Baumag-pénz: még egy-két év

Még egy-két év, és a felszámolóhoz szabályosan bejelentkezett több mint ötezer Baumagügyfél hozzájuthat egykori befektetése egy részéhez. Ők pénzük felére számíthatnak, a többi károsult valószínűleg semmit nem kap.

Egy-két év múlva kaphatják meg pénzük egy részét az egykori Baumag ingatlanszövetkezet azon ügyfelei, akik hat éve szabályszerűen bejelentkeztek a felszámolónál –mondta lapunknak Wortmann György, a felszámolást végző Mátraholding vezetője. Múlt hét pénteken a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen helybenhagyta a Fővárosi Bíróság három évvel ezelőtti döntését. Eszerint a Baumagba a tagok által befizetett tízmilliárdokat szabálytalanul áttették a szövetkezet akkori vezetőjéhez, Balázs Lászlóhoz köthető vállalkozásokba. Így amikor 2004-ben a Baumag tönkrement, a vagyon már nem volt meg. A felszámoló által követelt mintegy 18 milliárd forint az ítélet szerint visszajár a Baumagnak.

Wortmann György most két lehetőséget lát. Az egyik, ha az ítélet ismeretében a Balázs László által befolyásolt cégek és szerveződések önként átadnák a vagyont. Ezek közül – a bírósági adatok szerint – messze legértékesebb a parádsasvári kastélyhotel, de ide sorolható még a szentesi téglagyár, földterületek a Mátrában, a budaörsi volt Tüzép-telep és budapesti építési telkek. Balázsék ennek összértékét állítólag mintegy 30 milliárd forintra teszik, bizonyítandó, hogy a bűnügyi zárlat alatt lévő vagyont nem herdálták el. Ha Balázs Lászlóék – az eddigieknek megfelelőn – nem működnének együtt, a Baumag a mostani ítélet alapján 18 mil liárdos követelését már benyújthatja az exelnökhöz köthető szerveződésekhez. Ha nem fizetnének, újabb felszámolás jönne, amely további egy-két évet vehet igénybe. Az Agenda-H esetleges jövőbeni felszámolója ugyanakkor az értékesítéséből származó bevételt Wortmann szerint csakis a Baumagnak fizethetné ki. Onnan pedig már megindulhatna a bejelentkezett hitelezők kifizetése. Az, hogy mekkora összegre is számíthatnak, attól függ, hogy a vagyonelemekből a követelt 18 milliárd forintnak hány százaléka folyik be – véli Wortmann György. Más értékelések szerint a megtérülés a befektetett összeg kevesebb mint felére rúghat.

Elmondása szerint azok az egykori Baumag-befektetők, akik a feszült, ellentmondásos helyzetekben nem a felszámolónál és nem időben jelentkeztek be hitelezőként, a folyamatból szinte bizonyosan nem számíthatnak pénzre. A mintegy 11 ezer kimutatott Baumag-befektetőből csak 5500 jelentkezett náluk az akkor megadott 40 napon belül, és további 1800-an azon túl.

Wortmanmn György az elsősorban Patyi István Baumag-érdekvédő által hangoztatottakat, miszerint a követelés nem a Baumagba, hanem magába a Mátraholdingba folyna be, cáfolta. Az, hogy ügygondnokként a Mátraholding volt a felperes, csupán jogtechnika: a befektetők jussa a jövőben is a Baumagba folyna be – szögezte le. A felszámolási költségekről elmondta, hogy a Baumagban eredetileg maradt mintegy 200 millió forintnyi vagyont már rég elköltötték az egykori Baumag-alkalmazottak elbocsátására és szakértőkre. Azóta a Mátraholding viseli a költségeket a felszámolásból várt összegből saját költségeikre majdan levonható 4 plusz 1 százalék reményében.

A Baumag ingatlanszövetkezet volt az első és legnagyobb ama szerveződések közül, amelyek az évezredforduló környékén a szövetkezeti forma kiskapuit kihasználva a banki kamatoknál magasabb „hozamígérettel” csábították a kisbefektetőket. 2003-ban aztán egy pánikszerű pénzkivételi rohamot a szövetkezetek nem voltak képesek fedezni, így tönkrementek. A Baumagban akkori hírek szerint összesen húszezer ember mintegy 40 milliárdja ragadt benn. Azóta a Baumag kapcsán indult perek száma közelíti az ezret. Januárban Balázs Lászlót első fokon hét év börtönre ítélték. Fellebbezett, így állítólag továbbra is házi őrizetben lehet. A telefonját felvevő felesége mindenesetre lapunkkal annyit közölt, sem erről, sem az ügy kapcsán másról nem kívánnak nyilatkozni.

Baumag-károsultak 2005 májusában a Parlament előtt. Azóta is csak várnak
Baumag-károsultak 2005 májusában a Parlament előtt. Azóta is csak várnak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.