Léböjt a gyümölcspiacon

Kevés termett idén, ezért drága a zöldség és a gyümölcs. A termelők mégsem örülnek, hiszen csak nehezen tudnak a portékától megszabadulni. Egyedül a zsebből fizető feketézők kaszálnak. Ők már nem is annyira az árak felhajtásában érdekeltek, megelégednek azzal, ha lenyúlhatják az áfát.

A hazai zöldség- és gyümölcspiacon a feketén értékesített termények aránya eléri a negyven-hatvan százalékot – állítják hozzáértők. Leggyakrabban a hivatalos piacokat, kereskedőket megkerülve lépnek a feketézők, többségük célja azonban ma már nem is a közvetítés, hogy a nepperkedéssel felhizlalt árakból hasznot húzzanak, „csupán” a számla nélküli bizniszelés sajátosságára építve a 25 százalékos forgalmi adót nyúlják le. – A zöldség- és gyümölcspiacot megöli a magas áfa, így az ágazat nem tud fejlődni, miközben az import folyamatosan nő – hívja fel a figyelmet Mártonffy Béla, a FruitVeb Magyar Zöldég-Gyümölcs Szakmaközi Szövetség és Terméktanács ügyvezető igazgatója.

A napijegyesek teherautóit nem engedik be a Budapesti Nagybani Piacra, ezért nekik a parkolóból, kézi erővel kell bejuttatniuk terményüket
A napijegyesek teherautóit nem engedik be a Budapesti Nagybani Piacra, ezért nekik a parkolóból, kézi erővel kell bejuttatniuk terményüket

Pedig jelentős értékről van szó, hiszen az itthon megtermelt zöldség és gyümölcs értéke évi 200 milliárd forint, s mire ez az ipar, illetve a kereskedelem közvetítésével a fogyasztóhoz eljut, már eléri a 400 milliárdot. Az ügyvezető szerint ekkora üzletben a 25 százalékos áfa ellopása már jelentős kísértés. Mindezen csak olyan átfogó reformmal lehetne változtatni, aminek részeként tíz százalék alá csökkentenék a forgalmi adót, s olyan szabályozást léptetnének életbe, ami a fogyasztói piac negyven százalékát uraló áruházláncok beszerzőit arra késztetné, hogy előnyben részesítsék a hazai árut. Ehhez viszont nagy tételben, kiegyenlített minőségű magyar árut kellene a termelőknek előállítani. Erre viszont csak a szövetkezetek, vagy ezek szövetségei képesek, ahogy ez történik a régi uniós tagállamokban, vagy Lengyelországban, ahol a kormányzat korábban ébredt, alacsony áfával és más kedvezményekkel, mérsékelt bürokráciával segíti a termelők értékesítési szövetkezeteit.

Amíg ez nem lesz így Magyarországon, addig értékesítési lehetőségként megmarad az ügyeskedés és a nagybani piac. A zöldség- és gyümölcstermelő, ha portékáját nem egy helyi, legális nagykereskedőnek akarja eladni meglehetősen nyomott áron, akkor maradnak a nagybani piacok. Közöttük is a legnagyobb a Budapesti Nagybani Piac. Ide azonban elindulni sem érdemes kiskocsi, szék és kempingágy nélkül. Az éjfélkor nyíló piac reggeli hétig van nyitva és gyakori eset, hogy a vevő kereskedők az utolsó pillanatig várnak, hogy a már kifáradt termelővel megegyezzenek. De ezt a termelők már megszokottnak mondják, annál inkább panaszkodnak a piacot működtető szervezet hozzáállására.

A napi piacozás az áru felrakásával kezdődik, majd hosszú utazással és a piac előtti sorban állással folytatódik. A piac pénztáránál megváltott napijeggyel még várni kell este fél hétig, ekkor lehet a szállítójárművel a bekötőútra kanyarodni. Itt további várakozás következik míg fél tízkor a biztonsági őrök megengedik, hogy a kiskocsin behúzzák az friss árut az eladótérre, s megkezdődhet az üzletelés. A nagyobb tétellel a szállítójárművek éjfélkor léphetnek a piac területére. Ez így leírva talán korrekt eljárásnak tűnik, de a piacot járó termelők szerint a procedúra értelmetlen és megalázó, s elsősorban a kereskedők és a nepperek érdekeit szolgálja.

Papi Ferenc Bács-Kiskun megyei zöldség- és dinnyetermelő kisteherautójával a nyári hónapokban évek óta rendszeresen jár a nagybanira. Már beletörődött abba, hogy sokat kell várni és kiskocsiján harmincládánként tudja áruját úgy behúzogatni, hogy a sorompók előtt előbb le kell rakni, majd a sorompón túljutva később fel kell rakni az árut. – A Fidesz azt ígérte, könnyít a kistermelők és a családi gazdálkodók helyzetén, de eddig nem történt semmi – mondja. Pedig szerinte nem nagy dologról lenne szó, hiszen a „bérletesek” már ekkor is bemehetnek a teherautóval.

Ifjabb KisMiklós, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége ifjú gazda tagozatának elnöke hat éve maga is olyannyira rendszeres látogatója a piacnak, hogy már a „bérletesek” közé tartozik, ami annyit tesz, hogy a gyümölcssoron egy helyet bérel, s ezért az értékesítéskor időbeli előnyt élvez az alkalmi látogatókkal szemben, hiszen korábban viheti portékáját a kínálóhelyre. A nyársapáti alpolgármester, aki egyben a helyi szövetkezet tagjaként gyümölcstermelő is, nem tud jobb megoldást a jelenlegi rendszernél, mert szűkös a nagybani rendelkezésére álló területet. Úgy véli, hogy a korábbi épületfejlesztések, logisztikai beruházások is inkább a feldolgozók és a kereskedők érdekeit szolgálták, nem az eladóteret növelték. Annyit azonban elmondott, hogy a Fidesz változtatni kíván amezőgazdaság értékesítési szerkezetén, s ez a nagybanira is vonatkozik, amint megváltozik a fővárosi önkormányzat vezetésének összetétele, ugyanis a helyhatóság többségi tulajdonosa piacnak.

Házi Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac Zrt. vezérigazgatója lapunknak elmondta: valahogy rendet kell tartani az 1100 bérlettel rendelkező állandó eladó és a nagyobb piaci napokon megjelenő 2000–2500 termelő, valamint a nagyszámú kereskedő között. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a nyitva tartás éjféltől reggel hétig tart, tehát a piac azzal már előnyt biztosít, ha éjfél előtt beengedik a termelőket. – A nyitvatartási és árusítási rendet legalább ötven szakmai, érdekképviseleti szervezettel egyeztetve állították össze – teszi hozzá. Mártonffy Bélától megtudtuk azt is, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint csak akkor működhet rendben egy ország zöldség- és gyümölcspiaca, ha a termelők szövetkeznek,

s ezek a szövetkezetek második, harmadik lépcsőben újabb közösségi értékesítő platformokat létrehozva tárgyalnak a felvásárlókkal. Elvben így van ez Magyarországon is, csakhogy a már megalakult szövetkezetek (tész) magukra maradtak, és a különböző hatóságok emberei is hamar megtalálják őket, ezért a termelőknek is többletköltséget okozva be kell tartaniuk minden pénzforgalmi és élelmiszerbiztonsági szabályt. Ráadásul a mostani hitelhiányos időszakban a két hónapos vagy még annál is hosszabb fizetési határidejükkel nem igazán lehetnek jó partnerei a gazdáknak, ezek után nehéz megmagyarázni egyegy termelőnek, hogy miért ne adja át áruját egy olyan vállalkozónak, aki igaz, számla nélkül, de azonnal fizet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.