Megosztottak abban a kérdésben hazai és külföldi elemzők, hogy Magyarországnak szüksége van-e még a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére, vagymegállmostmár a saját lábán is. Az tény, hogy a 2008 őszén tető alá hozott készenléti hitelből másfél éve nem kellett újabb részletet lehívnunk, s több szakértő szerint idén, illetve jövőre az ország finanszírozását meg lehet oldani a piacokról, állampapírok kibocsátásával – feltéve, hogy a kormány továbbra is szigorú költségvetési politikát folytat, vagyis nem engedi elszaladni az államháztartási hiányt. Utóbbi egyre valószínűbbnek tűnik: a kabinet többször is megerősítette, hogy idén tartja magát a még az elődje által vállalt, a bruttó hazai termék (GDP) 3,8 százalékának megfelelő deficithez, s bár a jövő évre elvárt 2,8 százalékos hiánnyal a kormány nincs kibékülve, úgy tűnik, kénytelen lesz magát tartani ehhez a mértékhez is.

A hitelkeret ugyan az őszszel lejár, és az IMF-nek onnantól nincs beleszólása a magyar költségvetésbe, ám vélhetően Brüsszel sem fogja engedni, hogy a kabinet a deficit elszaladásának terhére élénkítse a gazdaságot. Legalábbis erre lehet következtetni Olli Rehn nyilatkozatából. Az unió pénzügyi biztosa a Vasárnapi Híreknek adott interjúban arról beszélt, hogy Magyarországnak folytatnia kell a pénzügyi konszolidációt, és a költségvetési hiányt a túlzottdeficit-eljárás keretében jövőre a GDP három százaléka alá kell csökkentenie. Az elemzők többsége szerint azonban mindettől függetlenül, amolyan védőhálóként szükségünk lenne az IMF támogatására (vagyis nem feltétlen a pénzére), a következő két-három évben ugyanis még lehetnek olyan nehéz időszakok, amikor problémás lehet az ország adósságának finanszírozása.

Az országnak azért volt szüksége az IMF és az Európai Unió hitelére, mert azok a befektetők, akik korábban rendszeresen fi nanszírozták az országot (forintban vagy devizában kibocsátott magyar állampapírt vásároltak), a pénzügyi krízis idején nemhogy új finanszírozást nem biztosítottak az országnak, hanem inkább megszabadultakmagyar állampapírjaiktól. A magyar állam viszont veszteségesen működik, kiadásai folyamatosan meghaladják bevételeit, így a kieső finanszírozást azonnal pótolni kellett, szükség volt tehát a nemzetközi szervezetek segítségére. Szerencsére a pénzügyi piacok stabilitása mára nagyrészt helyreállt, és az ország is jelentős lépéseket tett hitelképessége növelése érdekében, így jelenleg tényleg nincs szükségünk az IMF pénzére – mondja Orbán Gábor, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. makroelemzője, kötvényüzletág-vezető. A hitelt azonban 2011 és 2014 között vissza kell fizetni, a magyar államnak tehát a „szokásos” állampapír-kibocsátáson felül (amellyel a lejáró állampapírokat újítja meg, illetve az aktuális évi költségvetési hiányt finanszírozza) ennyivel több állampapírra kell vevőt találnia a következő években – teszi hozzá.

A szakember szerint jövőre ez még nem jelent problémát, mert körülbelül annyi lehívott, de fel nem használt IMF/ EU-hitel maradt, amelyből 2011-ben az uniónak be tudjuk fizetni az aktuális törlesztőrészletet. 2012-től azonban a valutaalapnak is el kell kezdeni a törlesztést, így a piacot hasonló, kissé nagyobb mértékben kell majd terhelni, mint 2007 előtt, amikor a felduzzadt költségvetési hiányt kellett az államnak megfinanszíroztatnia.

James Morsink (IMF) és Oszkó Péter a februári tárgyaláson
Kérdés azonban, hogy ki fogja megvenni ezeket az állampapírokat. A forintban kibocsátott állampapírok legnagyobb vásárlói a hazai bankrendszer és a nyugdíjpénztári szektor. Az idei első fél évben – kedvezőnek mondható piaci környezetben – kéthetente átlagosan 70 milliárd forint állampapírt vásároltak ezek a befektetők aukciókon, a külföldiek aktivitása csak az utóbbi időben vált erőteljesebbé. Ez a 70 milliárdos kétheti mennyiség nagyjából megfelel az elmúlt tíz év átlagának, tehát ilyen alapon a piaci finanszírozás nem tűnik irreálisnak. A gond ott van, hogy a jelenlegi aukciós mennyiségek többéves távon valószínűleg nem tarthatók fenn a külföldi befektetők nélkül, mint ahogy a korábbi években is szükség volt rájuk az ilyen nagyságrendű állampapír-kibocsátásoknál.

A belföldi befektetők keresletének fenntartását elvileg részben biztosítja a magánnyugdíjpénztárak maximális devizasúlyra vonatkozó megfelelési szabálya, amely ősztől ismét szigorodik. (Mint 2008-ban megtapasztalhattuk, a szabályozásnak jelentős hatása lehet a hazai szereplők állampapír-keresletére.) Orbán Gábor szerint azonban az állampapírok lejárati struktúrájából és a költségvetési hiányra vonatkozó becslésekből (a szakember a következő években három százalék körüli deficitet valószínűsít) az következik, hogy a hazai keresleten és a külföldiek forintkötvény-vásárlásain felül 2012-ben és 2014-ben közel négymilliárd eurónyi, míg 2013-ban 5,5 milliárd eurónyi devizakötvényt kellene főleg külföldi befektetőknek megvásárolni. Ilyenre pedig eddig még nem volt példa: az elmúlt bő egy évtizedben átlagosan kétmilliárd euró volt a kibocsátott mennyiség, egyedül 2005-ben sikerült nagyobb, ötmilliárd euró fölötti tételt elhelyezni.

Az előttünk álló refinanszírozási feladat tehát nem könynyű, s ebben lényegében minden elemző egyetért, különbség „csak” abban van, hogy ezt a szintet megugrani nehéz vagy lehetetlen vállalkozás. Így gondolják ezt a piacok is, ezért van, hogy a forint az egyetlen olyan régiós deviza, amely gyengült az euróhoz képest év eleje óta. A magyar állam országkockázati felára (CDS) pedig ezért nem korrigált vissza jelentősen a nyár eleji megugrás után, továbbra is a románokéval vetekszik, és a régióban csak az ukrán CDS magasabb. – Látva a hatalmas finanszírozási igényt, az aggodalmak részben jogosnak tűnnek, a feladat viszont nem lehetetlen – véli az Aegon alapkezelő kötvényüzletág-vezetője. A számokból azt is láttuk, volt már olyan év korábban, amikor sikerült hasonló nettó kibocsátást lebonyolítani. A kedvező piaci hangulat fennmaradásában bízva már „csupán” annyit kell tennie a kormánynak, hogy meggyőzi a befektetőket, érdemes magyar állampapírt vásárolni. A nemzetközi intézményektől való esetleges függetlenedés tehát nem azt jelenti, hogy lazább költségvetési politikát vihet a kormány. Épp ellenkezőleg: az IMF-védőernyő nélkül sokkal hitelesebb „sztorit” kell bemutatnia a kormánynak, mert a befektetők árgus szemekkel figyelik a gazdaság és a költségvetés helyzetét a valutaalap helyett is. Az igazi gazdasági függetlenség a külső adósság leépítése után jön el – tette hozzá.

Nyugdíjmatek: nem csodaszer, csak szépségtapasz

Több EU-tagország – köztük Magyarország is – lobbizik az Európai Bizottságnál, hogy a nyugdíjpénztári reformot végrehajtó országok ezzel kapcsolatos kiadásaikat levonhassák az adott évi költségvetési hiány és az államadósság kiszámítása során. Érthető a törekvés, hiszen a költségvetési pozíciók nemzetközi összehasonítását, így például az euró bevezetésének feltételeit torzítja a második nyugdíjpillérbe fizetett megtakarítások állománya. Orbán Gábor szerint azonban Magyarország finanszírozási helyzetén ez akkor sem segítene, ha Brüsszel rábólintana a kezdeményezésre. Kisebbnek tűnne a hiány és az adósság is azokban az országokban, ahol a reformot bevezették, de ettől még az adott államok, így Magyarország tényleges finanszírozási szükséglete nem változik. Sőt, ha papíron alacsonyabb a deficit, a mozgástér látszólagos növekedése költekezésre sarkallná a kormányt, az pedig csak újabb finanszírozási szükségletet generál. Önmagában tehát az államháztartási statisztika szabályainak változása üdvözölhető, de ez legfeljebb arra ad lehetőséget a kormánynak, hogy bátrabban nyúljon bizonytalanabb költségvetési kimenetelű, de szigorúan növekedésorientált reformokhoz – tette hozzá a szakember.

Kapcsolódó cikkek: Nem kell az IMF hitele | A mi szabadságharcunk | Köpölyözés | A kormány nem szakadna meg a 2011-es hiánycélért | EU igen, IMF nem?