Százmilliók teljesítés nélkül: Eltűnt pénzek nyomában

A Hunterép Smaragd Kft. azért került reflektorfénybe, mert a Tárnok–Székesfehérvár-vasútvonal építésénél alvállalkozóként közreműködő cég nem fizette ki beszállítóit. A Hunterép aránylag új szereplője a hazai mélyépítő piacnak: a cégnyilvántartás szerint egymillió forint jegyzett tőkével megalakult társaság 2008 márciusa óta működik.

A cégalapító idősebb Koltai Dezső, és a vállalkozást irányító fia, ifjabb Koltai Dezső viszont „régi motorosok”, nevüket az út- és autópálya-építés piacán mozgó vállalatok vezetői közül többen ismerik. Olyannyira, hogy cégüket a Tárnok–Székesfehérvár-vasútvonalépítését irányító SZCKM-2008 Konzorcium tagvállalatánál, a Mávép cell Kft.-nél is mint „ismerős” partnert szerződtették le 2009 májusában a kábelalépítmények kivitelezési munkáira.

A szerződéskötés részletei egyelőre nem ismeretesek. Annyit mégis lehet tudni: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. értékelése szerint a Mávépcell szabályosan járt el partnerével. Utólag meglehetősen nagyvonalúnak látszó egyes lépései legalábbis nem sértik az állami beruházó és az SZCKM-2008 Konzorcium közti vállalkozói szerződést. Így a szakértők szerint nem kifogásolható az sem, hogy aMávépcell „saját hatáskörben” alvállalkozója „előfinanszírozásáról” döntött. Ez aNIF levelezésének tanúsága szerint azt jelentette, hogy a székesfehérvári vasút vonal építését ellenőrző mérnök, és a megrendelő jóváhagyása nélkül a Mávépcell mintegy 313 millió forintot igazolt le és fizetett ki a Hunter ép nek. Eközben a teljesítésigazolások alapján 2010 januárjától novemberig a konzorcium maga is csupán 142 millió forint munkával tudott elszámolni – amiből a NIF 75,7 millió forintot utalt át a számlájára.

Az állítólag el sem végzett munkák után kifizetett 171 millió forint az állami beruházó illetékeseinek figyelmét is felkelthette. Különösen azt követően, hogy 2010 decemberé ben az alvállalkozók jelezték a NIF-nek: a Hunterép az elszállított anyagok árát, az elvégzettmunkák díját nem egyenlítette ki. Az ezzel párhuzamosan kimutatott túlfizetést akkor a Mávépcell „az alvállalkozói bizalom erősítésének szükségességével” magyarázta. Egyúttal jelezte azt is, hogy a kifizetetlen számlák további felhalmozódásának megakadályozására megtette a lépéseket. A Hunterép pénzelését 2010 végén leállították, 2011. február 11-én pedig alvállalkozói szerződését is felmondták.

Az akkori elszámolások alapján a NIF úgy tudhatta: a Hunterép 66 millió forint tartozását nem egyenlítette ki. A Mávépcell ugyanakkor közölte azt is, hogy az alvállalkozójuknak elvégzett munkája után még járó 40 millió forintot visszatartották. Igaz, arra nincs válasz, hogy a Hunterépnek hogyan lehetett elvégzett, de ki nem fizetett munkája, ha a céget a Mávépcell korábban „előfinanszírozta”.

Koltai Dezső lapunknak elmondta: cégüknek ugyan a Mávépcell 313 milliót kifizetett, ezt az összeget azonban leigazolt munkákért utalták át. A Hunterép-ügyvezető állítja: teljes követelésük 378 millió volt. Az viszont már a NIF által megbízott Loco-Motive mérnöki konzorcium jóindulatán múlott, hogy ebből mekkora összeg teljesítését igazolják. Elvégzett, de le nem igazolt munkáik után megrendelőjük 65 millióval még tartozik – vagyis nagyjából anynyival, amennyivel a cég is beszállítóinak. AHunterép háza táján azonban más furcsaságok is vannak. A lapunk által megismert dokumentumok szerint a társaság árbevétele 2009–2010-ben 1,1 mil liárd forint volt. A számlájára érkezett pénzből azonban több mint 670 milliót készpénzben, majdnem 120 milliót bankkártyával vettek fel, átutalással pedig hozzávetőleg 280 millió tartozást rendeztek. Koltai ezt azzal magyarázta, hogy dolgozóit, beszállítóit általában készpénzben fizeti ki, de nem talál kivetnivalót abban sem, hogy cége számláit a Mávép cell a szerződésben szereplő hatvan nap helyett huszonnégy órán belül kiegyenlítette. Ezért a gyors eljárásért a Hunterép minden alkalommal a számla négy százalékát fizette ki.

Ma tárgyalnak

A pénzüket követelő alvállalkozók pénteken ülnek másodszorra tárgyalóasztalhoz az SZCKM-2008 Konzorcium képviselőivel. A megbeszélésen Koltai Dezső előreláthatólag nem lesz jelen.

Azt mondja: nem hívták, hát nem is megy el. A találkozó napirendje így előre borítékolható. A NIF felügyelete mellett két hete megtartott első egyeztetésen ugyanis a felek megállapodtak: a beszállítók bemutatják a követeléseiket igazoló dokumentumokat, a konzorcium pedig utánaszámol, mekkora összeget tud a Hunterép visszatartott pénzéből az alvállalkozók kártalanítására fordítani.

A kifizetetlen alvállalkozók két hete demonstráltak pénzükért a gárdonyi állomásnál
A kifizetetlen alvállalkozók két hete demonstráltak pénzükért a gárdonyi állomásnál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.