Csehek, szlovákok viszik a magyar szőlőt
Naponta több cseh és szlovák kamiont is megraknak szőlővel a Kecskemét melletti Helvécián. Bóna János, a szőlő exportját szervező Szőlő és Spárga Tész vezetője szerint vevőik legalább 30 ezer mázsa szőlőt vásárolnának. Kecskemét környékén nincs is ekkora eladó mennyiség, a napokban vették fel a kapcsolatot egy, az Egri borvidék szőlősgazdáit szervező borászattal. A csehek és a szlovákok 90 forintot fizetnek a borszőlő kilójáért. A külföldiek megadják a magasabb árat, így a hazai borászatok is kénytelenek megfizetni a 80-90 forintot egy kilogramm szőlőért.
Csehországban alig terem szőlő, de jelentős borászatok működnek. Magyarországgal ellentétben Csehország és Szlovákia a kilencvenes években nem csökkentette radikálisan kereskedelmi kapcsolatait a szovjet utódállamokkal. Voltak évek, amikor a szlovák borászatok egyenesen Magyarországról szállították az itt termett bort az orosz piacra – de a kereskedelem tetemes haszna hozzájuk került. A kapcsolatok máig megmaradtak, és ha kevés a piacon a szőlő, fölerősödnek.
Tavaly az Alföldön átlag 40 forintot adtak egy kiló szőlőért, amelynekközvetlen (a telepítési ráfordításokat nem tartalmazó) termelési költsége is 70 forint. Az alföldi szőlőtermelők többsége 2009-ben már a harmadik veszteséges évet könyvelhette el. Ehhez képest a mostani magasabb ár sem hozza vissza a hosszabb távú megtérülés esélyét: idén ugyanis a rossz időjárás miatt a szokásosnál jóval alacsonyabbak a termésátlagok. Keresztes József, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára az előzetes felmérések alapján úgy tudja: a Csongrádi borvidéken mindössze 29 mázsa lesz a hektáronkénti átlagtermés, a Kunsági borvidéken 50 mázsa, a Hajós–Bajai borvidéken 55 mázsa. E három borvidék alkotja a Duna Borrégiót, amely a magyar szőlőtermő terület egyharmadát, az éves bortermés felét adja.
Keresztes József szerint strukturális válság van a magyar szőlő-bor ágazatban: a szőlőtermelés atomizálódott, miközben a borfeldolgozás részben külső tőkéből, részben euró pai uniós támogatásból korszerűsödött. A szőlőtermelés és a borfeldolgozás között meglazult a korábbi szoros kapcsolat: a borfeldolgozók a szőlőtúltermelést kihasználva leszorították az árakat. A nemzetközi áruházláncokban való megjelenés érdekében árverseny alakult ki a borászatok között is – ez azonban a fogyasztói árakon már nem látszik. Ugyanakkor a sorozatos ráfizetés miatt rohamosan csökken a szőlőtermő terület. A Kunsági borvidéken 2000-ben még 30 ezer hektáron termeltek szőlőt, ez mára 22 ezer hektárra csökkent, és idén augusztusban újabb 1200 hektárnyi szőlő kivágására adtak be támogatási igényt a térségben. Ez azért nagy gond, mert az Alföldön hosszú évtizedekig a szőlő volt a legjövedelmezőbb növényi kultúra, s a termelés visszaszorulása jelentősen csökkenti a vidék népességmegtartó képességét.
A Duna borrégió tanácsának legutóbbi ülésén úgy fogalmaztak: lassan már csak arra kell az alföldi szőlő, hogy a térség nagy borászatai ezzel legalizálják az Olaszországból ömlesztve behozott olcsó bor hazaiként való palackozását és forgalmazását. Egy liter olcsó olasz bor ára 23–26 eurócent, míg egy kiló szőlő előállítása 25 eurócent. Egy kiló szőlőből átlag 0,7 liter bor állítható elő. Az olasz bor az ottani bőséges költségvetési támogatás miatt lehet ennyire olcsó. Bóna János, a helvéciai Szőlő és Spárga Tész ügyvezetője szerint a folyamat vége az lehet, hogy az Alföldön a szőlőtermelést, a borászatot és a kereskedelmet egy kézben koncentráló családi borászatokba szorul vissza a termelés.
A nagy borászatok, amelyek a piaci viszonyok miatt jelenleg nem érzik szükségét a szőlőtermelés fenntartásának, alapanyag híján tönkremehetnek, illetve olasz és francia cégek tulajdonába kerülhetnek. Káplány Sándor, a szőlőtermelés integrációjával foglalkozó Helvécia Szövetkezet elnöke szerint a nagy borászatok tulajdonosai nem a szőlő-bor ágazatból szerezték a tőkéjüket, nem köti őket érzelem és hagyomány a szőlőhöz és a borhoz. Nem fűződik közvetlen érdekük ahhoz, hogy a szőlőtermelés fennmaradjon – mire a hazai tömegborpiac külföldiek kezébe kerül, addigra ők nagyon sokat kereshetnek.
– Nem a nagy borászatok „gonoszsága”, hanem az egységes európai piac törvényszerűségei határozzák meg a szőlő-bor ágazatban tapasztalható jelenségeket is – hangsúlyozza ugyanakkor Czeglédi László, a Tabdiban működő Domro Borgazdaság Kft. ügyvezetője. Ők igenis vásárolnak föl a környéken szőlőt, előfinanszíroznak – ám Olaszországban sokkal fejlettebb a technológia, magasabbak a termésátlagok, ezért lényegesen alacsonyabb az önköltség, mint nálunk. Az olasz bor literje nem szállítással, hanem anélkül 25-26 cent. A nagy borászatok akkor vásárolnak olasz bort, ha itthon nincs elegendő alapanyag. Azért kell nekik a nagy és stabil árumennyiség, hogy kielégíthessék a nemzetközi áruházláncok igényeit. A piac legerősebb szereplői a kiskereskedelmi multik – ha valaki rendet akar tenni, akkor a nagy borászcég vezetője szerint náluk kellene kezdenie.
Sztinner Ferenc, a tiszaugi Tiszamenti Szövetkezet elnöke szerint az export és vele a magasabb ár csak átmenetileg segít az alapanyag-termelők kiszolgáltatottságán. A külföldi vevők – a csehek és a szlovákok mellett olaszok és Bosznia-Hercegovinából valók is – nemcsak azt akadályozzák meg, hogy a hazaiak titokban kartellbe tömörülve leszorítsák az árakat, hanem azért is jó a jelenlétük, mert azonnal kifizetik a teljes vételárat. Sztinner Ferenc szerint a szőlőtermelők önmaguk már nem képesek megszervezni az érdekvédelmüket. Nem szükségszerű, hogy az uniós tagsággal korábban jövedelmező agrárágazatok megsemmisüljenek. Igenis vannak közeli – például szlovén és osztrák – minták, amelyek alkalmazásával a kormányzat segíthetne rajtuk. Ilyen például az eredetvédelem előírásainak szigorú ellenőrzése, a kartellezés tilalmának betartatása, a helyi termelőkkel való szerződéskötés előírása és az a gyakorlat, hogy a szakhatóságok csak azután adják ki a hazai származást bizonyító eredetvédelmi igazolást, miután a helyi termelőktől átvett termést a borászatok kifizették.
