Félreértette a Bloomberg Fellegit?

A Bloomberg hírügynökség tegnap arról adott hírt, hogy a magyar kormány ez év végéig meg kívánja venni az orosz Szurgutnyeftyegaz tulajdonában lévő 21 százaléknyi Mol-részvényt. Fellegi Tamás később csak a vásárlási szándékot erősítette meg, de határidőt nem szabott. Nem ez az első ilyen eset.

 A nálunk megjelent értesülések kapcsán, miszerint az Orbán-kormány meg szeretné vásárolni a pakettet (de már az előző szándéka is ez volt), először a brit Reuters hírügynökségnek adott ki szeptember elején közleményt a tárca, ami azonban újabb félreértésekhez vezetett. Ebben ugyanis úgy fogalmaztak: a két kormány a Mol-részvények „tulajdonosi bejegyzéséről” egyeztetett, illetve nyomatékosították, hogy a Szurgutnyeftyegazzal nem tárgyaltak a vásárlásról. A két kormány ugyanakkor nem tárgyalhatna erről az ügyről, hisz a Szurgutnyeftyegaz papíron magáncég.

Szerdán lapunkban Hernádi Zsolt Mol-vezér emlékezett úgy, Orbán Viktor már a választások előtt tájékoztatta őt vásárlási szándékáról.

Az is biztosnak látszik, hogy az ügyet a többi magyar–orosz kérdéssel együtt kezelik. A miniszter megfogalmazása szerint az államnak a vásárlás „hasznos lenne”, az ehhez szükséges pénzt pedig „a piacról” szereznék be.

Ki veszi át a Malévot?

– Még sosem voltak ilyen közel az álláspontok, de csak a két kormányfő még az idén esedékes találkozóján válhat véglegessé a megegyezés – kommentálta forrásunk Fellegi Tamás Bloombergnek adott nyilatkozatát.

E szerint a megegyezés közelébe jutott a kormány a Malév öt százalékát birtokló Vnyesekonombankkal. – Jelen állás szerint a bank átadja a teljes irányítást a magyar államnak, s kiszállna a Malévból, mindezt azonban úgy, hogy az anyagi értelemben „ne fájjon” –mondta forrásunk. Vagyis az alku központi kérdése: mennyi a bank követelése korábbi pénzügyi finanszírozása miatt, s ebből mennyit kap vissza?

– A kormányfőknek kell megegyezniük, az alkut esetleg más ügyek is befolyásolhatják – figyelmeztetett forrásunk. A miniszter elmondta: három meg nem nevezett befektetői csoporttal folytatnak intenzív tárgyalásokat. Információink szerint jelenleg török és amerikai körökkel folynak a megbeszélések. A megállapodás sürgető, hiszen a Malév finanszírozása jó esetben január elejéig biztosított. (V. G. G.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.