Felelevenítené a munkatáborok hagyományát hazánkban a kormány. A Horthy Miklós vagy Rákosi Mátyás idején működtetett hasonló intézményektől eltérően, a huszonegyedik századi táborok célja nem a politikailag megbízhatatlanok elkülönítse és „hasznos munkára” fogása. Az ötletgazdák szerint, a sajátos közérdekű foglalkoztatás „visszavezetheti a munka világába” a segélyekből élőket, de egyúttal szerepe lehet az állami, önkormányzati beruházások „olcsósításában” is. Megpróbáltuk hát körüljárni, milyen lehet napjaink munkatábora.

Konténerek egy építkezésen – hűtött, fűtött szálláshelyek

Mélyen a „zsebébe kell nyúlnia” a kormánynak, ha közmunka programjában valóban szerepet szán az otthonuktól akár több száz kilométerre táboroztatott közmunkásoknak. Orbán Viktor legalábbis aligha dicsekedhet a „magyar módszer” tanulmányozására esetleg hazánkba látogató uniós diplomatáknak azzal, hogy a segélyért behívottakat a tanítási szünet idején az iskolák tornatermeiben, vagy tavasztól őszig sátortáborokban szállásolta el. Ha a miniszterelnök nem akar „kokit” kapni Brüsszelben, legalább azt be kell látnia, hogy kulturált barakkvárosokat kell építtetnie. Ezekhez a mintát az autópálya-, vagy vasútépítéseken dolgozó mélyépítő cégek felvonulási területei szolgáltathatják.

Az egyik ilyen munkatábor talán Debrecenben épülhet fel. Legalábbis, ha Kósa Lajos a korábbi híreknek megfelelően valóban négyezer közmunkással akarja felépíttetni a debreceni stadiont, a konténertábor kialakítása elkerülhetetlennek látszik. A polgármester azonban jól teszi, ha az alapoknál kezdi. Azaz kiszámolja, mekkora helyre, és mennyi pénzre van szüksége a felvonulási terület kialakításához.

A matek nem bonyolult. A tapasztalatok szerint három, legfeljebb négy fő elszállásolásához a közepes méretű, húsz lábas lakókonténerből kettőt kell összenyitni. Kósa Lajos négyezer embere így 1332 konténerben férne el. Akár három, lépcsőkkel összekötött szinten, szintenként 444 konténerben. Ebből a szabványos szerkezetű konténertípusból ráadásul egyszerre kettő is felfér egy kamionra. Vagyis, ha a polgármester egyszerre táboroztatná valamennyi emberét, a korszerű barakkok Debrecenbe szállításához a környéken élők örömére, „csak” 666 alkalommal kell megfordulniuk a tizennyolc kerekű szállítóknak.

A húsz lábas konténerek mintegy hat méter hosszúak, és 2,5 méter szélesek. Egy ilyen területigénye tehát hozzávetőleg 15 négyzetméter. Így a 444 konténerből álló első szintre építkező debreceni lakókonténereknek önmagukban 6660 négyzetméter helyre van szüksége. Vagyis az érzékletesség kedvéért, ha egyetlen tömbben raknák őket össze, együttesük hosszabb oldalán 37 konténert lehetne elhelyezni 92,5 méter hosszon, míg a rövidebb oldalon 12 konténer lenne 72 méter szélességben.

A számolgatásnak azonban ezzel még nincs vége. Az egészségügyi előírásoktól függően a debrecenieknek számolniuk kell a lakókonténerekben élőket kiszolgáló mosdókat, mellékhelyiségeket tartalmazó szaniterkonténerekkel is. Ha egy mosdót aránylag zsúfoltra terveznek, vagyis mindegyiket 37-38 fő használja majd, a lakókonténerekkel megegyező méretű kommunális egységekből szintenként 36-ra lenne szükség. Márpedig ezek területigénye 540 négyzetméterrel tovább növeli a sajátos „munkásszálló” méreteit.

De további területet igényelnek a konténereket összekötő folyosók is. Ezekből, az egy tömbös kiépítésnél, szintenként hatra lenne szükség. Vagyis, a folyosónként hat-hat fürdőt is figyelembe véve, a folyosókonténerekből minden szinten 240, összesen 720 egység kell. A hat folyosó 15 méterrel szélesíti a konténertömböt – így méretei a fürdőkkel együtt elérnék a százszor 87 métert.

Ezen kívül a munkatáborok építőinek fel kell készülniük arra is: az autópálya építőkhöz hasonlóan a közmunkások is éhesek lesznek. A debreceni stadion építésénél ezért szükség lesz egy konyhára és ebédlőre is. A négyezer közmunkást akár több hullámban kiszolgálni képes ideiglenes étterem méreteit igazán csak a profi konténerváros telepítők tudnák belőni. Mindenesetre valószínű, hogy a létesítménynek a legvisszafogottabb becslések is több száz négyzetméteresnek kell lennie. Kialakításához így akár több tucat konténerre is szükség lehet.

Mindez együtt, a megálmodott debreceni stadion területén talán el sem férne. Ha mégis, a döntéshozóknak már csak a megfelelő villamosenergia ellátásról, a mosdókat kiszolgáló vezetékes vízhálózatról, illetve a szennyvízcsatorna bekötéséről kellene gondoskodniuk. Ezek nélkül viszont akár bele se vágjanak.

Ha az infrastruktúra megvan, elvben már mehetne is a megrendelés a konténer város telepítésére szakosodott cégeknek. Előbb azonban érdemes megnézi azt is, a korszerű barakkváros mibe is kerül. Könnyebbséget jelenthet, hogy az építőiparhoz hasonlóan, a konténer piac is válságban van. Az összesen akár kétezer konténeres debreceni létesítményhez hasonló munkásszálló felépítéséért, így akár komoly verseny is kialakulhat az érdekelt tucatnyi cég között.

Előzetesen mindenesetre érdemes a szállítással és szereléssel együtt a lakóegységeknél, folyosókonténereknél legfeljebb egymillió forintos, a szaniterkonténereknél 1,5-2,5 millió forintos árakkal számolni. A teljes létesítmény ára így, még alaposan lealkudott árak mellett is, meghaladhatja a kétmilliárd forintot is. Vagyis többe kerülhet a leves, mint a hús.

Ha megvásárolt saját eszközökkel túl drága, lehet munkatábort építeni bérelt konténerekből is. Ehhez jó előre tudni, meddig tart majd a debreceni stadion építése. A különféle konténereknek ugyanis napi bérleti díjuk van. Egy szabványos iroda, illetve lakókonténer napi díja mintegy 750-800 forint. Vagyis bérelt konténerekkel egy évre, akár 500-700 millió forintból is meg lehet úszni a konténer szállások kialakítását. Csak aztán épüljön meg ennyi idő alatt a stadion!

Ha Kósa Lajos el tudja helyezni a hatalmas munkatábort, és alapos akar lenni, számol a villany és a vízszámlával, illetve a csatornadíjakkal is. Amihez még hozzácsaphatja új létesítménye belső úthálózatának kiépítését, a területen futó gyalogjárók zúzott köves átmeneti „burkolását”, a csapadékvíz elvezető árkok kialakítását, esetleg a terület közvilágítását. De érdemes áldoznia a szálláshelyek fűtésének, illetve légkondicionálásának megoldására is. A fémvázas, szendvics falszerkezetű lakóegységekben télen villanykályhák nélkül nagyon hideg, nyáron légkondicionáló nélkül elviselhetetlenül meleg lenne. Utóbbi különösen igaz azokra a lakóhelyiségekre, amelyek esetleg a konténertorony belsejébe kerülnek. Ezeknek ugyanis feltehetően nem lesz ablakuk.

Akárhogy is, Debrecen a kölcsönzőből kikért holmikkal, egyszerre négyezer főre, elvileg úgy kétmilliárd forintból kihozhatja a szokatlan táborozást. Ha viszont ennél kevesebb közmunkást dolgoztatna, a konténertábor kisebb lehet, és a költségek is arányosan mérséklődhetnek. Az utolsó nagy tételt, a közmunkások étkeztetése, illetve a létesítményt három műszakban biztosító, hírek szerint mintegy 1300 fegyveres őr bére jelentheti.

Kétséges, hogy a grandiózus debreceni konténerváros megépül-e. Annyi azonban valószínű, hogy ha az árvízi védekezésekhez, gátépítésekhez, a megcsúszó lösz falak megtámasztásához, csatorna ásáshoz kivezényelt képzetlen segédmunkások, állástalan tanárok, bányászok, vagy akár a bezárt cukorgyárak dolgozói kisebb, de hasonló barakkvárosokban lakhatnak majd. Elszállásolásuk, étkeztetésük együttes költsége pedig feltehetően nagyobb lesz a debreceni példában kalkulált kiadásoknál.

A kis munkatáborok éppen annyival lesznek olcsóbbak a debreceni gondolatkísérletben szereplőnél, ahányszor kisebbek. A közmunkásokat alkalmazó kistelepüléseken viszont feltehetőleg nem engedhetik meg maguknak a konténerek luxusát, és egyetlen konténert sem rendelnek majd az árok tisztításra kivezényelt közmunkások számára. Már csak azért sem, mert a néhány tucat átmeneti lakó számára lehet hely a lassan elnéptelenedő falvak üresen álló házaiban.

Az árokásás vámszedői

Lesznek, akik biztosan jól járnak a kormány közmunka programjának keretében létrejövő munkatáborokkal. A sajátos üzlet a közmunkára behívottaknak nem tejel majd.

Kézenfekvőnek látszik, hogy a konténervárosokat felépítő szakvállalkozások az elsők között lesznek, akik megrendeléshez juthatnak a közmunka programok révén. A híradások szerint, a kormány kész több tízezer embert lakóhelyétől távoli gigaberuházásoknál foglalkoztatni. Márpedig számukra Debrecenben, a Duna vagy a Tisza partján egyaránt szállást kell biztosítani. Mindez jót tesz majd a pangó konténer piacnak.

De számíthatnak az állami és önkormányzati megrendelésekre a szerszám gyártók, importálók is. Lapátra, ásóra, csákányra, talicskára, a legegyszerűbb munkák közé sorolt árokásására behívott közmunkásoknak is szükségük lesz. Méghozzá nem is kevésre: ezer kubikusnak ezer talicska és ezer lapát kell. Az előbbi darabja négy-ötezer, utóbbi mondjuk ezer forint. Az olyan helyeken pedig, mint a debreceni stadion építése, ha fúrógépet, szögbelövőt nem is adnak a képzetlen közmunkás kezébe, elkel majd a betonkeverő, a vödör, a rosta, a kőműveskanál, vagy a simító is. Csak legyen aki mindezeket használni is tudja!

A hirtelen jött állami megrendelések sok céget lélegzethez juttathatnak. Feltéve, hogy képesek lesznek-e kivárni, amíg az állami kifizeti munkájukat.

Míg ők pénzükre várnak, szinte kockázat nélkül nagyot kaszálhatnak azok a „külsős szolgáltatók”, akik jó esetben a helyi önkormányzatok engedélyével átmenetileg települnek le a munkatáborok mellett. A talicskázást, lapátolást kényszerből felvállalóknak ugyanis rengeteg szabadideje lesz. A napi négy-öt óra munka után, ha mindenki kilenc órát alszik is, tíz órát a családtól, ismerősöktől távol valahogy el kell ütni.

Márpedig aligha hihető, hogy a kormány a háborús időkhöz hasonlóan táborról táborra járó művészekkel, komédiásokkal, vagy filmvetítésekkel járul majd hozzá munkásai szórakoztatásához. Valószínűbb, hogy a munkára behívott segélyezettek a kulturális élvezetek helyett, a közeli büfékben költik majd el a pénzüket.

A sör, az égetett szesz és a cigaretta szinte biztosan slágercikk lesz a munkatáborokban. Olyannyira, hogy a helyi markotányosok forgalmáról valószínűleg a balatoni büfések, egyéb vállalkozók is irigykedve beszélnek majd.

Az már más kérdés, hogy az italra és egyéb helyben elérhető, olcsó élvezetekre kiköltekező munkások járandóságukból egy fillért sem visznek majd haza a táborokból. A legrosszabbul azonban mégsem ők járnak majd.

A tapasztalatok szerint a közmunkások nemcsak a stadionépítésnél felmerülő szakmunkákat nem tudják megfelelő minőségben elvégezni, de ténykedésükben gyakran a szemétszedésnél, a fűnyírásnál, vagy éppen a parlagfű irtásnál sincs sok köszönet. Mindez előrevetíti, hogy a közmunkában épült gátak, löszfal megtámasztások állékonysága nem vetekszik majd az egyiptomi piramisokéval. Arra azonban nincs válasz, hogy a rosszul megépített gátak miatt víz alá kerülő falvakban keletkező károkért, ki tartja majd a hátát.