Nem jó üzlet a Magyar Gárda

Két éve, a Magyar Gárda Egyesület ellen folyó per kellős közepén két vállalkozást is alapítottak Magyar Gárda néven. A főtevékenységként személybiztonságot végző társaságok közül az egyiknek 2008-ban nem volt forgalma, a másiknak még az első üzleti évéről szóló beszámolója sem érhető el. A Magyar Gárda Kft.-t alapító Schön Péter úgy látja, a piaci helyzet rosszabb, mint várták.

A jelek szerint nem bizonyultak jó üzletnek a Magyar Gárda-cégek. A cégbíróság csaknem napra pontosan két éve vette nyilvántartásba a személybiztonsági tevékenységet folytató Magyar Gárda Kft.-t, ám a leadott mérleg szerint inkább ráfizetés volt a vállalkozás működtetése. A fellelhető mérlegpapírok szerint a társaságnak 2008-ban egy fillér árbevétele sem volt, ám 69 ezer forintnyi „anyagi jellegű ráfordításra” azért szükség volt, amelynek következtében a Magyar Gárda mérleg szerinti eredménye is ennek megfelelő, azaz 69 ezer forint mínusz.

A vállalkozás ügyvezetője és tulajdonosa, Schön Péter a már megszüntetett Magyar Gárda Egyesület egyik alapítója, a Jobbik országgyűlési képviselője és gazdasági igazgatója. A dokumentumok szerint a céget félmillió forint jegyzett tőkével hozták létre. A társaság fő profiljaként a személybiztonsági tevékenységet jelölték meg, de szakmai középfokú oktatást, sport- és szabadidős vagy kulturális képzést is végezhet a cég. A kft. akkor a nyomozást is felvette tevékenységi körébe, mint ahogy a könyv- és a napilapkiadást is.

A lapunknak nyilatkozó Schön Péter szavaiból leszűrhető, hogy a vállalkozás elmúlt éve sem volt sikeres. Mint megjegyezte: a helyzet rosszabb, mint várták, mert a biztonságtechnikai piacon rendkívül nagy a konkurencia. Hogy végül is vannak-e üzleti jellegű megbízásaik, s kik a megrendelőik, nem árulta el, mondván, ezeket az információkat üzleti titokként kezelik. Felvetésünkre, hogy a Jobbik esetleg kereste-e a kft.-t megrendelésekkel, egyértelmű nemmel válaszolt Schön.

Nem sokkal az alapítás utáni nyilatkozatában ugyanakkor az alapító és a cég vezetője még nagyon optimista volt. Akkor úgy fogalmazott, a vállalkozás egy piacorientált cég, s piackutatásaikra alapozva állította, hogy szükség van a biztonsági piacon minőségi és megbízható szolgáltatásokat nyújtó vállalatra. Sőt, a megkeresések alapján a több száz fős alkalmazotti létszámot is elképzelhetőnek tartotta. Ezek alapján komoly fogalomnövekedést kellett volna realizálni. Az áttörés azonban elmaradt, a vállalkozás beindításra vár.

A Magyar Gárda Kft. 2009-es évről szóló mérlege még nem látható a cégbíróság elektronikus rendszerében, ezt május végéig kellett beküldeniük a vállalkozásoknak. A cégbíróságnál ezzel kapcsolatban úgy tájékoztattak: mivel immár kötelező elektronikusan is beadni a mérlegbeszámolót, így szinte biztos, hogy az a vállalkozás, akinél ez nem látható, nem adott le mérleget. Amennyiben ez nem érkezne meg a határidő lejárta után 30 nappal, akkor az APEH kezdeményezheti a cég felszámolását.

A dokumentumok szerint nem sokkal jobb a helyzet a Magyar Gárda Kft. után néhány héttel létrehozott Magyar Gárda Pest Megye Vagyonvédelmi és Szolgáltató Kft. háza táján sem. Ennek vezetője a cégbírósági papírok szerint Kiss Róbert, az Új Magyar Gárda Mozgalom főkapitánya. A vállalkozásnak azonban nem csak a 2009-es, de még a 2008. évi mérlegbeszámolója sem lelhető fel a cégbíróság rendszerében. Kiss Róbertet próbáltuk keresni a vállalkozással kapcsolatban, ám nem tudtuk elérni.

Kiss Róbert vizet kap Morvai Krisztinától a gárdaper tárgyalásán – Mérlegtelenítés
Kiss Róbert vizet kap Morvai Krisztinától a gárdaper tárgyalásán – Mérlegtelenítés
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.