'Nagykoalíció': Fidesz-bizalmi és Gyurcsány volt titkára a Főgáznál

Összetett politikai-gazdasági alkukra enged következtetni a Főgáz új vezetősége. Fidesz-közeli szakértők mellett az új városháza jelöltjei között van a kisebbségi külföldi tulajdonos egykori képviselője, Lovas Péter ingatlanvállalkozó, Gegesy Ferenc volt liberális polgármester és Gyurcsány Ferenc extitkára is.

A Főgáz vezérigazgatójává nemrég Koncz László vezérigazgató-helyettes lépett elő, akit korábban a kisebbségi szakmai tulajdonos, a német RWE delegált. Elődjét, Bakonyi Tibor szocialista politikust még az előző, Demszky Gábor vezette főpolgármesteri hivatal jelölte. Megfigyelők szerint így bizonyos mértékig eltolódott az irányítás a 49 százalékot birtokló RWE felé, bár Koncz Lászlót – különösen az évi többmilliárdos osztalék szempontjából – a helyhatósági érdekek képviseletére is alkalmas szakembernek tartják.

Nem ez az egyetlen szembeszökő változás a cég vezető testületeiben. Noha az elmúlt négy évben ismereteink szerint senki nem hívta fel a figyelmet, a Főgáz elnöki tisztét ezalatt Lovas Péter töltötte be. Ő testvérével,Lovas Tamással együtt a 90-es évek második felében keveredett az akkori MSZP–SZDSZ-kormányhoz kötődő belterületiföld-botrányba. Kettejüket máig módos – immár külön utakon járó – ingatlanbefektetőként tartják számon.

Értesülésünk szerint Lovas Péter elnöki kinevezését 2007-ben mind az MSZP, mint az SZDSZ fővárosi frakciója jó ötletnek vélte. Egyik fő támogatójaként a liberális párt részéről a ma bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel vádolt, szabadlábon védekező Mesterházy Ernőt tartották számon. Lovas Péter igazgatósági tagságát ugyanakkor az új, immár a Fidesz, illetve Tarlós István irányította városháza is fenntartotta. Az elnöki pozíciót viszont ma már a városháza javaslatára Bán Tamás tölti be. Neki több közműcég irányításában van tapasztalata: az előző Fidesz-kormány végéig, 2002-ig vezetőségi tagja volt az állami Magyar Villamos Műveknek, a nagy áramhálózatokat birtokló Mavirnak és a Paksi Atomerőműnek, így Fideszközelisége nem szorul bizonyításra. 2009 óta a magántulajdonú, építőipari KÉSZ Holding Zrt. vezérigazgatója volt, most pedig ő az új városvezetés alapította Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. vezérhelyettese is.

Az önkormányzat új összetétele jegyében a Főgáz igazgatósági tagja lett Hajdu Péter, György István főpolgármester-helyettes irodavezetője. Hajdu Péter korábban a főpolgármester-helyettes által 12 éven át, 2002-ig irányított kőbányai önkormányzatnál dolgozott, és ő áll az új városüzemeltetési koncepció mögött. A frissített felügyelőbizottsági listán találjuk ugyanakkor Gegesy Ferenc volt SZDSZ-es IX. kerületi polgármestert –aki több éve látványosan szakított pártjával –, illetve Kolozs András fővárosi szocialista politikust, Gyurcsány Ferenc exkormányfő volt személyi titkárát is.

Tarlósék a szakmaiság mellett

Az új városvezetés – a szocialista Bakonyi Tibor Főgáz-vezérigazgatóként szerzett érdemei elismerése mellett – szakítani kívánt azzal a hagyománnyal, hogy politikust neveznek ki a közműcég élére – indokolta a Főgáz-vezetőség változásait lapunknak György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes. Bár Koncz László vezérigazgató-helyettesként az RWE-t képviselte, de –mindaddig, amíg ennek ellenkezőjét nem tapasztalják – meggyőződésük, hogy a szakember tökéletesen képviseli majd a városháza érdekeit is – szögezte le. Ilyen például a cég nyeresége és az általa fizetett osztalék.

A váltás mögött nincs tulajdonosok közötti megállapodás. Bán Tamást és Hajdu Pétert szakmai múltjuk miatt delegálták. Az új városvezetés által tagságában megerősített Lovas Péter kapcsán annyit szögezett le: Tarlós István főpolgármester őt is alkalmasnak tartotta az igazgatósági poszt betöltésére. Emögött nincs ellenzékkel kötött alku – tette hozzá.

Ellentétben a felügyelőbizottsággal, ahova az ellenzék azért küldhetett tagokat, mert Tarlós István számukra kifejezetten felajánlotta a közműcégek felügyelőbizottsági helyeit. A konkrét személyek ellen addig nem emelnek vétót, amíg a vállalat érdekében járnak el – szögezte le. Arra a kérdésre, hogy a főváros fontolgatja-e a Főgáz-többség eladását, például az RWE-nek, György István úgy válaszolt: a városvezetés határozott célja nem a magánosítás, hanem éppen ellenkezőleg, tulajdonosi pozícióinak erősítése. A közműprivatizációs szerződéseket is ennek jegyében vizsgálják felül. Ugyanakkor hozzáfűzte: soha nem mondják azt, hogy soha.

A politikai paletta majd minden árnyalata megtalálható a fővárosi gázszolgáltató irányító testületeiben
A politikai paletta majd minden árnyalata megtalálható a fővárosi gázszolgáltató irányító testületeiben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.