A paksi bővítéssel is Moszkvától függenénk

A budapesti amerikai nagykövetség szerint nem indokolt az újabb blokkok építése

A WikiLeaks jóvoltából közkinccsé vált bizalmas diplomáciai levelezés tanúsága szerint az USA sokkal pontosabban ismeri a tervezett paksi atomerőmű-bővítés valós politikai és pénzügyi hátterét, és sokkal komolyabban érdeklődik a beruházás iránt, mint az eddig sejthető volt. Az amerikaiak nincsenek meggyőződve róla, hogy a bővítés indokolt és finanszírozható, az üzletet viszont ennek ellenére meglátták benne.

A táviratok szerint az amerikai nukleáris iparág felügyeletét ellátó hatóság, illetve a washingtoni kormányzat és a budapesti nagykövetség illetékesei 2008–2009-ben behatóan tanulmányozták a bővítés politikai előkészületeit. Mint a levelekből kiderül, tisztában vannak vele, hogy az új atomerőművi blokkok felépítésétövezőMSZP–Fidesz-konszenzus aligha jöhetett volna létre a Paksi Erőművet tulajdonló MVM és a nagypolitika közötti korrupt kapcsolatok nélkül. Ezt a véleményt az egyik levél egy magyar szakértő, az Energia Klubot vezető Ámon Ada szájába adja, de nem fűz hozzá sem kommentárt, sem cáfolatot.

Az amerikai kormányzati szakértők azt is világosan látják, hogy a bővítés szükségességének indoklása (magyar részről) meglehetősen gyenge lábakon áll: bár a legfőbb érv az, hogy az import-energiaforrásokat diverzifikálni, és ezzel az egyoldalú függőségünket csökkenteni kell, Paks valójában Oroszországtól vásárolja a nukleáris fűtőanyagot, miközben az importgáz és -olaj is ugyanonnan érkezik. – Számos szkeptikus szakértő azon a véleményen van, hogy abban az esetben, ha egy orosz társaság építi fel az új blokkokat, az orosz gáztól való függés gyengülésével párhuzamosan megerősödik az orosz atomtól való függés, és a kiszolgáltatottság nem csökken – írja az egyik távirat, szintén kommentár nélkül.

A gazdasági válság kezdetén íródott levelek céloznak rá, hogy az új blokkok indokoltsága az energiaigény oldaláról nem egyértelmű, és az a finanszírozási koncepció is kérdéses, amelyet a magyar kormány képvisel egy „egyoldalas” megvalósíthatósági tanulmányra hivatkozva. Eszerint az állam valamilyen formában beszállna ugyan a finanszírozásba, de főként mint a hitelek garantálója, és a szükséges anyagiak biztosítását piaci alapon képzeli el. Ez azonban – az amerikaiak által megszólaltatott szakértők szerint – már akkor sem látszott reálisnak. – Nonszensz egy ekkora finanszírozási igényű beruházást egy globális pénzügyi krízis idején beindítani – mondja az egyik magyar interjúalany.

Az USA szakértői azt látják a legesélyesebbnek, hogy az amúgy is orosz technológiát használó erőmű az oroszoktól fogja megvásárolni az új, nyomottvizes reaktorblokkokat. Megjegyzik ugyanakkor, hogy Franciaország mindent megtesz azért, hogy francia blokkokat vásároljunk, és ebben azt az érvelést is felhasználja, hogy egy EU-tagállamnak lehetőleg az EU-n belülről kell technológiát vennie. Arra is céloznak azonban a levelekben, hogy a meccs még koránt sincs lefutva, és az amerikai Westinghouse cégnek is lehetnek esélyei – elsősorban azért, mert az oroszokéhoz hasonló méretű blokkokat gyárt.

Az USA is üzletet lát Paksban
Az USA is üzletet lát Paksban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.