|
 Egy kidőlt fa a családi büdzsén is rést üthet Népszabadság - Szabó Bernadett
A magyarországi újautó-piac jelentős visszaesése stratégiájuk átgondolására késztette a cascoértékesítéssel foglalkozó biztosítókat. Míg korábban elsősorban ez a szegmens növelte az állományokat (a járművek döntő többségét valamilyen fi nanszírozási konstrukcióban vásárolták, a hitelezők pedig megkövetelték a biztosítást), a válság okozta keresletcsökkenés miatt a cégek erre most nem építhetnek. Az idei első fél évben alig harmadannyi új autót adtak el idehaza, mint a két évvel korábbi azonos időszakban, ráadásul a vevők között a korábbi többszörösére nőtt a tisztán önerőből vásárlók aránya. Ennek eredményeként év közben a biztosítók – főleg a jelentősebb szereplők – a már megszűnő cascóikat sem tudják darabszámban pótolni új szerzéseikkel (ez alól csak egy-két szereplő jelent kivételt). – A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint a szerződésszám tavaly 60 ezerrel csökkent, az idei első negyedévben pedig újabb két százalékkal fogyott az állomány, amely éves szinten nyolcszázalékos esést vetít előre – mondta lapunknak Papp Lászlóné, az Aegon Magyarország gépjármű-biztosítási üzletágának igazgatója.
Az állománydíjat nézve még rosszabb a helyzet: a csökkenés mértéke a darabszám másfélszerese, vagyis az első három hónapban három százalékkal zsugorodott, amely idén 12 százalékos zuhanást jelenthet. (A díjbevétel az idei első negyedévben már alig haladta meg a 24 milliárdot, míg egy évvel korábban még 26 milliárd felett volt.) A szerződésszámnál nagyobb arányú bevételcsökkenés oka az, hogy a biztosítók igyekeznek fenntartani állományukat, és ennek érdekében mérséklik díjaikat. A folyamat persze nem most indult, az elmúlt években nagyjából 40 százalékkal csökkentek a díjak, ám míg például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításban (kgfb) már nincs hová mérsékelni az árakat, a cascóban még maradt mozgástér. Az Aegon számításai szerint egy casco újrakötésével az ügyfelek jellemzően kétszer-háromszor akkora megtakarítást érhetnek el, mint a kgfb esetében, ami éves szinten 15–30 ezer forintot jelenthet.
– Az újautó-piac visszaesése és a díjak csökkenése hosszabb távon átrendezheti a piacot, az árak mérséklése azonban – a statisztikák szerint – önmagában nem elég a kereslet felpezsdítéséhez – véli Csikós Dániel. A Genertel vezérigazgatója szerint a megoldást a két termék, a casco és a kgfb összehangolása jelenti, és egy biztosításként, komplex csomagként kell kezelni árban és szolgáltatásban egyaránt. – Tapasztalataink szerint az autósok egyre nagyobb hányada köt cascót is kötelezője mellé, ha gépjármű-biztosítási csomagja díját egyszerűen és gyorsan kiszámíthatja, valamint közös kötés esetén nemcsak a kgfb-kampányban, hanem akár év közben is kedvezményt, illetve teljes körű szolgáltatást kap – fogalmazott. Az év végi kötelezőváltási időszakot persze a biztosítók eddig is igyekeztek felhasználni arra, hogy egyéb termékeiket is eladják, a cascók többségét azonban eddig év közben tudták értékesíteni azoknak, akik új autót vettek. Mivel ez a piac nagyot esett, így felértékelődött az év végi kampány. A Genertelnél például tavaly év végén háromszor annyian váltottak cascót, mint egy évvel korábban.
– A biztosítók mind nagyobb figyelmet szentelnek a használt autók piacának – már csak azért is, mert ebben a szegmensben – még ha csak enyhe mértékben is, de – nőtt a forgalom tavalyhoz képest – mondta Papp Lászlóné. Egyre több biztosító a használt járművek esetében is elérhetővé teszi az új autóknál már elterjedt modul rendszerű cascót. Ennek az a lényege, hogy az autósok nemcsak teljes körű cascót, hanem akár egyegy elemre (például lopás vagy törés) szóló biztosítást is köthetnek. Ennek egyféle változataként az Aegon nemrég bevezetett egy új autóbónusz-terméket. Ezt a kiegészítő biztosítást a kötelező mellé lehet kötni, s így külön cascoszerződés nélkül lehet például az elemi károk ellen biztosítani a járművet.
|