Moncloa-paktumot tervez az Orbán-kormány?

Válságadókkal nem lehet egy gazdaságot irányítani – ismerte el tegnap a magyar miniszterelnök, aki azonban nem lát ellentmondást abban, hogy a meghatározott ágazatokra kivetett különadókat a kormányzati ciklus második felében is kivessék, immár egy új közteherviselési rendszer részeként.

– Ma mindenki tisztában van vele, hogy 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben világos, átlátható feltételek mellett, ismert kondíciókkal működik a magyar gazdaság. Most már azzal foglalkozik a politika és a gazdasági szereplők is, hogy mi lesz 2013-ban, és azután. Nyilvánvaló, hogy akkorra létre kell hozni a közteherviselés új modelljét – jelentette ki Orbán Viktor tegnap a parlamentben azon a sajtótájékoztatón, amelyen aláírták a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) a szakképzési feladatokról szóló megállapodást. A miniszterelnök ezzel nyilvánvalóan arra reagált, hogy szerdán Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azt mondta, a 2011-es költségvetés „középtávú kivetítésének” az apró betűs részében az áll: a brutális különadókat 2014-ben is kivetnék annak ellenére, hogy korábban azt ígérték, legfeljebb 2-3 évig maradnak a rendszerben. Kopits György szerint a „középtávú számokkal gondok vannak”, és „vannak más meglepetések is”.

A miniszterelnök szerint a 2010-re kialakult helyzetet gyorsan és rövid távon csak különböző válságadókkal lehetett megoldani. – Megmondom őszintén, hogy ezekről különösebben sokat az érintettekkel nem is tárgyaltunk –vallotta be, majd folytatta: „Azt is tudja mindenki, hogy így egy gazdaságot irányítani nem lehet. Ezek megoldják a költségvetés gondjait, a közteherviselés anomáliáit 2010-re, 2011-re és 2012-re, de hosszabb távon nem ez a normális működése egy gazdaságnak. Hoszszabb távon egy közteherviselési modellt kell kialakítani. Mi erre készen állunk”. A miniszterelnök azonban részleteket nem árult el. Annyit tett hozzá mindehhez, hogy a válságadók átmeneti periódusa után egy tartós, kiszámítható közteherviselésben való részvételben kell megállapodni 2012-ben a kereskedőkkel, valamint a távközlési- és energiavállalatokkal. Orbán Viktor úgy gondolja, hogy 2012-re az EU kialakítja a bankadóval kapcsolatos elképzeléseit, és ezután a pénzügyi szférával „meg tudunk állapodni arról, hogyan lehet a mostani terheknek a felével, harmadával egyenlő terhet jelentő új szabályozást kialakítani”. Erről a 2012-ben esedékes tárgyalásokon egyeztet a gazdasági kormányzat a pénzügyi szférával, ugyancsak 2012-ben kezdődhetnek a tárgyalások az új, arányos közteherviselési modellről is. „2013 után nem lehet úgy folytatni az életet, mint ahogy az 2010-ig zajlott” – szögezte le a miniszterelnök a Parlamentben.

Megdöbbentünk és meglepődtünk; másrészt, ha azt vesszük, hogy az előző időszakban mennyi konzultációt folytatott velünk a kormányzat, beleillik a sorba, hogy a médiából és elcsípett hírekből kell megtudnunk, hogy a korábbi ígéret változott – reagált Feiner Péter, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. elnöke az MTI-nek.

Stumpf István, az első Orbánkormány kancelláriaminisztere beszélt először egy új közteherviselési rendszer kialakításának szükségességéről még 2008 tavaszán, a szociális népszavazás után – arra az esetre, ha a Fidesz győz a választásokon. Az időközben alkotmánybíróvá vá lasztott politológus azt mondta: egy széles társadalmi-gazdasági megállapodást kell kidolgozni; de hogy ezt Orbán-paktumnak fogják-e hívni a Moncloa-paktum nevére is utal va, az kérdéses. (A Moncloa-paktum 1977-ben, Spanyolországban a diktatúrából a demokráciára való átmenet békés, bosszúállástól mentes útját jelölte ki.)

Orbán Viktor és Parragh László, az MKIK elnöke a megállapodás aláírásakor
Orbán Viktor és Parragh László, az MKIK elnöke a megállapodás aláírásakor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.