Tizenkét érv a devizahitelesek állami megmentése ellen
1 Egy piacgazdaságban az ingatlan árak, a valutaárfolyamok és a kamatok kiszámíthatatlan és erőteljes ingadozása nem kivétel, hanem főszabály. Ami most történt, tíz, vagy húsz év múlva is meg fog ismétlődni. Két évtizeddel a rendszerváltás után nagyon rossz üzenet az, ha az állam a többi adófizető költségére kimenti azokat, akik elszámolták magukat. Magyarországon egy egész közgazdásznemzedék nőtt fel Kornai János tanításain. Mindenki elfelejtette már, hogy miért és mennyire káros a kemény költségvetési korlát felpuhítása?
2 A devizahitelesek problémáinak eredete és oka a valutapiac. A valutapiac előző ciklusában (2000 és 2008 között) a devizahitelesek extra nyereséget; kamatmegtakarítást és árfolyambiztosítási-díjmegtakarítást könyvelhettek el. Ha a kormány kiszámítható és hiteles politikát folytat, akkor a forint árfolyamának az ingadozási sávja mérséklődik, és a probléma szélessége és mélysége is kezelhető méretűvé válik a bankok és az adósaik számára. A devizahitelesek problémájának megoldása egyrészt gazdaságpolitikai (hiteles és takarékos fiskális politika), másrészt porlasztástechnikai (az adóscsoportok szétválasztása) jellegű.
3 A devizahitelesek megmentésére vonatkozó állami tervek egyik indoka, hogy az állam a kereskedelmi bankok terheit is csökkenteni akarja. Akkor viszont kár volt kivetni a bankokra a különadót. Azzal, hogy a kormány jobb kezével elvesz, a ballal pedig pénzt ad, csak összekuszálja a piaci viszonyokat.
4 Ha a kormány bízik a most meghirdetett államadósságcsökkentő program sikerében, akkor a költségvetési fegyelemhez való visszatérés, a strukturális reformok és a növekedés gyorsulása nyomán a forint – legalábbis az euróhoz képest – vissza fog erősödni a korábbi szintre. Ezzel jórészt okafogyottá válik a különleges segítség. Ha viszont komolyan számol a kudarc lehetőségével, akkor meg takarékoskodjon. Ha a forint árfolyama megzuhan, akkor a költségvetésnek nagy szüksége lesz minden tízmilliárd forintra, hogy fékezze az adósságráta emelkedését.
5 A kormány a „nincs”-ből akar osztogatni. A megmentő akció forrása – attól függően, hogy miként nézzük – az elzsákmányolt magán nyugdíjvagyon, illetve a drága áron felvett újabb állami hitelek.
6 Senki nem tudja, hogy a devizahiteles lakásvásárlók között milyen arányban vannak azok, akik – mint a fejlett világban mindenütt – befektetési célból vásároltak. Úgy gondolták – hasonlóan az amerikai, a spanyol, a görög stb. sorstársaikhoz –, hogy hosszú távon az ingatlanmindig jó befektetés. Az esetek jelentős hányadában ez igaz is.
7 Elsősorban demográfiai okok miatt Magyarországon már legalább 30 éve megszűnt a mennyiségi lakáshiány. Azon családok túlnyomó többsége, amely esetleg rákényszerül arra, hogy eladja újonnan vett ingatlanát biztosan nem fog az utcára kerülni. Amennyiben a moratórium feloldása után beindulnak a lakásárverések, az nyilván meredek áresést okozna a piacon, de előbb-utóbb megjelennek majd új vevők is. Például olyanok, akik kiemelt, zöldövezeti ingatlanokból költöznének ki, és így kényszerülnének arra, hogy kevésbé frekventált helyen a korábbinál sokkal olcsóbban vegyenek fedelet a fejük fölé. (Egy közgazdász mindig tartsa észben, hogy minden tőzsdekrach egyben nagyszerű alkalom a vásárlásra is.)
8 Az építőiparnak és az ingatlanfejlesztőknek is az az érdekük, hogymozduljonmeg végre az évek óta befagyott lakáspiac. Azok a vállalkozások, amelyek ezeket a válságos éveket túlélik, versenytársaik felvásárlása nyomán nagyobbra nőve, megerősödve fognak kikerülni az ágazat válságából.
9 Sem a központi állam, sem az önkormányzatok nem jó lakástulajdonosok. Ezt a rendszerváltás előtti évtizedek során megtapasztalhattuk. Az állam semmiképpen se vegyen át olyan ingatlant, amelytől a magántulajdonos kényszerből vált meg. Nem fog tudni mit kezdeni vele.
10 A devizahitelből történt lakásvásárlás törlesztőterheinek megnövekedése alapjában véve a középosztály problémája. Az igazi rászorulóknak, a lakosság több mint negyedének bankszámlája sincs, nemhogy devizatartozása. A nem nyugdíjas középosztály egy részének közpénzből való támogatása még inkább indokolatlan, ha figyelembe vesszük, hogy ők a 2011-es és a várható 2012-es szja-változások nyertesei is.
11 Az évtizedek óta megszilárdult családgazdálkodási modell logikája szerint még ma is általános az, hogy a fiatal, családalapító párok lakás problémáját a szülők, és más közeli rokonok együttesen oldják meg. Ezért minden rászorultsági vizsgálat, amely csak a lakásban lakó személyek anyagi helyzetét mérlegeli – eleve félrevezető. És akkor még nem is szóltunk arról, hogy Magyarországon az ellenőrizhető jövedelmek nagyon sok esetben köszönő viszonyban sincsenek a valós jövedelmekkel. Abban is nagy gyakorlata van minden magyar családnak, hogy a rászorultság igazolásakor a családnagyságot és az egy főre eső jövedelmek szintjét (papíron) úgy alakítsa, ahogyan a legjobban megéri (l. gázártámogatás).
12 A modern mikroöknómia egyik fontos felismerése, hogy a fogyasztók nem egymástól függetlenül cselekednek. Mindig erőteljesen érvényesül a demonstrációs hatás (angolul: bandwagon effect). A jelen helyzetben ez kétféle képen működhet. Vagy az történik, hogy az állam által felajánlott kedvezményeket összességében a devizahitelesek elégtelennek ítélik, és akkor csak nagyon kevesen fogják igénybe venni. Vagy éppen az ellenkezője: mindenki nagyon kedvezőnek gondolja, és akkor a tervezettnél sokkal többen fogják igényelni. Súlyos, elvi tévedés azt hinni, hogy egy efféle programot lehet „ügyesen” kalibrálni.
Utóirat: Ha a kormány a fenti érvek ellenére is mindenképpen „segíteni” akar, akkor ne a saját tervéből, hanem inkább a Surányi-féle koncepcióból induljon ki. Az legalább alkalmatlan tárgyon elkövetett érdekes gondolatkísérlet, a megvalósíthatóság kicsi reményével. De legalább a kisebbik rossz.
A szerzők közgazdászok