Nettó ború - kétharmad veszít az szja-rendszeren

A béremelés dönti majd el, hogy az adóváltozások vesztesei közül kiknek a kárát tudják enyhíteni.

A dolgozók kétharmadának csökkenne a nettó bére a következő két évben, ha a már jogszabályba foglalt módon, valamint kormányzati nyilatkozatokból kikövetkeztethetően változik a személyi jövedelemadózás rendszere.  Ennek következményeit nyilván nem fogja vállalni a kormány, vagyis az eddigieknél is nagyobb teher hárul majd a munkaadókra: a béremelés mértéke dönti el, hogy az adóváltozások vesztesei közül kiknek a kárát tudják enyhíteni.

A kormány tervei közül az már közismert, hogy két év alatt eltűnik az szja-rendszerből a félszuperbruttó intézménye, vagyis az adóalapnak az a része, amely a munkaadók tb-járulékának megfelelő mértékben növeli az adó kiszámításakor figyelembe vett összeget. Ez jövőre feleződik, 2013-ra pedig kikerül a rendszerből.

Ez feltétlenül kedvező az adózóknak, mert évente két százalékponttal mérséklődik így az adóteher. Jóval nagyobb a bizonytalanság az adójóváírás jövőjét illetően. Az látszik körvonalazódni, hogy néhány éven belül teljesen kivezetik, bár legutóbb a nemzetgazdasági tárca államtitkára a Népszabadságnak azt mondta, minimális mértékben a későbbiekben is része maradhat az adórendszernek. Matolcsy György miniszter nyilatkozatai azonban arra utalnak, hogy pár év múlva írmagja sem marad az adójóváírásnak.

A lapunkhoz jutott szakértői számítások abból a feltételezésből indultak ki, hogy két lépésben történik meg a kivezetés. Jövőre 7100 forintra csökken a jelenlegi 12 100 forintról az adójóváírás havi maximuma, majd 2013-tól már nem lehetne élni ezzel a tehermérséklő eszközzel. Az adójóváírás éves bruttó jövedelemhatára pedig az idei 2 millió 750 ezerről 2 millió 110 ezerre csökkenne januártól, a rá következő évben pedig már nem lenne értelme ilyen határ állításának, mivel megszűnik az adójóváírás.

A kalkulációk szerint e feltételek mentén az átlagbér alatti jövedelemkategóriákban mindkét évben nettó pozícióromlást lesznek kénytelenek elkönyvelni a munkavállalók. Az idei 78 ezer forintos minimálbérnél két év alatt kumuláltan 8730 forintos havi veszteség keletkezik, de még a minimálbér két és félszeresének megfelelő jövedelem mellett is 1458 forint lenne a mínusz. Az átlagbér kétszeresénél, 435 ezer forintnál viszont már 18 809 forint a plusz, amit hazavihet a dolgozó.

Mindez akkor állja meg a helyét, ha az idei béreket vesszük alapul. Nyilván a béremelés, valamint a gyerekek utáni kedvezmények tompítják az adóváltozások negatív hatásait. A számítások szerint azonban már csak a kétgyermekesek, azaz a munkavállalók 20 százaléka érezheti majd 2012-től a kedvezmény áldásos hatását. Az is megállapítható e számításokból, hogy a munkaadók jövőre az ideinél is nagyobb kormányzati kontroll alatt lesznek, amire több kormányzati nyilatkozat is utalt a közelmúltban.

– Az adójóváírás tényleges alakulásának ismerete nélkül nehéz értékelni az szja-rendszer változását, de úgy gondolom, az idei béreket meghatározó adóváltozásokkal már elég konfliktust vállalt a kormány, ezért a politikai bölcsesség azt diktálná, hogy ennél enyhébb legyen a beavatkozás ereje a következő évben – mondta lapunknak Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adópartnere. Megemlítette, hogy a félszuperbruttó csökkentése tízszázalékos adóteher-csökkentésnek felel meg (idén 20,3, jövőre a megfelezett mérték 18,2 százalékos kulcsnak felelnemeg), ennekmegfelelőmértékű visszavágás az adójóváírásban elfogadható lenne.

Matolcsy György gazdasági miniszter
Matolcsy György gazdasági miniszter nem híve az adójóváírásnak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.