaság is érdeklődik a vétel iránt.

Az OMV lapunknak küldött nyilatkozata a találgatásokat nem kívánta kommentálni. Ugyanakkor megjegyezték: valóban ésszerűsítik feldolgozáskereskedelmi üzletágukat (mely magába foglalja a töltőállomásokat). Arról, hogy mely eszközöket értékesítsék, még nem született döntés – szögezik le, hozzátéve: a vállalat egészének továbbra is fontos részei maradnak a feldolgozáskereskedelmi üzletágak.

Nevük mellőzését kérő honi szakértők többnyire az orosz Lukoilra, illetve a szintén orosz hátterű szerb NIS-re tekintenek a legvalószínűbb vevőjelöltként. Mindkettőre igaz, hogy óriási finomítói potenciál áll mögöttük, ugyanakkor Magyarországon alig vannak jelen. A 76 töltőállomásával a magyar piac közepes méretű szereplőjének számító Lukoiltól nem lenne elképzelhetetlen egy ilyen lépés. Ugyanakkor tény, hogy – legutóbb lapunkban – a cég magyarországi ügyvezetője az energiaszektorra kivetett válságadóra hivatkozva bejelentette, a társaság 2011-re visszaadja üzemanyagnagykereskedelmi engedélyét. A NIS pedig lendületben van, hisz nemrég komoly pénzösszegekkel szállt be a makói gázkútfúrásokba, s további terjeszkedési szándékai is vannak.

A két piacvezetőt, a Molt és a Shellt szakértőink egyértelműen kizárták a lehetséges jelentkezők közül. A mintegy 200 kútjával a magyar piac harmadik legnagyobb szereplőjének számító OMV túl nagy falat lenne a számukra versenyjogi aggályok miatt. Az erősorrendben következő Agip már nem zárható ki vevőjelöltként, viszont a kulisszák mögött az olasz hátterű hálózat állítólag a válságadó egyik legkeményebb ellenzője.

A szakértők szerint a válságadó, illetve a forgalom folyamatos csökkenése miatt a magyar részesedésért nem kérhet túl nagy árat az OMV, kérdés, külön vagy egy nagy nemzetközi csomag részeként találhat-e vevőre a magyar portfólió.

Az elmúlt évtizedben egyébként az OMV volt a magyar piac egyik legéhesebb szereplője, a Q8, a BP és az Aral kútjait is az osztrák vállalkozás vásárolta fel. A Mol felvásárlására tett sikertelen kísérlet azonban visszavetette terjeszkedésüket, a fő irányítási egységeket tavaly év végén Budapestről Pozsonyba helyezték át.

Visszahívták a vezetőket

A CT24 megszólaltatta Tomás Miksovskyt, a neves cseh független szakértőt, aki a tervezett üzlet első lépéseként értékelte, hogy az osztrák társaság visszahívta Csehországból az eddigi vezetőit. Felhívta a figyelmet az OMV vezérigazgatójának nemrég megjelent nyilatkozatára is, amely szerint a társaság optimalizálni kívánja stratégiáját, amelynek egyik fontos eleme, hogy a kőolaj kitermelése fokozatosan csökken, a földgázé pedig növekszik. Csehországban 220, Szlovákiában pedig 93 benzinkutat üzemeltetnek az osztrákok. (Pozsonyi tudósítónktól)

Éjszakai forgalom egy OMV-kútnál - az ügyviteli részlegen viszont lekapcsolhatják a villanyt
Éjszakai forgalom egy OMV-kútnál - az ügyviteli részlegen viszont lekapcsolhatják a villanyt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.