A pénz eltűnt, de nincs bűncselekmény

Ismétlődő demonstrációkat helyeztek kilátásba a szegedi közraktárügy károsultjai, ha nem kapnak kártérítést, és a hatóságok nem kezdik újra a nyomozást.A rendőrség az eltűnt 1,2 milliárd forint ügyében nem talált bűncselekményt, de az egyik demonstráló ellen eljárást indítottak.

A gabonatermelőket ért 1,2 milliárdos kár ügyében nem folyik nyomozás, önbíráskodás és rongálás miatt azonban eljárás indult a csütörtöki demonstráció szervezője, Szöllősi Attila ellen. Az azóta felszámolt Gabona-Komplex Kft. tulajdonosának, Kiss Pál Csabának a szegedi háza előtt tüntettek a károsultak, amikor a ház tulajdonosa a gépkocsijával kihajtott a kapun.

Tuczakov Szilvána rendőrségi szóvivő szerint a fiatalember ráütött a kocsi motorháztetejére, amitől az behorpadt. Szöllősi viszont azt állítja: beszélni akartak a nekik kárt okozó cég vezetőjével, ezért ő a kocsi elé állt, annak vezetője azonban megindította felé a járművet. A fiatalember ráesett a motorháztetőre, szerinte emiatt sérült meg a gépkocsi. Szöllősi kifogásolta, hogy a rendőrség nem hallgatta meg tanúként a demonstrálókat, csak Kiss Pál Csabát – emiatt elfogultságot jelentettek be a Csongrád megyei rendőrök ellen.

Nem véletlenül követelik a nyomozás újrakezdését a károsultak. A szerteágazó ügy egyik érintett termelői csoportjának 123 millió forintja a rendőrség, az ügyészség és a bíróság szeme előtt tűnt el a Gabona-Komplex soha ki nem fizetett adósságai között. A Gabona-Komplex Kft. a tőlük 30 napos határidős fizetésre megvásárolt gabonát a saját nevére közraktárra vetette, hitelt vett föl rá, de nem fizette ki a termelőknek a vételárat. A beszállítók a bíróságon követelték a pénzüket, de hiába nyertek a polgári perben, a Csongrád Megyei Bíróság nem rendelt el előzetes végrehajthatóságot.

Szöllősi Károly, az intergátor apostagi Aranykorona Kft. ügyvezetője hiába tett már 2009. július elején, a polgári peres ítélet meghozatala előtt büntetőfeljelentést csalás és sikkasztás alapos gyanúja miatt a Csongrád Megyei Főügyészségen, és hiába könyörgött utána szinte hetenként, hogy lépjenek már érdemben, mert az adósok kimenekítik a cégből a beszállítók jogerősen megítélt pénzét, nem haladt a nyomozás. Szöllősi Károly hiába írt levelet a nyomozás vezetőjének is, figyelmeztetve: a Gabona-Komplex nemhogy az ő pénzüket nem fizeti ki, hanem közben újabb gabonatételeket vásárol föl.

Hiába kérelmezték a Szegedi Városi Bíróságon, hogy vegyék nyomozati zár alá a raktárbázison még meglévő gabonát, a bíróság azzal utasította el az indítványt, hogy nincs gyanúsított. Gyanúsított viszont azért nem volt, mert a rendőrség hosszú hónapok alatt csak a feljelentőt hallgatta ki. Három hónap múlva a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságról áttették a nyomozást a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságra, hogy egyesítsék más, hasonló ügyekkel. Végül a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közel fél évvel a feljelentés megtétele után megszüntette a nyomozást.

Azzal indokolták: nem merült fel olyan adat, hogy a Gabona-Komplex Kft. az áruvásárlási szerződéseket kifejezetten haszonszerzési szándékkal kötötte volna, és a pénz visszafizetése nem állt szándékában. A nyomozást pontosan egy héttel azután szüntették meg, miután a Csongrád Megyei Bíróság 2009. december 16-án elrendelte a Gabona-Komplex Kft. felszámolását. Az egyetlen értékesebb vagyontárgyat, a röszkei raktárbázist megvette a hitelező bank lízingcége. A demonstráló gabonatermelők állítása szerint nekik 800 millió forintjuk úszott el a felszámolásban, ezért ismétlődő demonstrációkat helyeztek kilátásba.

Szöllősi Károlyt hallgatják a demonstrálók
Szöllősi Károlyt hallgatják a demonstrálók
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.