– A nagy hitelminősítők a bóvli kategória feletti, befektetésre még ajánlott szintre rontották a magyar államadósság besorolását. Ajánlja-e vételre ügyfeleinek a magyar papírokat?

– Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. A hitelminősítők vészjelzést küldtek a kormánynak, azt üzenve, hogy rossz úton jár, amikor egyszeri intézkedésekkel akarja eltüntetni a költségvetés hiányát, gondolok itt a válságadók bevezetésére és a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítására. Ezzel rövid távon látványos eredményt lehet ugyan felmutatni, de a befektetőket ez nem téveszti meg, ők fenntarthatóságot és kiszámíthatóságot várnak. Ügyfeleimnek még most is ajánlom a magyar állampapírokat, nem elhallgatva a mögöttük rejlő jelentős kockázatokat. Az ezt ellensúlyozó magas hozam ismeretében azonban a döntést nekik kell meghozniuk. Meleg szívvel akkor tudom majd ajánlani a magyar kötvényeket, ha az ország ugyanolyan kemény strukturális reformokat hajt végre, mint tette azt Románia, Spanyolország, Nagy-Britannia vagy Németország. Az állami szektort drasztikusan karcsúsítani kell, a beruházásokat pedig a magánszféra felé kell terelni. Ha ezen nem változtatnak, óhatatlanul lemaradnak.

– Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy a nemzetközi hitelintézetek, így az IMF nélkül is elboldogulunk, még a piacot megnyugtató készenléti hitelük sem kell. Milyen veszélyekkel jár ez?

– Nem vall bölcs gondolkodásra, ha valaki ennyire egyértelműen fogalmaz egy ilyen kényes témában, mert ez később visszaüthet. Különösen egy olyan súlyosan eladósodott ország esetében, mint Magyarország, amelynek GDP-arányos államadóssága 77 százalék körüli. Ha egyedül is képes megoldani az adósságfinanszírozást, akkor a kemény fellépés nem okozhat problémát, de ha mégis viszsza kell hívni ezeket az intézményeket, azért már súlyos felárat kell fizetni.

– Sorozatos a konfrontáció a Magyar Nemzeti Bank és a kormány között a kamatpolitika alakításáról. Az MNB az infláció megfékezését tartja szem előtt, míg a kormány szerint az uniós szinten is magas alapkamattal éppen a növekedést öli meg. Ön kinek ad igazat?

– Mindkét félnek valahol igaza van, én mégis a jegybankot sorolom előbbre. Közgazdasági alaptétel, hogy előbb az inflációt kell letörni és csak azután lehet a monetáris feltételeken könnyíteni, és az MNB e mentén cselekszik. Gyakran előfordul, hogy a politikusok a jegybanktól azt követelik, hogy próbálja serkenteni a növekedést, de normális esetben ennek a nyomásnak ellenállnak. Itt is akkor lesz majd rend, ha a politikusok belátják, hogy nekik a fiskális, a jegybanknak pedig a monetáris politikával kell foglalkozniuk, és nem egymással. Feszültségek a felek között mindenütt vannak, ez természetes.

– Az extraprofitot termelő szektorokra kivetett, külföldön sokat bírált büntető jellegű válságadó milyen következményekkel jár?

– Induljunk távolabbról. Az Egyesült Államokban az idén erőteljes gazdasági fellendülésre számítunk, s a tapasztalatok szerint ez 9-12 hónapos késéssel hajózik át Európába, tehát az igazi konjunktúra itt 2012-ben köszönt be. Ezt látván a bizalom is visszatér, s Magyarországon is felgyorsulnak a közvetlen tőkebefektetések. Ám ha eközben a legsikeresebb, legversenyképesebb ágazatokat, az energetikát, a távközlést, a bankszektort és a kiskereskedelmet agyonadóztatják, az azzal jár, hogy lemaradnak a befektetésekért vívott régiós csatában. A Deutsche Telekom például már jelezte is: takarékra állítja itteni fejlesztéseit. A számok önmagukért beszélnek: a külföldi tőkebefektetések egyenlege tavaly Magyarországon negatív volt, azaz több pénzt vontak ki, mint amennyit itt befektettek. Ugyanakkor versenytársaiknál – Romániában, Bulgáriában és Lengyelországban – pozitív volt a szaldó. Ez intő jel, s arra mutat, hogy Magyarország hendikeppel fog indulni a startpisztoly újbóli eldördülésekor.

– Eközben a régió legversenyképesebb gazdasági környezetét akarja megteremteni a kormány a társasági adó 10 százalékra csökkentésével.

– Az adócsökkentés egyértelműen a fogyasztás és a beruházás növelésének bevett eszköze. A módszer nyilván Magyarországon is éreztetni fogja a hatását, a kérdés csak az, hogy mennyire. Kétségtelen, hogy a hatást erősen tompítja és a befektetőket óvatosságra inti a kiismerhetetlen gazdaságpolitika. Ahol ilyen, farzsebből előkapott adókat vetnek ki, ráadásul viszszamenőleges hatállyal, ott kétszer is meggondolják a befektetők, mit tegyenek. Külföldön nagyon rossz optikája van a kormány intézkedéseinek. Befektetőt elveszíteni nagyon könnyű, visszacsalogatni viszont pokolian nehéz. Ha kiszámíthatatlanok a jogi keretek, akkor a külföldi befektető nem ide fog jönni, bármekkora az adókulcs.

– Az EU Magyarországgal szemben könyörtelenül bevasalja a deficittel kapcsolatos vállalásokat, míg a többiekkel szemben nagyon elnéző. Mi ennek a magyarázata?

– Nem hinném, hogy Magyarországra mint rossz nebulóra tekintene az unió. A galibát, a bizalomvesztést a görögök okozták, amikor hamis deficitadataikkal durván megtévesztették az EU-t. Ilyen előzmények után az unió erős hatalmai érthetően halálbiztosak akarnak lenni abban, hogy az euróövezeti csatlakozásra váró országok szigorúan teljesítik a belépési követelményeket.

E kritériumok között kitüntetett fontosságú a költségvetési hiány. Én egyáltalán nem tartom reálisnak a kormány által az idei évre 2,8 százalékra belőtt deficitcélt, s ahogyan azt a kabinet el próbálja érni. A magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása és ezzel a költségvetés lyukainak ideiglenes befoltozása pont nem az, amit az EU akar. Ez egy egyszeri tűzoltó intézkedés, nem tekinthető hatásos, megnyugtató, hosszú távra szóló megoldásnak. Arra pedig nincs válasz, hogy mi lesz három év múlva, ha mégsem indul be a növekedés.

Egyébként a politikusokkal szemben szkeptikus vagyok, mert olyanok, mint a Mikulás: ha valami nagyobb felhalmozott pénzösszeg közelébe kerülnek, akkor elfogja őket a kísértés, hogy azt elvegyék és „elajándékozzák”. Arra nem gondolnak, hogy később az valahonnan nagyon hiányozni fog.

– Milyennek ítéli a magyar gazdaság kilátásait?

– A kormány 3,5 százalékos prognózisával szemben mi 2,64 százalékos GDP-növekedésre számítunk. A motor az export marad. A kivitel 25 százalékát a német piac szívja föl, ám az ottani igények az idén csökkenni fognak, de ennek egy részét ellensúlyozni tudja a megnövekedő magyar fogyasztás.

Christian Blaabjerg