Súlyos kényszerek
Éppen Macedóniából ért vissza a minap, ahol a választható portfólió bevezetését segítette az ottani nyugdíjpénztáraknál. Párniczky Tibor, független nyugdíjszakértő majd másfél évtizede – még a Pénzügyminisztérium munkatársaként – a hazai kétpilléres rendszer egyik kialakítója volt. Ma tanácsadóként dolgozik azokban az országokban, amelyekben a mienkhez – eddig – hasonló elven működő nyugdíjszisztémára tértek át.
Megrendelői mostanság arra is kíváncsiak: mi történik Magyarországon, és elindul-e egy dominóhatás. Párniczky a legutóbb hetek „fejleményeit” nem annak tudja be, hogy a nyugdíjpénztárak nem váltották volna be a hozzájuk fűzött reményeket.A kötelező kétpilléres nyugdíjrendszer lényegében úgy működött, ahogy annak idején eltervezték: az emberek, pontosabban munkaadóik, elkezdték befizetni a pénztárakba a tagdíjakat, azokon keletkezett valamilyen hozam, amit jóváírtak az egyéni számlákon. Ezek a pénztárak nem teljesítettek rosszabbul, mint más befektetési alapok, nem működtek másként, mint a többi piaci szereplő – állítja a szakértő – és költségeik sem voltak magasabbak. Ez persze szerinte sem jelenti azt, hogy minden rendben lett volna, a díjak például lehettek volna alacsonyabbak is. Adott volt a lehetőség arra, hogy legyenek nem pénzügyi intézményként működő pénztárak is, amelyek alacsonyabb költséggel magasabb hozamokat értek el. Ezeket azonban a szabályozás nemhogy nem támogatta, hanem felesleges adminisztrációs terhekkel sújtotta.
A múlt idő nem véletlen. Lehet fi lozofálni arról, hogy mi történhet a jövőben – állapítja meg Párniczky Tibor – de a pillanatnyi szabályozás szerint senkinek nem éri meg az, hogy valamelyik pénztár tagja maradjon, s ezáltal lemondjon majdani nyugdíja háromnegyedéről. Ugyanakkor – ő úgy látja – nagyon súlyos kényszerek szóltak a pénztárak államosítása és a válságadók mellett. Az EU-val és az IMF-fel folytatott tárgyalások kudarca ellenére a maastrichti feltételek betartásán sok múlik, a költségvetés kiegyensúlyozása pedig másként nem sikerült volna. Azt a közbevetést, hogy a személyi jövedelemadó és társasági nyereségadó lecsökkentésével a kormány ezeket a kényszereket maga teremtette, nem kommentálja, megjegyzi viszont, hogy a pénztárakban összegyűlt megtakarításokhoz más országokban is hozzányúltak. Az viszont igaz, hogy nem ilyen mértékben, és Kelet-Európa egyik országában sem számolták fel magát a kötelező tőkefedezeti rendszert. Az, hogy ez nálunk megtörtént, hosszabb távon a kizárólag adókból és járulékokból fedezett állami szisztémát sokkal kiszolgáltatottabbá teszi a mindenkori költségvetési kényszereknek – vázolja a maga aggályait.
– Nem mondanak-e ellent egymásnak a kormány ígéretei, mint a nyugdíjbefizetések értékállóságának garantálása, és a kormány rendeletei, amelyek egyebek között kimondják azt, hogy a mindenkori nyugdíjcélú befizetéseknek fedezniük kell a kifizetéseket? – vetettük fel. Hiszen már most jelentős lyuk van a nyugdíjalap büdzséjében, amit csak átmenetileg lehet „befoltozni” a pénztárakból átáramló pénzzel. A szakértő szerint azonban e kijelentésekből annyi következtetés vonható le, hogy elindult egy szakmai bizottságimunka, amelynek eredményeként feltehetően jövő év decemberére megszületnek azok a jogszabályok, amelyek megadják az új kereteket. Ő úgy gondolja, a kormány eddig nyilvánosságra hozott tervei nem zárják ki azt, hogy valamilyen külső forrásból, például adóból fizetett elem – 0. pillér – is belekerüljön a szisztémába, ami nem tartozik a nyugdíjalapba – kérdés, ez hogy oldható meg, ugyanis a kormány közelmúltban hozott határozata szerint a jövőben nyugdíjat csak nyugdíj céljára befizetett összegből lehet finanszírozni. De meg lehet úgy is határozni egy nyugdíjrendszert Párniczky szerint, hogy legyen kifizetési korlát, ekkor azonban nem az ellátási szükségletekből indulunk ki. Ez aligha felel meg a nemzetközi munkaügyi szervezet előírta, a méltányos időskori ellátáshoz való jog normáinak.
Az állami nyugdíjrendszerben eddig egyetlen változtatás történt, az, hogy a nők 40 évnyi munkaviszony után nyugdíjba mehetnek. Ez azzal fenyegethet, hogy még nagyobb hiány lesz a nyugdíjrendszerben. Párniczky Tibor nem állítja, hogy érti, miért született ez a rendelkezés, ami pillanatnyilag elég marginális hatásúnak tűnik, de hosszabb távon valóban ellentmond a nyugdíjrendszer rendszerszerű fejlesztésének. Ugyanakkor szerinte van tere a szolidaritásnak egy társadalombiztosítási elven működő szisztémában, amelyben a nyugdíjak nem „ridegen” a korábbi keresetekkel arányosak.
Az szerinte is nehezen elképzelhető – a demográfiai folyamatok tükrében –, hogy a jelenlegi nyugdíjszínvonal fenntartható lenne. Így persze elég nehezen értelmezhetőek azok az ígéretek, hogy megvédik a nyugdíjbefizetések értékét vagy a nyugdíjak értékállóságát. A kérdésre, hogy ezt a célt mégis mi szolgálja inkább: a Fidesz szorgalmazta virtuális egyéni számla, amelyen eszmei hozamokat írnak jóvá, vagy a tőkefedezeti, amelyen valósakat, az a válasza, hogy egyik sem függetleníthető a gazdaság állapotától: az elöregedés előreláthatólag és közvetlenül fogja érinteni a nyugdíjrendszert, de annak gazdasági és társadalmi környezetét is.
A virtuális számlák és a tőkefedezeti rendszer között két lényeges különbség van a jövő szempontjából: a tőkeszámlán a tényleges hozamok jelennek meg, és a befektetések nem kötődnek csak egy ország gazdasági teljesítményéhez, hiszen másutt is lehet forgatni a pénzt. A virtuális hozam viszont húsz év múlva vagy meglesz, vagy sem: mértéke kizárólag az adott ország gazdasági teljesítményétől függ, és a kifizetési kötelezettségeket mindenképpen az ország akkori bevételeiből kell előteremteni.
– Ha valaki idős korában is aktív életéhez hasonló színvonalon szeretne élni, az nem hagyatkozhat kizárólag az állami rendszerekre – szögezi le Párniczky, hozzátéve: tapasztalatai szerint ott működnek legjobban a nyugdíjrendszerek, ahol a szisztéma alapját a vállalati pénztárak adják, és az önkéntes nyugdíjpénztáraknak is nagy szerepük van, mint az angolszász országokban vagy Hollandiában. Itt nem tesznek „minden tojást egy kosárba”, így válság esetén minimális változtatással tudnak az állami rendszerekben korrigálni. Igaz, az önkéntes előtakarékossághoz jelentős adókedvezmény társul. A nyilatkozatok alapján – jegyzi meg – a kormány is a jelenleginél nagyobb szerepet szán az önkéntes pénztáraknak. Kérdésemre, hogy akkor jövőre miért csökkentik az önkéntes pénztári megtakarítások 30 százalékos szja-kedvezményét 20 százalékra, a szakértő válasza – kicsit kényszeredett mosoly kíséretében –, hogy az utóbbi időben több olyan jogszabály született, amelynek nehezen látja át az indítékát.
