Az ígért egymillióból 18 ezer már megvan

A tíz évre szóló munkahely-teremtési program 1,8 százalékát teljesítette kormányzása első évének végére a Fidesz-kabinet. A tavalyi választáskor tett ígéret – tíz év alatt egymillió új állás – valóra váltása tehát ez idő alatt nem lett biztosabb.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnapi tájékoztatása szerint az idén márciusban 18 ezerrel többen álltak alkalmazásban a versenyszférában, mint egy évvel korábban. Azaz már csak 982 ezer állás (plusz, ami elveszett a közszférában) hiányzik az ígéret teljesítéséhez. Illetve ebből átmenetileg még levonhatunk egy keveset, ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium a parlagfűszezonra készülve pályázatot ír ki az 50 legfertőzöttebb kistérség számára, ők várhatóan június közepétől összesen 2250 munkanélkülit alkalmazhatnak két hónapon keresztül napi hat órában parlagfűirtásra.

Egyelőre az a terv sem látszik megvalósulni, hogy munkaalapúvá állítsák át a gazdaságot. A kormány által kiemelten figyelt feldolgozóiparban például nagyobb ütemben (8,3 százalékkal) nőttek a szellemi tevékenységre létrejött álláshelyek, mint a fizikaiak (4,6 százalék). Az induló vagy folyamatban lévő beruházások tehát egyelőre inkább a szellemi kapacitást kötik le, vagyis a „kétkezi munka becsületének” visszaállítása még várat magára.

A jövőbe tekintve az sem túl biztató, hogy a vállalkozások háromnegyede foglalkoztat ugyan szakmunkásokat, ám az érintettek hatvan százaléka úgy nyilatkozott a GKI Gazdaságkutatónak, hogy elzárkózik a szakmunkásdiákok fogadásától a szakmunkásképző iskolát helyettesítő gyakorlati képzés, oktatás keretében, pedig a foglalkoztatást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javasolta. A GKI a felmérésben 1200 vállalkozást kérdezett meg. A gazdaságkutató szerint, ha tényleg 15 éves kortól állhatnának munkába a diákok, akkor a 2010/11-es tanév végével 93 ezren kerülnek ki a munkaerőpiacra szakmunkásvégzettség nélkül, betanított munkásként. Őket kellene elhelyezniük a vállalkozóknak. Csak éppen nem nagyon kérnek belőlük. Hogy ez ne így legyen, arról az előkészületben lévő Magyarország Munka Terve gondoskodhat – az eredetileg április végére ígért anyagról a legújabb határidő szerint május végén tárgyalhat második olvasatban a kormány.

A szakértők vegyesnek értékelik a munkaerő-piaci folyamatokat. – Tény, hogy az iparban, különösen a gépiparban az Audi, a Mercedes és az Opel beruházásainak köszönhetően veszik fel a munkaerőt. Az elmaradott térségekben azonban legfeljebb kormányzati pótcselekvések történnek közmunka formájában – beszélt az elmúlt hónapok eredményeiről Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank elemzője. Vannak csírái a társadalmi kezdeményezéseknek is, amelyek az önellátás irányába terelik a más kitörési lehetőség híján lévő embereket, de az önkormányzatoknak is be kellene szállniuk, például a parlagon heverő földek művelésbe adásával. Az elemző hozzátette: a Frankfurttól száz kilométerre élők vonattal 35 perc alatt érnek be a munkahelyükre, ami Magyarországon elképzelhetetlen. Amíg azonban nincs infrastruktúra, addig a munkaerő sem mozdul, vagyis nem működik a mobilitás.

Akinek van állása, az sem lehet teljesen elégedett: márciusban a reálbérek 2,7 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy éve. Az adatot nem publikálta a KSH, az év eleje óta ugyanis ezt nem teszi közzé, így az érdeklődőkre marad annak kiszámítása, hogy mennyivel többet tudunk vásárolni a fizetésünkből. A hivatal indoklása szerint ennek a személyi jövedelemadó-rendszer idei változása, elsősorban a családi kedvezmények bevezetése az oka. A nettó átlagkeresetekben ugyanis nem veszik figyelembe a gyerekkedvezményt, így az ebből számított reálkereset-változás nem a valóságot tükrözné. Szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy az év végén vagy a következő év elején a KSH visszamenőleg közli az adatokat, akkor ugyanis már tudni fogja, hogy hányan mekkora gyerekkedvezménnyel éltek. A számok minden bizonnyal jelentősebb reálpozíció-javulást mutatnak majd a jelenlegi, kedvezmény nélküli számításokhoz képest.

A gyerekkedvezmény miatt torzul a jövedelmi statisztika
A gyerekkedvezmény miatt torzul a jövedelmi statisztika
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.