Fél pénz autópályákra

Megspórolt a kormány 2,4 milliárd forintot a magyar sztrádákon. Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. 2011-ben mintegy nettó kétmilliárd forintot, tavalyi kerete kevesebb mint a felét költheti a gyorsforgalmi utak áprilisban induló fenntartási és felújítási programjában szereplő beruházásokra.

Ennek ellenére a cégnél azt ígérik: gyorsak lesznek, és az autósok nem éreznek majd semmit. A kiadáscsökkentés az ÁAK közlése szerint azzal jár, hogy a rendelkezésre álló pénz túlnyomó részét karbantartásra költik. Az autópályák burkolatának, hídjainak felújítására a korábbi évek gyakorlatától eltérően a szakmailag indokoltnál jóval kevesebb forrás marad. Az állami gyorsforgalmi úthálózatért felelős cég összehasonlító adatai szerint 2006-ban kilencmilliárd, 2007-ben 5,6 milliárd, míg 2008-ban nettó 6,7 milliárd forint jutott a rekonstrukciós munkálatokra.

A púpokra a lemart aszfalt és az úttal együtt deformálódott, hullámossá vált szalagkorlát emlékeztet
A púpokra a lemart aszfalt és az úttal együtt deformálódott, hullámossá vált szalagkorlát emlékeztet

A legnagyobb burkolat-helyreállítási munkákkal az M1-es autópálya 12-es és 64-es kilométerszelvénye között találkozhatnak majd a közlekedők. Bicske térségében szeptember és október között a haladósáv aszfaltrétegének cseréje mellett az alapréteg megerősítését fogja elvégezni a megbízott kivitelező. A rekonstrukció alatt a hosszabb idejű lezárások esetén is irányonként két sáv áll majd az autósok rendelkezésére, így elkerülhetők lesznek a nagyobb torlódások és fennakadások. Nagy felületű burkolatjavításra ezenkívül még az M0-s autóút déli szektorában, valamint az M3-as autópálya emődi térségében kell számítani az idén.

Az ÁAK 2011-re két nagyobb csomópont-felújítási munkát ütemezett be. Az egyik helyszín az M3-as autópálya gödöllői csomópontjának jobb oldala, a másik pedig az M7-es autópálya 63-as kilométerszelvényénél,

Székesfehérvár közelében található bal felhajtó ág lesz. Mindkét esetben ősszel kezdődnek a munkálatok. Ennél korábbi időpontra Gödöllő térségében Magyarország EU-elnöksége, az M7-es autópályán pedig a Balatonra igyekvők miatti forgalomnövekedésre való tekintettel nem terveznek korlátozásokat a társaság szakemberei.

A csomóponti rekonstrukciók és a nagy felületű burkolatcserék mellett öt jelentősebb hídfelújítási munka szerepel az ÁAK idei programjában. Az első, az M19-es autóút 1-es kilométerszelvényénél található híd felújítása már márciusban elkezdődött. A munkálatok befejezése májusban várható, addig váltakozó irányú, jelzőlámpás forgalomirányítás lesz érvényben a létesítményen.

Ezenkívül hídfenntartási munkálatokkal találkoznak majd az autósok július 4. és 22. között az M8-as 80-as kilométerénél, a Pentele hídnál. Az itt tervezett üzemikorlát-építés rövid idejű leállósávzáráson kívül más forgalomterelést nem igényel.

Július 30. és szeptember 30. között az M5-ös 13-as kilométerénél, a Szentlőrinci úti csomóponti híd szerkezeti gerendáinak javítását, sarucserét végeznek majd a szakemberek. A munkálatok ideje alatt a hidat teljes egészében lezárják, a kijelölt terelőút a közeli csomóponton keresztül vezet majd. Augusztus 1-je és szeptember 15. között az M1-es 67-es kilométerszelvényénél mozgó forgalomterelés mellett hajtják végre a 8119 jelzésű híd korrózió-védelemi munkáit és a korlátok cseréjét. Az M15-ös 5-ös kilométerénél pedig augusztus 9-től szeptember 9-ig egy vasúti híd részleges szigetelés- és dilatációs szerkezet cseréje ad majd munkát az ÁAK-nak félpályás lezárás, jelzőlámpás forgalomterelés mellett.

A Forma–1-hez igazodik a munka

Az áprilisban kezdődő munkálatokat a lehető leggyorsabban, a forgalom legkisebb zavarásával végzik majd el. Lebonyolításuk időpontjait ugyanakkor a tervkészítők a Forma–1 Magyar Nagydíjához igazítva állapították meg. Így a verseny idején, július 31-én nem lesz olyan építkezés, amely a hazai gyorsforgalmi úthálózaton jelentős forgalomkorlátozással nehezítené a látogatók utazását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.