Brókerbarát a bankadó módosítása

Több ezer munkahely szűnt volna meg a pénzügyi közvetítők aránytalan terhelése miatt, ha a bankadót eredeti formájában szavazza meg a parlament. A törvényjavaslaton végül az utolsó pillanatban módosított a kormány, a változás nyertesei között van a Járai-féle CIG biztosító egyik tulajdonosa is.

A bankadót is tartalmazó törvénycsomag múlt csütörtöki végszavazása előtt a parlament még több ponton módosított a szabályozón. Ekkor került ki például a lex Járainak nevezett passzus, de ekkor mentesültek a pluszteher alól a pénzügyi közvetítők is. Nagyobb publicitást ugyan csak a független biztosításközvetítők kaptak (köztük a Brokernet, amely a Járaiféle CIG Pannónia Életbiztosító egyik tulajdonosa), a különadó azonban nemcsak ezt a mintegy félezer vállalkozást sújtotta volna, hanem további 20-30 ezer hitelközvetítőt is.

– Egy ilyen különadó soha nem jön jól, de most különösen rosszul érintette volna a független hitelközvetítőket, megtizedelte volna a piaci szereplőket – mondta lapunknak Bánfalvi László. Az Otthon Centrum Hitel Center ügyvezető igazgatója szerint az ő esetükben például akár évi több tízmillió forintos pluszkiadást jelentett volna a bankadó, ami kitermelhetetlen a jelen helyzetben, de a kisebb közvetítőkre is elviselhetetlen terhet rótt volna. – A lakossági hitelezés jelentős szűkülése miatt most egyébként is sokan szüntetik be tevékenységüket, jellemzően a kisebb, családi vállalkozások állnak le – tette hozzá. Emellett a változó jogszabályi környezet is csökkenti a cégek számát: év végétől engedélykötelessé válik a hitelközvetítés, engedélyt pedig csak az kap, aki hatóságvizsgát tett, és emellett legalább 50 millió forintos felelősségbiztosítást is kell kötni. A várakozások szerint a szigorítások miatt a közvetítők harmada fejezheti be működését.

Az eredeti javaslat szerint a pénzügyi közvetítőknek a nettó árbevételük 5,6 százalékának megfelelő adót kellett volna fizetniük. A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) adatai szerint a biztosításközvetítők 2008-ban 60 milliárd forint árbevétel mellett egymilliárdos eredményt tudtak kitermelni, miközben a különadó az említett szorzó alapján meghaladta volna a hárommilliárd forintot. A hitelközvetítők esetében efféle statisztika nem áll rendelkezésre, a terület korábbi alulszabályozottsága miatt azt is csak becsülni lehet, hogy a PSZÁF-nál beregisztrált mintegy ötvenezer vállalkozásból 20-30 ezer lehet az aktív. A cégek nagyobb része mikro- vagy kisvállalkozás, s ebből, illetve a piac erős tagoltságából arra lehet következtetni, hogy a hitelközvetítők összességében még a biztosításközvetítőknél is alacsonyabb nyereségrátával dolgoznak.

Vélhetően ez is szerepet játszott abban, hogy a kormány végül meggondolta magát. Legalábbis erre lehet következtetni a módosítóhoz tartozó indoklásból: „a nettó árbevétel alapján történő adófizetés többségüknél jelentős veszteségeket okozna, a közvetítők egy részét ellehetetlenítené. A pénzügyi közvetítők csoportja nem egységes, hitelközvetítőkből és biztosításközvetítőkből áll, egységes adóalap alkalmazása ezért nem megfelelő ebben az esetben.”

Emellett szempont lehetett, hogy a kormány mentesíteni akarta a Magyar Postát a különadó alól, a társasággal szembeni pozitív diszkrimináció azonban valószínűleg elvérzett volna egy brüsszeli vizsgálatban. (A Költségvetési Tanács jelentése szerint a posta tavaly közel 55 milliárd forint árbevételre tett szert pénzügyi közvetítésből, így az adó 3,1 milliárdos pluszterhet jelentett volna számára.) Mindezeken túl egyes vélemények szerint a döntés során tekintettel voltak a Brokernetre, s így közvetve a CIG biztosítóra, amely végül nem mentesült a bankadó alól.

A pénzügyi közvetítőket érintő módosításnak persze nem csak nyertesei vannak. Mivel a kormány ragaszkodott eredeti bevételcéljához, így más piaci szereplőknek végül többet kell fizetniük. Nagyobb terhet ró a különadó a bankokra, a biztosítókra és a pénzügyi vállalkozásokra. Számításaink szerint a bankoknak a Költségvetési Tanács által kalkulált 111 milliárd helyett nagyjából 120 mil liárdot, a biztosítóknak a korábbi 36 milliárddal szemben 38 milliárdot, míg a pénzügyi vállalkozásoknak 13,2 milliárd helyett 14,3 milliárd forintot kell idén befizetniük.

Részsiker. Járai Zsigmond nem, a tulajdonostársa viszont mentesült a bankadó alól
Részsiker. Járai Zsigmond nem, a tulajdonostársa viszont mentesült a bankadó alól
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.