A kisebb pártok nem spórolnak a részletekkel

A parlamentbe jutásért küzdő pártok közül a nagyok megelégednek azzal, hogy programjukról, elképzeléseikről csak néhány részletet osszanak meg a voksolás előtt a szavazókkal, a kisebbek – a Magyar Demokrata Fórum és a Lehet Más a Politika – alaposabb dokumentumokat tettek le az asztalra. Ezúttal az állami újraelosztást hosszú távon leginkább meghatározó nyugdíjrendszert és a gazdaság aktuálisan legproblémásabb területét, a munkaerőpiacot vizsgáljuk az MDF és az LMP programjaiban.

A Bokros Lajos miniszterelnökjelölttel harcba induló MDF úgy látja, nem maradhat érintetlen a nyugdíjrendszer. A párt a sajtóban furcsa karriert befutott svéd modellben látja az ideális megoldást. Az MDF programja megjegyzi: hihetetlen és abszurd, hogy egyesek – rövid távú választási megfontolásból – a svéd modellt valamiféle népnyúzó megoldásként állítják be. A fórum szerint az egyéni számlán alapuló svéd modell nem a jelenleg nyugdíjban lévő korosztályokat érinti közvetlenül, hanem a jövőben nyugdíjba vonulók biztonságát teremti meg. De már a ma dolgozókat is arra ösztönzi, hogy minél magasabb bevallott fizetés után fi zessenek járulékot, mert szorosan összekötődik a befizetett járulékok összege a majdani nyugdíj összegével.

A svéd modellben a nyugdíjak kifizetése szorosan követi az ország gazdasági helyzetét: a jogosultak nem kaphatnak kevesebbet, ha az ország gazdasága növekszik, de többet sem, ha a gazdaság nehézséggel küszködik.

Vagyis a különböző generációk együtt sírnak, együtt nevetnek. A nyugdíjrendszer így nem halmoz fel adósságot. Ebben a rendszerben lehetséges a rugalmas nyugdíjba vonulás: mindenki pontosan kiszámíthatja, hogy mikor érdemes nyugdíjba mennie, és ha tovább dolgozik, mennyivel több nyugdíjat kaphat. Ha valaki nem tud élete során elegendő járulékot fizetni, akkor a költségvetésből kiegészítve minimálnyugdíjra jogosult.

Az LMP szerint nem szabad hagyni, hogy a politika kényekedve szerint változtassa a nyugdíjszabályokat. A változtatásokat ezért kétharmados törvényben lehetne csak meghozni, és a Költségvetési Tanács jóváhagyása is kellene hozzá. A kötelező nyugdíjkorhatárt hosszú időre előre ütemezve, ötévenként rendszeresen felülvizsgálva, a 60 éves korban várható átlagos élettartam növekedését követve emelnék. A nyugdíjak kifizetésére vonatkozó, 2010-től érvényes indexálási szabályokat változatlanul hagynák. Az LMP fontosnak tartja a minimumnyugdíj bevezetését, mert a jövőben erőteljesen növekszik majd azoknak a száma, akik nem szerezték meg a szükséges minimális nyugdíjjogosultságot. Ennek fedezetét az adóbevételek adják. A hosszú távon fenntartható nyugdíjrendszer alapjának az LMP is a svéd modellt tekinti, de megvizsgálnák a német mintájú pontrendszert is.

Magas a magyar munkanélküliség, de ami még aggasztóbb, hogy 10 százalékkal marad el az EU országainak átlagától a foglalkoztatottak aránya – ez a kiindulási pontja az MDF programjának. A párt célul tűzte ki a hazai foglalkoztatási ráta legalább 10 százalékpontos emelését. Ez új munkahelyek létrehozását igényli, de nem az állam, hanem a vállalkozók által. Az MDF szerint le kell számolni azzal az illúzióval, hogy a magyar munkaerő olcsó és jó minőségű. Azzal is vitatkoznak, hogy csak az alacsonyan képzettek munkaerőpiaci helyzete kritikus: jelentősen nőtt a jól képzett szakmunkások, a közép- és felsőfokú végzettségű állástalanok száma is. A párt szerint a hazai munkaerő minőségének javítása mindenekelőtt az oktatási rendszer átfogó és gyökeres reformjától is függ: a munkaerőpiac felé kell fordulni.

Alapkövetelmény, hogy a munkaerőpiac által igényelt szakmákban emelkedjen a szakmunkás képzés színvonala. Feltérképeznék a leendő hiányszakmákat, és célzott képzéseket indítanának be. Felmérnék, hogy melyek azok az iparágak, szakterületek, ahol lehetséges a még meglévő termelőkapacitás, a foglalkoztatottak számának megőrzése, fenntartása, vagy akár új iparágak, szakterületek felvirágoztatása. Ilyen szakterület lehet a program szerint a magas feldolgozottságú élelmiszer-ipari termékek gyártása, a termál- és gyógyturizmus, az innovációs beruházások. Elengedhetetlennek tartják a különböző segélyek folyósítási feltételeinek felülvizsgálatát, a munkavégzésre egészségügyileg alkalmas segélyezettek bevonását is a munka világába. A Munkaerő-piaci Alapból fedeznék a távmunka és a részmunkaidős foglalkoztatás munkaadói többletköltségeit.

Az LMP szerint a legnagyobb probléma a képzetlenek alacsony foglalkoztatása és magas aránya a társadalomban. Ezért egy bevételsemleges átrendezést javasolnak a költségvetésben: nyolc év alatt további 1000 milliárd forinttal csökkentenék a munkára nehezedő adó- és járulékterhelést, amit a zöldadók 600 milliárdos nagyságrendű növelése, a 140 milliárd forint többlet áfa- és jövedékiadóbevétel, valamint a fiktív céges gépjárműhasználat visszaszorításából származó többletbevétel ellensúlyozna. Megszüntetnék a külön adózó jövedelem kategóriáját, minden jövedelem az egységes adóalapba számítódna.

Az összevont jövedelmet csupán kétféle teher sújtaná: egyrészt a szuperbruttó bér alapján kalkulált 25 százalékos nagyságú egységes járulék, ami felváltaná a mai munkaadói és munkavállalói nyugdíjjárulékot. Másrészt az szja, amelynek alsó kulcsa 100 ezer forintos határig 0 százalék lenne, és biztosítaná, hogy minden jövedelmi kategóriában összességében 20-30 százalékkal csökkenjen az elvonási szint. A munkakínálatot a nem dolgozók munkavállalásának erősebb ösztönzésével és a munkába állás előtt álló akadályok aktív munkaerőpiaci eszközökkel történő lebontásával javítanák. A jelenlegi segélyezés helyébe lépne a garantált minimumjövedelem, melynek egy része a jogosultság elbírálásakor nem számítana be a háztartás jövedelmébe, különösen a munkába állást követő két évben.

Az LMP és az MDF szerint is kiemelten fontos a munkaerő-kereslethez igazított oktatás
Az LMP és az MDF szerint is kiemelten fontos a munkaerő-kereslethez igazított oktatás
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.