Rámennek a netre

Az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban lehetett hallani arról, hogy a kormány készül a szerencsejáték-törvény módosítására. Legális mederbe terelhetnék az online szerencsejátékokat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) lapunknak elküldött válaszából azonban más derül ki. A tárca tájékoztatása szerint „a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény módosítása jelenleg nincs napirenden”. Ugyanakkor az NGM leveléből azt is ki lehet olvasni, hogy azért nincs teljesen elfelejtve a téma. Valóban nincs napirenden a módosítás, ám a minisztérium arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabályozással kapcsolatban átfogó felülvizsgálatra van szükség, s az új törvényt egy ágazati koncepció alapozná meg. Jelenleg ennek a kidolgozása zajlik, s alighanem a szakmai körökben mostanában sokat emlegetett nemzeti szerencsejáték-stratégiát takarja. A tervek szerint az új törvényjavaslat ősszel kerülhet a parlament elé.

Ugyancsak szakmai körök szerint immár érdemes lenne – sőt élesebb vélemények szerint már nem halogatható tovább – az online szerencsejátékok piacának szabályozása. Nem kis pénzről van szó: az NGM ugyan nem kívánt becslésekbe bocsátkozni, mert a piac forgalma nehezen határozható meg, de nem járunk messze az igazságtól, ha több tízmilliárd forintra tesszük a piac méretét. Akadnak, akik ennél bátrabbak, s 60-80 milliárd forint éves forgalmat becsülnek. Vagyis a szereplők legálismederbe terelése jelentékeny pluszforrást eredményezne a költségvetésnek.

Az NGM válaszában rávilágít, hogy a szabályozás kapcsán – az európai uniós tagállamok modelljeit is figyelembe véve – alapvetően három, viszonylag „tiszta” modellt lehet vizsgálni. Ezek közül az online szervezés teljes tiltása, valamint ennek állami monopóliumban tartása vajmi kevés eredményt, s új költségvetési forintokat eredményezne. Így a liberalizáció jöhet leginkább szóba, már amennyiben valóban fontos, hogy ebből a szektorból is pénzhez jusson a büdzsé. A tárca szakértői szerint a piac kinyitása kapcsán többféle megoldás jöhet szóba, miután az engedélyezési feltételek tekintetében elég nagy a szórás a modellek között. Ezeket a modelleket a most zajló ágazati koncepció elkészítése során értékelik ki – hangsúlyozta az NGM.

Ennél határozottabb elképzelései vannak a piacon szereplő cégeknek a jogszabályi keretekről. Tíz-tizenöt százalék – e határok között tartja elfogadhatónak például a Spor ting bet online szerencsejáték-vállalkozás veze té se az adóztatás mértékét. Ezt is a profitra vetítve, mert van olyan állam Európában, ahol ugyan hat százalék az adó, ám ott a forgalom az adó alapja. Jelesül Görögországról van szó, a Sportingbet egyik legnagyobb piacáról, de ez az adóterhelés gondolkodóba ejtette a menedzsmentet, vajon érdemes-e a korábbi feltételekkel folytatni a tevékenységet a balkáni országban. A cég egyébként nincs ellenére a legalizálásnak, sőt úgy tartják, hogy egy szabályozott piacon a növekedési kilátások is jobbak. Magyarország egyelőre nem tartozik a szabályozott piacok közé, ennek ellenére szép, 22 százalék körüli bővülést tudnak nálunk felmutatni. Úgy tudjuk, a vállalkozás kész tárgyalni a magyar kormánnyal a legalizálásról, de – mint mondják –eddig őket nem keresték meg.

Amerika egy lépéssel előrébb jár

A legalizálás a tengerentúlon is foglalkoztatja a politikusokat. Washingtoni tudósítónk közel került egy olyan lehetőséghez, ami nagyon keveseknek adatik meg – legalábbis törvényesen – az amúgy „korlátlan lehetőségekhazájában”. A szövetségi államokat megelőzve ugyanis a főváros, Washington törvényesítette elsőként az online szerencsejátékot – de ennek pontos mikéntjére még várni kell.

Az athéni tőzsdén jegyzett multinacionális vállalkozás, az Intralot kap jogosultságot, hogy beszedje a neten lottózók vagy éppen pókerezők veszteségeit és kifizesse nyereményeiket is. – Ha a gyakorlatban is beválik a modell, az további bevételeket jelent a városnak – nyilatkozta Vincent Gray polgármester. Persze akadályok is nehezítik a legalizálást, itt van mindjárt az, hogy a szövetségi politikusok szerint a piacnyitás szövetségi szintű hatáskör. – Nem lehet az egyes államokban külön törvényesíteni az online szerencsejátékot, a legtöbb esetben ezzel megsértik a szövetségi jogszabályokat – állítják demokrata politikusok. Megolajozhatja a szövetségi törvényhozás gépezetét, hogy a számítások szerint tíz év alatt akár 42 milliárd dollár bevételt is eredményezhet az amerikai büdzsének a legalizálás. (Washingtoni tudósítónktól)

Fogadásra csábító honlap – Adózni fog a szolgáltató
Fogadásra csábító honlap – Adózni fog a szolgáltató
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.