Börtön a szókimondó kisrészvényesnek

Féléves börtönbüntetés fenyegeti a Chevron egyik kisrészvényesét amiatt, hogy megzavarta az olajtársaság tavaly májusban tartott közgyűlését.

Az ügynek magyar vonatkozása is van, hiszen a harcias amazon a magyar származású Antonia Juhasz, aki a Chevron környezetvédelmi beszámolóját követően fakadt ki és adott hangot nyers formában nemtetszésének. Juhaszt, miután gúnyos rigmusokkal illette a vállalatvezetést, kivezettették a teremből, és őrizetbe vették. A közgyűlésnek helyet adó houstoni épület előtt négy másik tiltakozó aktivistát is letartóztattak. Juhasz részint elérte a célját, mert felhívta a figyelmet a Chevron zavaros ügyeire, s a közgyűlést is hamarosan felfüggesztették, ám mindezért nagy árat fizethet. A héten nagy nyilvánosság előtt elkövetett rendzavarás vádjával állítják bíróság elé. Az aktivista és ügyvédje ezt az események túlreagálásaként értelmezi, és kategorikusan visszautasítja a vádat.

Bárhogy is lesz, Juhasz precedenst teremtett, olyan ugyanis még nem volt, hogy letartóztassanak és bűntetőeljárást indítsanak egy kisrészvényes ellen, aki jogával élve a kelleténél erőteljesebb hangnemben mondta el véleményét a vállalat közgyűlésén. Juhasz az adományként kapott 14 részvény birtokosaként szólalt fel a kérdezz-felelek napirendi pont keretében, s a pulpitusról felelősségre vonta a Chevron vezérkarát a jóváhagyásukkal történt környezetrombolások miatt, amelyek következtében települések, életek mentek tönkre. Különösen a Chevron ecuadori környezetszennyezését – amit a vállalat tagad – hozta fel elrettentő példaként.

Morgan Crinklaw, a Chevron szóvivője úgy emlékszik, hogy Juhasz előtt több aktivista is hasonló kérdésekkel bombázta a vállalat elnökét, de a válasz láthatóan nem is érdekelte őket. Illetve nem láthatóan, hiszen az eseményről videofelvétel nem készült, ami megnehezíti az ügy rekonstruálását. A védelem most arra építi stratégiáját, hogy a közgyűlés Juhasz eltávolítása után is folytathatta a munkáját, semmi ok nem volt annak felfüggesztésére. Ezt több pártatlan részvényes is elismerte Marketwatch beszámolója szerint. Ezzel viszont a rendzavarás vádja el is esne, hiszen nem lenne ok-okozati összefüggés az intermezzo és a közgyűlés felfüggesztése között.

Az biztos, hogy Antonia Juhasz, aki foglalkozását nézve a Global Exchange nevű Los Angeles-i jogvédő csoport energiaügyi programvezetője, ezután kétszer is meggondolja, mit mond. Megfélemlítve érzi magát az események után, s mint jelezte: „cselekvőképessége korlátozottá vált”.

Ügye megosztotta a szakértőket is, akik abban egyetértenek hogy nincsen pontosan lefektetve, meddig mehetnek el véleménynyilvánításukkal a kisrészvényesek, s hogyan kell egy ilyen helyzetet kezelni a részvényesi jogok csorbítása nélkül. Többségük aránytalan válasznak tartja a bűntetőeljárást, s mint azt James Post, a Boston University professzora kifejtette, a vállalatvezetőknek, ha nem is értenek vele egyet, de tűrniük kell a részvényeseik által megfogalmazott kritikát. Tudomásul kell venniük, hogy egy vállalat sohasem nyerhet egy ilyen ügyben – hangsúlyozta a professzor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.