Gazdák miatt vitatkoznak Brüsszelben
Hosszas és elmélyült konzultációk után vetette papírra javaslatait Dacian Ciolos uniós agrárbiztos, hogy mederbe terelje a további vitát. A cél az, hogy nyárra, azaz a magyar elnökség végére a bizottság letegye az asztalra a jogalkotási javaslatokat a közös agrárpolitika (KAP) 2013 utáni átalakítására.
A frontok nagyjából ismertek. Az északi államok, amelyek behozatalra szorulnak élelmiszerből, inkább a környezetvédelemre helyezik a hangsúlyt, a piacot megnyitnák a verseny előtt, s a közös agrárpolitikát lényegében megszüntetnék. A többség más véleményen van, de ebben a nagyobb táborban is sokféle vélemény jelenik meg. Ciolos azt mondta, abban nagyjából egyetértenek a tagállamok és a gazdák szervezetei is, hogy az élelmiszertermelésre szükség van, méghozzá innovatív és versenyképes módon, mert a világkereslet is növekedni fog, s az uniós polgárok biztonságos élelemre vágynak. A természeti erőforrásokkal is ésszerűen kellene bánni. S meg kéne őrizni a vidéki térségek változatosságát, mert a mezőgazdaság továbbra is az egyik legfőbb gazdasági hajtóerő.
A bizottság abból indul ki, hogy közösségi politikaként folytatni kell a KAP-ot, ám annak mérete attól függ, hogyan alakulnak a 2014-től induló új költségvetési időszak számai, amiről szintén heves viták várhatók, tekintettel a gazdasági válság hatásaira, a deficit- és adóssághegyek méretének kötelező csökkentésére. A KAP megőrzésében érdekelt tagállamok – s közéjük tartozik a legtöbb nagy – abban is többé-kevésbé egyetért, hogy nem érdemes változtatni a kétpilléres szerkezeten. Vagyis, hogy a gazdák egyrészt közvetlen támogatást kapnak, jórészt elválasztva a termeléstől, és ezzel együtt léteznek piaci intervenciós intézkedések is, másrészt a vidékfejlesztési kiadások érvényesíthetik a fejlesztési, környezetvédelmi célokat. A két pillér nem válik el egymástól, azaz a gazdáknak ma is szem előtt kell tartaniuk a környezeti előírásokat.
A rendszert azonban az utóbbi évek megannyi kisebb reformja után is sok bírálat éri. Nem elég átlátható, az is kaphat támogatást, aki nem gazdálkodik, túl bonyolult, bürokratikus, nem ösztönöz az innovációra, továbbá túlságosan nagyok a jövedelmi különbségek a régi és az új tagállamok gazdái között –sorolják a kritikusok. Gyaníthatóan ez utóbbi lesz az egyik sarkalatos pont. Az összes többi feltételnek megpróbál megfelelni a jövő KAP-ja, de vajon hogyan magyarázzák el például a franciák a gazdáiknak, hogy jövedelmüknek azért kell csökkennie, hogy például a lengyeleké növekedhessen? Tény, hogy a tizenöt régi tagállamban – a huszonhetek átlagát 100-nak véve – a gazdák jövedelmi szintje 175, míg a tizenkét újban csupán 25. A csatlakozási tárgyalások egyik legkényesebb pontja éppen ez volt. S nemcsak a különbség maradt fenn, hanem az azt okozó kétfélemegközelítés is. A régi tagállamokban a 2000–2002-es termelési szint alapján számították ki a támogatás mértékét, ez mára nyilván elavult. Az újakban hektáronkénti támogatást állapítottak meg. A két számítási rendszernek azonban egybe kellene olvadnia a bizottság szerint.
A bizottság mindkét pillér korszerűsítésére három lehetőséget kínál, erről lesz majd élénk vita, amelynek végkimenetelét nehéz volna megelőlegezni. Ami a közvetlen kifizetéseket illeti, az egyik opció a jelenlegi állapot kiegyensúlyozottabb fenntartása, a másik a megszüntetés, a harmadik pedig egy új, átláthatóbb, az átlaghoz mindkét oldalról jobban közelítő támogatás. Ez utóbbi alapkifizetésből állna, amelyre számos egyéb, például környezetvédelmi tényező számbavételével rakódnának még kiegészítő elemek, s a legnagyobb gazdaságok számára a támogatás felső korlátját is meghúznák, miközben a kisgazdaságok számára külön szabályozást alkotnának.
A csütörtökön közzétett bizottsági kezdeményezés szándékoltan nem túlságosan részletes, s a magyar elnökségre vár a feladat, hogy bíróként és érdekelt félként a kibontakozó nagy csatában helytálljon.
