Kétharmaddal a jegybank ellen

Mialatt a jegybank elnöke egy gazdaságpolitikai fordulat szükségességéről beszélt az MNB épületében, a leendő kormányfő, Orbán Viktor az Intercontinental konferenciatermében ismét kilátásba helyezte Simor András eltávolítását. Úgy fogalmazott: a kormánynak és a jegybanknak együtt kell működnie, ehhez viszont alapok kellenek, amelyek a mai MNB esetében nincsenek meg. De – tette hozzá – van kétharmadunk, a helyzetet pedig meg kell oldani, s a kormány megalakulását követően rövid időn belül meg is fogjuk tenni.

Mindez a Fidesz gazdasági konzultációjának végén hangzott el. Az elején Matolcsy György (aki a nemzetgazdasági tárcát irányítja majd) arról beszélt, hogy a politikai fordulat lehetőséget ad a gazdasági fordulatra is. Ezt követően felidézte az öt évvel korábbi találkozókat, amikor a Fidesz és az üzleti élet szereplői elfogadtak egy tízpontos javaslatcsomagot, ami az akkor legfontosabb tennivalókat összegezte. Tulajdonképpen ezzel akár vége is lehetett volna a találkozónak, hiszen, mint Matolcsy György mondta, az euró 2010-es bevezetése kivételével minden aktuális. Amire tehát akkor, és azóta is szüksége van a magyar gazdaságnak: kiszámítható gazdaságpolitika, az élőmunkát terhelő járulékok megfelezése, egykulcsos jövedelemadó, a családi adózás bevezetése, a kisadók eltörlése, egy kisvállalkozói tőkejuttatási program elindítása, közbeszerzési fordulat, a lánctartozások megfékezése, egy hónapos fizetési határidő bevezetése a kereskedelemben, a bürokrácia visszaszorítása. Ettől függetlenül arra szólította fel a gazdasági élet szereplőit, hogy adjanak minél több jó ötletet, hogy a kormány mielőbb talpra tudja állítani az országot.

– Nem tudok újat mondani, tíz éve halogatjuk a tennivalókat – mondta Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke. Demján a kormánytól azt várja, teremtse meg annak a lehetőségét, hogy a magyar cégek adóterhelése ne legyen magasabb a környező országokénál, és hogy teremtsen likviditást. Mint mondta, ő a nagyvállalatai mellett paszszióból működtet néhány kicsit is, és azt tapasztalja, azok nem tudnak jövedelmezően működni, folyton pénzt kell beléjük tenni. Mondandóját azzal zárta, hogy van egy dolog, amitől óvja Orbán Viktort. – Csodaváró hangulat van az országban, pedig csodák nincsenek – még akkor sem ha a Fidesz a kereszténydemokratákkal között szövetséget – jegyezte meg.

Parragh László, az MKIK elnöke a növekedés beindítását, az egyensúly megteremtését, a bürokrácia csökkentését várja.

– Sok a keserűség a vállalkozók életében, de most úgy látjuk, érdemes nekiállni a munkának amely a változást hozza magával – tette hozzá. Az MKIK korábban együttműködési megállapodást írt alá Orbán Viktorral, amely alapján munkacsoportokat hoztak létre, a folyamat odáig jutott, hogy konkrét lépésekre lebontott javaslatcsomagok készültek például az adózásra, az egyszerűsítésre, a foglalkoztatás növelésére. A céljuk a gazdaság újjászervezése, amely atomjaira hullott szét – mondta Parragh László. A gazdasági konzultáció zárásaként Orbán Viktor arról beszélt, hogy az ország érdeke a magyar magánkézben levő bankok létrehozása, illetve megerősödése. Ezért komoly tőkejuttatást terveznek a takarékszövetkezetek számára, azok fontos részét képezik majd a magyar pénzügyi rendszernek. A leendő miniszterelnök azt is elmondta, hogy számításaik szerint a 2800 milliárd forintos bürokratikus terhelést hat hónap alatt 800 milliárddal tudják csökkenteni.

Balogh Ádám, MKIK adómunkacsoportjának vezetője: egy átlagos kis- és középvállalkozásnak évente 330 órát kell adózási kérdésekkel foglalkoznia. A cégek adóterhelése a nyereség 57,5 százaléka. A GDP-arányos adóelvonást tekintve csak a leggazdagabb államok előzik meg Magyarországot.

Szabó Levente, bankár:
A takarékszövetkezetekben 540 milliárd forint szabad likviditás van, ezt ki kell használni.

Orbán Viktor és Szapáry György találkozója, a háttérben Demján Sándor
Orbán Viktor és Szapáry György találkozója, a háttérben Demján Sándor
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.